Május van!

Június a nagy „ujjongások” és a diáktalálkozók hava, de már májusban is „kísértenek az elbocsátó iskola-padok.”

Híre ment, 70 éves érettségi találkozóra gyűltek össze az Aradi Katolikus Gimnázium 1947-ben végzett diákjai. A 25 egykori diákból hárman feleltek néma „jelennel”. Többen nem is tehették meg ezt. Hárman maradtak. „Megadták a módját”, egyhetes együttlétet engedélyeztek magunknak. Csendben, a nyilvánosság kizárásával tartották meg jubileumi találkozójukat. Végigjárták a régi „helyeket”. Örültek egymásnak, felidézték féltve őrzött emlékeiket. Emlékeztek a régiekre, tanárokra, osztálytársakra. Búcsúztak a várostól és egymástól is, de a csengő hívó hangjára, ha lehet a jövőben is válaszolni fognak.

Ennek az osztálynak volt a diákja az 1954-ben létesített 4-es számú középiskola alapító igazgatója, Schimdt Mária, akinek 1957-ben végzett diákjai ebben a hónapban,13-án ünnepelték 60 éves érettségi jubileumukat.

Ők joggal kérdezték: „Még áll a ház, de hol az iskola?” 

A koronájától megfosztott korhadó gesztenyefa sem hívogatja őket.

De azért „vénülnek s újulnak a falak, amíg halljuk a csengőt”.    

Hányan találkoztak – hat évtized múltán – az egykori 72-ből?

Az egyharmadnál többen, 31-en. Az ötven százalék „nem jött össze”. Bőven volt mosoly és kacagás, szabad volt pityeregni is. Elhatározták, ezután évente találkoznak.

Lesznek majd 55-50-40... 25… 10 éves érettségi jubileumok is. Ősszel, októberben a XIV.  „Véndiák Találkozó” hozza össze a nemzedékeket.

Május 13-án, Budaörsön az Aradról elszármazott egykori diákok találkoztak; az ARADI-KÖR tartotta évi megbeszélését.

„S én, véndiák, szívem felemelem

S így üdvözlöm a mindig újakat:

Föl, föl, fiúk, csak semmi félelem.”