Szabad szemmel és gyűjtőlencsével

Magyar válogatott csapatok–Ellenfelei 0:6! Ezt gyűjtőlencsémmel hoztam össze. S az üveg alatt „olvashatóvá” lett, hogy a magyar futballválogatott épp hatodszor nem jutott el vb-döntő színhelyre. (Pedig sokan kiáltottak hoppot! Mielőtt átugrották volna a bokrot.) Hogy mindig – előtte – megköpik a tenyerüket, az egymagában mennyit ér?  Kb. annyit, mint ez a mostani hollandiai 8:1.

A hosszú-hosszú évtizedekbe sűrűsödött kudarc okai azt hiszem, a kádárjánosi (alias Csermanek János-i) gyökerekben leledzenek. A testedzés botcsinálta szakértője ugyanis „jól” megvilágította az utat!

A 11-est Bene kellett, hogy rúgja. Azért, hogybe ne rúgja!

Mit nekünk aranycsapat, amikor aranykorszakba lépünk! Ahhoz vezet a „magyar” internacionalizmus. Ez, mint tudjuk, fából vaskarika. Ám a rendszerváltás után is tartósnak bizonyult az ilyen bukfenc.

Hogy nem találjuk el a kaput? Hazugság! Védelmünk igenis gólképes! – a saját kapu előtt. Passzolni is már precízen tudunk! – az ellenfélhez.

A mai ifjak egyikét sem nevelték („kéttüdejű”) Bozsiknak… Puskás Öcsi? Kis srác korától nem lehetett lezavarni a pályáról. Rúgta a labdát vakulásig, míg nem volt már kivel játszania. Kapuba? Ej, oda, az gyerekjáték lett volna! Kapufára! – így kevesebbet kellett utána rohangálnia, s a büszke gyermek többször lőhetett, hajszálnyira arra a pontra, amelyre mutatott. Persze, a mai „utódok” is tudnak: fölé, fölé… (no de most!) mellé!

Más a labda? Ördögöt! A hozzáállás, az a más.

A tudást (akadnak ugyan, akiknek tehetségből nem jutott két marékkal) egy százalék zsenialitás és kilencvenkilenc százaléknyi MUNKA adja meg. (Tudósok vallották.) Nevezzük akár játéknak, edzésnek vagy tréningmérkőzésnek, a lényeg, hogy ne féljünk tőle, rajongjunk érte! Ahogy Hidegkúti is tette. Jobbasból csakis így lehetett kétlábas.

Hol vannak már a tehetség-bontakoztató grundok? De hát miért, a Népstadion tán nem volt jó? Ennek is fogyott, egyre apadt a közönsége. Nem csoda: hiányzott az a „futballépítmény”, amely országosan körülvehette volna. Hogy utóbbi befogadjon és lehetőséget adjon sos-sok gyermeknek, fiatalnak. Hogy eljuttassa a legjobbakat föl, a csúcsra. A kár a világválogatottsági rangra. Ilyen csak Détári, csupán csak egy vala. Meg aztán, ami vót, azért nem ád semmit a tót.

***

Fölkerestem innen származott férjével Németországba honosodott lányom. Vejem a labdarúgáshoz igen jól értő, futballstatisztikákat böngésző, magyaroknak is, románoknak is szurkoló ember. Beszélgetésünk egyszer így alakult:

– Minálunk minden egyes tartományunkban több a leigazolt, mint egész Magyarországon.

– És hogyan lett ebből a futballotok minőségi?

– Célzó ésszel s nyomában kemény, következetes munkával. Emberekből s építményekből emelt struktúrával…

Simonfi Imre