Nevetségközelben

Parlagiasan fogalmazva azt is mondhatnánk: majdnem tiszta röhej.

De hát maradjunk a tényeknél, hisz idéztünk, az ország mondhatnánk második emberétől, az egyik kormánypárt vezetőjétől és a szenátus elnökétől, aki adott esetben, tisztjénél fogva, az ország első emberét, az államfőt helyettesíti.

Pedig a kettő tűz és víz, nagyon nem férnek össze – ismét parlagiasra fordítva: rühellik egymást.

A liberális pártvezér szerint majdnem nevetségesek vagyunk, hiszen az ún. együttélés, kohabilitálás az államfő és a vezető koalíció között nem egyéb, mint az államelnök folyamatos „betartása”, szabotálás, a kormány és a parlamenti többség arculcsapása. Az elnököt, tulajdonképpeni helyettese szerint, sem az ország érdeke, sem semmi más nem érdekli, s ilyen körülmények között a kormány legyengül, hisz az államfői csapások, amelyeket az ellenőrzése alatt tartott intézményeken keresztül mér a kormányra, jól célzottak és hatásosak.

Ha elfogadjuk az eszmefuttatást, ami, egykori egyetemi professzoromat idézve, „nem minden nélkül való”, azt kell mondanunk: az ország egyetlen rákfenéje a mostani államfő. Logikus gondolatmenettel: ha távozik posztjáról – ami jövőre bekövetkezik –, semmi sem áll majd az ország amúgy, ugye, nagyszerű, tehetséges – bár olykor megtorpanó, döcögő, ismeri el – kormányának és vezető pártkoalíciójának útjába a haza felemelésének ügyében.

Aztán mégis megfordul a fejünkben: talán mégsem ennyire egyszerű a képlet, s a „debilis országot” (idézet a szenátuselnöktől) egyetlen ember aligha tudná  

tönkretenni, ha nem segítene be alaposan, akaratlanul is, a kormány, a parlament, az akarnok, korrupt és tehetségtelen politikusok hada. Vajon egy csapásra megváltozna minden egy másik államfővel, aki a pillanatnyilag biztosnak látszó jelölt, az idézett koalíciós pártvezér lenne? Sok hónappal a választások előtt folyik a helyezkedés, a küzdelem a jelöltségért, és egyáltalán nem biztos, hogy a ma még a két legnagyobb párt

nyerő emberének látszó politikus valóban közös jelöltként indulhat.

De akárki is ül be végül az államelnöki székbe, a „nevetségességhez közelálló” helyzet után, egy „debilis országban” borzasztó nehéz dolga lesz. Már ha nemcsak a „trón” megszerzése, hanem az azt követő, és feltétlenül kemény munka az igazi cél.