Madárnyelven

Martonyi János magyar külügyminiszter hétfői és keddi bukaresti látogatásának és megbeszéléseinek annyi teret se szentelt a többségi sajtó, mint egykori szőke miniszter asszonyunk tűsarkú cipőinek, melyekkel most éppen pártelnökségi álmai felé tipeg.

Pedig amikor hétfőn megkezdődött a román és magyar diplomácia vezetőjének részvételével tartott konferencia, amely a két ország közötti stratégiai partnerségi nyilatkozat tízéves évfordulóját volt hivatott megünnepelni, a tévéállomások egyenes adásban biztosították a nézőket, hogy teljes képet nyújtanak majd folyamatosan az eseményről.

 Arról sem feledkeztek meg, hogy tudassák velünk, világgá kürtöljék: az eseményen a két fő román titkosszolgálat első számú vezetője is részt vesz, akinek van füle, meg is értette, miért tartották szükségesnek ennek nyomatékosítását.

Hiszen, ugye, a székely zászló ügye is terítékre került a kétoldalú megbeszéléséken, s bizonyára azokon is, amit a kolozsvári születésű Martonyi János a kormányfővel, a szenátus és a képviselőház elnökével, valamint az RMDSZ vezetőivel folytatott.

A látogatás hangulatába beleszólt az a hír, hogy Románia egyelőre búcsút mondhat a schengeni övezethez való idei csatlakozásnak. E diplomáciai kudarc után a bukaresti politika is megértette: most nincs szüksége újabb harcvonalra, székely zászló ide vagy oda, közelgő autonómia-tüntetések ide vagy oda, március tizenötödikei ünnepségek ide vagy oda, román–magyar futballmeccs ide vagy oda, jobb, ha csendesednek a kedélyek, visszaszorítják a szélsőséges nyilatkozatokat, s a sajtó is megértheti, hogy csendesítenie kell magyarellenes hangnemét.

Annál is inkább, mivel Ponta miniszterelnök Budapestre készül, s a magyar fővárosban az ellenzékben lévő MSZP vendége lesz, Orbán Viktor kollégájával való esetleges találkozásról szó se esik.

A hétfői és keddi diplomáciai tárgyalások, úgy tűnik, sikeresek voltak. Madárnyelven – a diplomácia nyelvén – közölték egymással országaik álláspontjait, amelyek korántsem vannak közel egymáshoz.

Míg a román fél továbbra is úgy véli, hogy a kisebbségi jogok biztosításának tekintetében Románia példaszerűen még az európai normáknál is többet tett, sőt, hogy a román–magyar megbékélés már régen megvalósult, a magyar ezt így nem fogadhatja el, de hajlandó arról a jegyzékről is tárgyalni, amelyet a magyar küldöttségnek nyújtottak át.

Végül is megnyugtató, hogy ha románul és magyarul még nem is, legalább diplomáciai madárnyelven újra kezdi érteni egymást a két ország.