Nemzetstratégia vagy nemzetveszejtés?

A sajtóban felröppent hírek szerint a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) legutóbbi ülésén Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője az intézmény céljairól tartott beszámolójában a kisebb létszámú Kárpát-medencei magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának” lehetőségéről tett említést. 

Az intézményvezető nem részletezte a „kontrollált visszavonulás” és az „önkéntes területfeladás” lehetséges stratégiáját, de ennek lényege a már biztos beolvadásra ítélt kisebb Kárpát-medencei magyar közösségek, köztük az erdélyi szórvány irányított kitelepítése a jelenlegi lakhelyéről. Nem voltam ott, tehát nem tudom, pontosan hogy fogalmazott Szász Jenő, de ha a sajtóban ilyen tág teret kapott a probléma, illetve, hogy Szász magyarázkodni is kezdett, úgy vélem nem alaptalan a hír.

Szász Jenő felvetését felelőtlen gondolatnak tartom, az esetleges végrehajtás kezdeményezését, elindítását bármilyen formában pedig súlyos és jóvátehetetlen történelmi tévedésnek.

Négy éve vezetem megyei tanácsosként Kovászna megye Összetartozunk székely–szórvány partnerségi programját. Ez idő alatt volt szerencsém megismerni elsősorban a Hunyad, Fehér és Szeben megyei magyar közösségeket, az ottani magyar értelmiséget, vezetőket, és sikerült szélesebb betekintést nyernem a szórványlét általános kérdéseibe is. Sok lelkes közösségszervező emberrel kerültem kapcsolatba, lelkészekkel, pedagógusokkal, műszaki értelmiségiekkel és egyszerű munkásemberekkel egyaránt, akik bármit megtesznek közösségeik fennmaradásáért, gyarapodásáért, bizakodó jövőképük formálásáért, konkrét céljaik megvalósításáért.

Folyamatosan azt tapasztalom, hogy ezek a közösségek élni akarnak, fenn akarnak maradni, és ezért nagyobb küzdelmet kell megvívniuk, mint a tömbmagyarságban élőknek.

Nézetem szerint a hosszú távú megmaradást három tényező biztosíthatja: az egyház, az iskola és a gazdaság. Örvendetes, hogy most már Erdély nagy részében működnek magyar nyelvű iskolák, szórványkollégiumok. Örvendetes, hogy egyházaink mindenhol igyekeznek fenntartani magyar közösségeinket. Gazdasági téren annál nagyobb hiányosságok vannak. Fontos lenne, hogy minél több magyar érdekeltségű vállalkozás verjen gyökeret szórványmegyékben, minél több magyar érdekeltségű munkahely létesüljön. Jelenleg sajnos sok erdélyi MOL-kútnál, vagy OTP Bankfiókban csak kevesen beszélnek magyarul, hogy csak a legismertebbeket említsem.

Ha mindhárom tényező fennáll, a magyar közösséghez, a magyar nemzethez való kötődés szórványmagyar közösségek számára is hangsúlyosabb, és visszavetheti az asszimilációs folyamatokat. E három tényező eredményezheti, hogy az egyes személyek, családok a lehető legtöbbet töltsenek magyar közegben. Több pozitív példa is alátámasztja ezen állításomat.

Nemzetünk folyamatos térvesztése így is komoly tehertétel a magyar közgondolkodás számára. Ha ezt még „önkéntes visszavonulással, területfeladással” erősítjük, még borúsabb jövőnek nézhetünk elébe.

Úgy érzem, inkább az építkezés, az újjászületés ideje jött el, nem a szervezett visszavonulásé, nem a „gyöngyhalász” programé. Az össznemzeti szolidaritás, az összefogás meghozhatja a magyar pozíciók erősödését a Kárpát-medencében. Örvendetes, hogy a székelyföldi megyék hangsúlyosan részt kezdtek vállalni a szórványmisszióban. Magyarországról is sokan támogatják a szürványközösségeket. Ezt a programot rendszerbe szervezve lehet a jelenlegi állapotokat fenntartani, sőt fejleszteni.

Vannak előttünk járó nagy elődök, kiknek példája erőt adhat. Benedek Elek és Kós Károly 1920 után „árral szemben” visszatért Erdélybe, és a nehéz helyzetbe került magyar közösség szolgálatába állt. Márton Áron püspök szilárd jelleme és kitartása is példaértékű. És jó, hogy ma is vannak olyanok, akik vállalják a lehetetlent, és a székelyföldi vagy magyarországi közösségeinket megszégyenítő módon romokat építenek újjá, új intézményeket létesítenek és hitet nyújtanak azoknak is, akik már nagyon kevesen vannak, akik elcsüggedtek, akik már-már feladták. Böjte Csaba ferencrendi szerzetes, Szegedi László református esperes, Gudor Botond református esperes és még sokan mások Erdélyben munkásságukkal, személyes példájukkal alátámasztják azt, hogy a szórványban is van magyar élet.

Mert ha visszavonulunk, évezredes emlékhelyeink maradnak őrzők nélkül, jutnak ebek harmincadjára, vagy kerülnek mások birtokába. Gyulafehérvár, Nagyszeben, Piski, Vajdahunyad, Déva, Marosillye, Magyarigen, megannyi magyar jelkép. Fel kell adnunk?

Sok székely keresi a boldogulását Nyugaton, mert itthon nem leli a helyét, nem kap munkát, nincs megélhetése. Körültekintő kutatást, nemzetstratégiai tervezetet érdemelne, hogy hogyan lehetne megmenteni, kulturálisan és gazdaságilag egyaránt fenntartani évszázados műemlékeinket, kastélyokat, templomokat, parókiákat, más közösségi épületeinket. Hogyan lehetne ott munkát biztosítani a megfogyatkozott magyar közösségek tagjainak. Ahol nincsenek ehhez elegen, hogyan lehetne munkaerőt odavonzani, és megerősíteni ezzel az ottani magyar szórványt. Hogyan tudna ebben a munkában részt venni Székelyföld és Magyarország, hisz összehangolt munkával ez gazdasági potenciált is jelent. Hogyan lehetne megtartani magyarságukban az asszimiláció útján járókat.

A világ számos országa példa arra, hogy identitásukban meggyengült nemzetek újra megerősödtek identitásukban, van olyan ország, mely több száz év nemlét után újra létrejött. Nekünk egyelőre az a feladatunk, hogy megtartsuk ami a mienk, erősödjön bennünk a nemzeti összetartozás érzése, és tartsuk a világ legtermészetesebb dolgának azt, hogy mi magyarok vagyunk. Minden egyéb ebből következik. Ez nem mások ellen, hanem saját magunk érdekei mellett való törekvés.

Hiszem azt, hogy nem az a Kárpát-medencei magyar jövendő, hogy számítgatjuk, honnan mikor tűnünk el, hol mikor kerülünk 20 vagy épp 5 százalék alá, hanem a megerősödésé, az építkezésé.

Jó munkát mindazoknak, akik a nemzetstratégia elkészítésén fáradoznak, és felajánlom szolgálataimat, amennyiben az ügy hasznára lehetek.

Demeter László

megyei tanácsos

szórvány program felelős

Kelt Baróton, 2013. február 19-én