Szoboravatás

Az öröktől fogva létező Teremtő Isten ura és kiinduló pontja minden létezésnek. Az emberi történelem folyamán országok, birodalmak emelkedtek fel, majd tűntek el, hullottak szét sokszor háborúk, vagy fogalmazhatunk úgy is: „kéz érintése nélkül”! Így történt ez az ún. szocialista táborral is. Belülről omlott össze, mint egy rossz alapra épült ház. Nagy nyereség, ha az ember felismeri, hogy rossz úton jár, és így kegyelmet nyer.

Kedves nemzettársaim, számos történelmi példa bizonyítja a fenti mondat igazságát. Az Újbabiloni Birodalom királya Nebukadneccár Kr. e.  605-től 43 éven át vezette országát. Uralkodása alatt élte virágkorát a hatalmas közel-keleti birodalom. Erre az időszakra tehető a zsidók babiloni fogságának kezdete.  Az uralkodó több válogatott, kivételes képességekkel megáldott zsidó fiatalt is szolgálatába állított. Köztük volt Dániel, Sidrák, Misák és Abednégó. A király egy alkalommal istene számára egy hatalmas (közel 3,5 m-es alapra majdnem 20 m. magas) aranyszobrot készíttetett, majd nagyszabású, ünnepélyes „szoboravatásra” összehívta Dura mezejére széles birodalmának elöljáróit, tartományi vezetőit.  Ugyanakkor rendkívüli kemény parancsban adta ki, hogy amint a kürtök és harsonák hangja felcsendül, mindenki hajtson fejet, és imádja az ő istenét, annak látható helyettesítőjét, a szobrot. Három zsidó fiatal, az Élő Isten szolgái megtagadták ezt a hódolatot. A büntetés: hétszeres hőfokra felmelegített kemencében való elégetés. A király még egy esélyt adott a fiataloknak és megkérdezte: „Sidrák, Misák és Abednégó szántszándékból nem tisztelitek-é az én istenemet...? Ha mégis meggondoljátok magatokat és eleget tesztek parancsomnak megszabadultok”, különben „kicsoda az az Isten, aki kiszabadít titeket az én kezemből?” A fiatalok egyértelmű válasza: „Imé, a mi Istenünk, akit mi szolgálunk, ki tud szabadítani bennünket az égő, tüzes kemencéből!”. Ekkor a király eltelt oly nagy haraggal, hogy még az arcának színe is elváltozott. Jött a kemény parancs: a legerősebb vitézek kötözzék meg őket, és teljes öltözetükben vessék a tüzes kemencébe. A hőség olyan nagy volt, hogy még a parancsot végreható vitézek is halálos égési sérüléseket szenvedtek. Ezután rendkívüli dolog történt a király mélységes csodálkozására, a tüzes kemencében három férfi helyett négyet látott szabadon járni minden sérelem nélkül. Sőt, az uralkodó megfogalmazása szerint a „negyediknek ábrázata olyan volt, mint valami istennek-fiáé.” A király kihívta őket a tűzből, és döbbenettel tapasztalta főembereivel, tanácsosaival együtt, hogy a tűznek semmi hatalma nem volt rajtuk: egy hajszáluk sem éget meg, ruhájukat még a tűz szaga sem járta át.

Drága magyar testvéreim! Nebukadneccar felismerte, és megértette a történelmi leckét: az Örökkévaló birtokolja az élet és halál feletti hatalmat. Egész országában kihirdette, hogy nincs más Isten mint Sidrák, Misák és Abednégó Istene, aki elküldte az Ő angyalát és kiszabadította szolgáit, akik benne bíztak... Az Ő királysága örök királyság, és uralma megmarad nemzedékről, nemzedékre!” (Dániel 3, 33.) Bár csak megértenénk mi is, az Örökkévaló üzenetét: Egyszülött Fiának teste a kereszten a mi magyar népünkért is elvérzett, hogy megmeneküljünk az örök olthatatlan tűztől. Dicsőség és hála Néki ezért.

Bátkai Sándor