Nép, számlálás és… gyanú

20 millióan vagyunk, kürtölte a sajtó múlt héten, a 2011-es népszámlálás végleges eredményei ismertetésénél. Pontosabban, 20,12 millióan, noha tavaly csak 19,04 millióan voltunk, legalábbis ugyanannak az országos statisztikai hivatalnak az előzetes eredményei szerint.

Egy év alatt ilyen-olyan egyéb nyilvántartásokból (lakossági nyilvántartó, nyugdíjalap, szociális nyilvántartás, iskolai regisztrációk stb.) valahogy sikerült összeszedni még 1,08 millió embert országos szinten. Nem 108 000-t, hanem annak tízszeresét, 1,08 milliót!

Nem semmi „teljesítmény”, nyilvántartásokból összeszedni egymillió olyan embert, akit a népszámlálók fizikailag nem találtak meg. Kétségtelen, 2011 őszén a népszámlálók nem jutottak el mindenkihez, maradtak olyanok is, akiket nem számláltak meg. Az előzetes adatokat szinte minden országban korrigálják az egyéb nyilvántartásokkal, az előzetes és a végleges eredmények között szinte mindig van némi eltérés. De ekkora, több mint egymilliós? Plusz vagy mínusz 100-200 ezer még belefér a hibahatárba, az egymillió azonban gyanús.

A demográfiai tendenciák nem igazán támasztják alá a 20,12 milliós végső számot. 1992 és 2002 között Románia lakossága 22,81 millióról 21,68-ra csökkent, vagyis 1,13 millióval, 2002 óta viszont „csak” további 1,56 millióval. A tavaly közölt előzetes eredmények szerint az apadás 2,64 milliós volt 2002-höz képest.

Holott az utóbbi évtizedben a negatív népszaporulat felerősödött az előzőhöz képest, a születések és elhalálozások közötti különbég egyre nagyobb az utóbbi javára, aminek a népesség csökkenésének fokozott mivoltában kellene tükröződnie.

Ennél még jelentősebb tétel a kivándorlás, e téren összehasonlíthatatlanul nagyobb a különbség a két évtized között, hiszen a tömeges kivándorlás jóformán 2002 után indult be, amikor az EU országai törölték a vízumkötelességet Romániával szemben. A jelentős adminisztratív akadályok révén azelőtt jóval kevesebben vándoroltak ki, elsősorban a nemzeti kisebbségek és a tanultabb réteg, 2002 óta viszont az egyszerű nép, az „ország talpa” hagyta el az országot tömegesen, az előző évtizednél összehasonlíthatatlanul nagyobb mértékben. Mindezek ellenére a hivatalos végeredmények szerint a népesség csökkenése alig haladná meg az előző évtized szintjét.

Nemcsak a lakosság abszolút számának „gyors” statisztikai szaporulata 19,04-ről 20,12 millióra röpke egy év alatt gyanús, hanem az összetétele is.

A tavalyi előzetes adatok szerint a magyarság száma 1,238 millió volt országosan, most viszont csak 1,227 millió. Hová tűnt el 11 000 magyar a statisztikából, úgy, hogy az 1,08 millió fölfelé való korrigálás nem a megkérdezettek személyes nemzetiségvállalása alapján történt, hanem papírok alapján, vagyis etnikai, nyelvi és vallási információk nélkül!

Ez csupán egy olyan furcsaság, ami szembetűnő a tavalyi előzetes és a múlt heti végleges adatok összevetésénél, a magyarság aránya mindkét esetben 6,5%, egy árnyalatnyival kisebb a 2002-ben regisztrált 6,6%-hoz képest.

Az ortodoxok aránya viszont jóformán változatlan maradt (pontosabban 86,8-ról 86,5-re csökkent) a statisztika szerint, holott az utóbbi évtizedben gomba módra szaporodtak el a neoprotestáns gyülekezetek, s szinte minden román falúban találni baptista, pünkösdi, vagy egyéb neoprotestáns imaházat, ami egy évtizeddel ezelőtt inkább a városokra és a nagyobb községekre volt jellemző. Az ortodoxok száma mégis csak minimálisan csökkent. Hogyan lehetséges?

Olyankor, amikor az ortodox egyház nem győzi magát román nemzeti egyháznak nyilvánítani – még a készülő alkotmányba is így vétetné be magát –, és az állami (azaz köz)pénzekből építené meg a nemzet katedrálisát – az egyház adómentessége ellenére! –, aligha jön rosszul a 86,5%-os statisztika!

Akárcsak a 20,12 milliós össznépesség Románia EU-s céljaihoz. Hiszen az EU-s pénzalapokat és az Európai Parlamenti helyeket lakosságarányosan osztják el.

Vonalat húzva, mekkora is valójában Románia állandó lakossága?

19 vagy (egy híján) 20 millió?