Nem szívesen írok…

Befejezem a mondatot: nem szívesen írok a német politikáról, mert nem szívesen bírálok egy országot, egy társadalmat, ahol több mint 40 éve élek, és több jót, mint rosszat kaptam tőle.

A múlt vasárnap lezajlott a német kancellárjelöltek tévé„viadala”, a nagy szócsata, melyet sok millió német néző kísért figyelemmel. A német média és közvélemény véleménye szerint, ez nem párbaj volt, hanem inkább egy „duett”, ahonnan csak az ölelkezés, puszilózás hiányzott. Mindenki olvashatott erről eleget, hiszen egész Európa figyelemmel kiséri a német választásokat.

A valóság az, hogy nehéz kiismerni őket. A németek export-világbajnokok, áruik minősége az egész világon ismert, megbízhatóak, technikájuk magas, és a munkaerő teljesítmény – bár csökkent az utóbbi években – még mindig nagyon magas, világszinten az elsők között vannak. Hogy mindezt minek köszönhetik? A német szeret dolgozni, az életet munka nélkül nem is tudja elképzelni, ez a vérében van, generációk adják a géneken keresztül tovább, és tovább. Jó szervezők, pontosak, a rájuk bízott feladatot lelkiismeretesen elvégzik. Ennyi jó tulajdonság már elég a magas gazdasági teljesítményhez. A németek nélkül az Európai Unió kétségtelenül elveszne, hiányozna a gazdasági biztonság.

Rossz tulajdonságaikat nem sorolom, udvariatlanság lenne, de azt kimondom, leírom, hogy politizálni nem tudnak. Nem tudom mi az oka, talán éppen fegyelmezettségük állhat a háttérben, melynek révén a megválasztott feljebbvalót mindig tisztelik, csak akkor állnak le vitatkozni, ha már nagyon feszült a helyzet.

Bismarcknak sikerült a különböző német államokat egységbe kovácsolni. Nem volt könnyű dolga, de nagyon akaratos volt, egy kicsit diktatórikus, és ezt, ahogy eddig láttuk, tiszteli a német.

Bismarck megteremtette a Második Birodalmat, a Német Császárságot (az első a Német–Római Birodalom volt). Aztán jöttek a nácik, és Hitler „Harmadik Birodalmában” már nem volt vita, amit a Führer elképzelt, és akart, azt elfogadta az egész német nép.

Még két hét és a németek választhatnak, egy „szelíd diktátor asszony” és egy hangosan szónokló szociáldemokrata jelölt között, akiről csak annyit, hogy erősen bírálja a szociális igazságtalanságokat, az óriási jövedelemkülönbségeket, de róla azt rebesgetik, hogy a leggazdagabb német kancellárjelölt, aki, mint az Európa Parlament elnöke hosszú évekig, közel 300 ezer euró havi jövedelmet élvezett. A többit ki lehet számítani. A magyar politika ellensége, a német választóknak sokat ígér, de nem tudja, hogyan kell majd mindezt teljesíteni.

Merkel viszont tovább mosolyog, halkan beszél, meggyőzően és diplomatikusan, de ugyanazt mondja, amit már százszor hallottunk tőle. Migrációs kérdésekben nem sokat változott álláspontja, nem bánja, hogy 2015-ben „nagylelkűen” ajtót nyitott sok százezer „menekültnek”, és csak annyit „javított” elképzelésein, hogy jó volna, ha már Afrikában megvizsgálnák, kit lehet, és kit nem beengedni. A németek nagy része hallgat rá, és meg fogják szavazni további „kancelároskodását”.

Aztán mi lesz? Persze a német, ha nem is tud politizálni – mert ha tudna, már régen előkapart volna egy értelmesen gondolkodó politikust, aki tudja, hogy a németek, de velük együtt egész Európa nagy bajban van –, de azért érzi, hogy ez így nem mehet tovább.

A parlamentbe esélyes pártok közül egyedül az AFD, a Német Alternatíva politikája az, ami ebben az esetben tiszta vizet önthetne a pohárba. Ők tudják és hangoztatják is, hogy a keresztény Európa egyszerűen nem hígítható fel az iszlám „honfoglalókkal”, mert ez hosszú távon a nyugati kultúraeltűnését jelenti. Aki ezt nem látja, annak nincs helye az európai politikában! Sajnos, még nem sikerült ezt a gárdát „eltanácsolni”, még mindig ott vannak a kulcspozíciókban.

Az AFD a belső politikai harcok után legyengült. Egyik tehetséges női vezetőjüket, Frauke Petryt „félretették,” és a viták eredménye, hogy a párt vesztett népszerűségéből, s nem biztos, hogy a 10%-on felüli eredményt elérik, pedig ennél több kellene, hogy harmadik legerősebb politikai erőként szerepeljenek.

A szélsőséges jobboldal viszont lassan ugyan, de erősödik. Vannak kisebb nagyobb pártok, és szövetségek, melyek jelszavaikban, és programjaikban erős nacionalista érzéseket, a haza védelmét és a keresztény hitet, a német nemzeti egység fontosságát, a demográfiai problémákat, és nem utolsó sorban az idegenek elleni dühös elkeseredésüket fogalmazzák meg, és ezeket hangosan ki is kiabálják. Joguk van a közszolgálati televíziót is használni. Még nem sikerült egy nagyobb, erősebb párttá formálódniuk, de ha ezek – a még szétszórt – erők egyesülnek, ez már komoly kihívást jelenthetne a jelenlegi politika számára.

Az új német vezetés nagyon nehéz idők elé néz, mert Európa sorsa nagymértékben függ, nemcsak a német gazdaságtól, de a német politikai iránytól is. És ez az irány, pillanatnyilag nem mutat helyes utat. Ideje, hogy a németek megtanuljanak politizálni, vagy ismétlődik a történelem azon szakasza, amikor nehéz helyzetekben az elégedetlen és tehetetlen tömeg az erőszak eszközeihez folyamodik.

Talán szerencsénk lesz, és ez nem következik be. 

 Hollai Hehs Ottó, Németország