Tanmese

E mese nem úgy kezdődik, hogy volt egyszer, hol nem volt.

Hanem úgy, hogy van ebben az országban egy tanítónő, vagy tanárnő Olténiában, nem lehet tudni pontosan, hogy mi, ő maga tanárnőnek mondta magát, amikor egyszer nagy bátran odamondott Băsescu elnöknek.

Annyi bizonyos, hogy akkor Caracalban állt ki oroszlánbátorsággal a pedagógusok mellett, hogy aztán később még bátrabb legyen, s azt is vállalja, hogy a pedagógusok, a nemzet napszámosai érdekében egy több mint két hónapos éhségsztrájkot folytasson, ami után országos hőssé lépett, vagy léptették elő.

A kis hölgyemény valóságos Szent Johannává emelkedett.

Hogy tanítónő-e, vagy tanárnő, azt nem tudjuk, s nemcsak azért, mert hőstettei után a parlament felsőházába is beválasztották, most már szenátor, hanem azért sem, mert azzal is eldicsekedett már, hogy a tartalékba kényszerített tisztek országos szövetségének tiszteletbeli tagja is, a férje pedig belügyminisztériumi nyugdíjas.

Az viszont biztos, hogy e mese hősének leányzója, annak ellenére, hogy még kezdő, gyakornok, tavaly – közvetlenül az anyuka hőstettei után – az Oktatásügyi Minisztériumban kapott állást. A minisztérium hivatalos állítása szerint szó sincs protekcióról, az ifjú tanárnő versenyvizsga és nem a mama révén jutott kormányhivatalhoz, ami nem is tisztség, csak tanácsadói állás, mégpedig a minisztérium külügyi, európai osztályán.

A botrány csak most tört ki a caracali Szent Johanna körül.

Nem akkor, amikor még Craiován Pontával együtt kampányolt azért, hogy minél többen menjenek el a népszavazásra az államfő megbuktatásáért, nem is akkor, amikor nem saját helységében és megyéjében, hanem egy másikban indult a választásokon a konzervatívok jelképével.

Akkor, amikor kiderült, hogy éhségsztrájkolási televíziós közszerepléseiért mesés összegeket vett fel egy bizonyos tévétől, s amikor csúnyán kezdett beszélni a szociálliberális pártszövetségről, arról tehát, amelynek karrierjét, s meg nem érdemelt hírnevét köszönheti.

E történet, sajnos, nem csak igaz mese, hanem ijesztő valóság is egyben.

És tanulsága nem csupán az, hogy mocsárban él az a társadalom, amelyben még a példaképek is megvásárolhatók, vagy politikai célzattal kitalálhatók.