Vesztesmagyar

Rossz évet zár a képviselet.

Idén kétszer hívták urnához az ország népét, és az erdélyi magyarságot is.

Első mámorukban a nyári voksszámolást és a behavazott télit is győzelemként értékelték a versenyzők vezetői.

Az RMDSZ előbb megsimogatta az annak különösképp örvendő Szász Jenőt majd megsemmisítő győzelmet aratott a Néppárt fölött. De mindez kevésnek találtatott. Eddigi üzlettárs álbarátai, bár szeptemberben aláírt titokpapíron fogadták meg, hogy tűzön-vízen át szeretni fogják, és soha el nem hagyják, most mégis vigyázzba vágták magukat, és mars ki-t mondtak.

A Néppárt kevés napszámossal, eszköz- és esélytelenül vágott bele léte igazolásába, ami annyiban sikerült, hogy a nyárinál több szavazatot kapott, és átlépte a törvényi elvárás ötvenezres gátját, de a legalább 6:3 bársonyszék helyett 0:0 lett.

Az eredményhirdetés óta minden úgy megy tovább, mintha még mindig kampányban lennének az urak.

Magyarázzák a bizonyítványaikat.

Az RMDSZ országos vezetése további zsugorodással járó szervezeti tisztogatást ígér.

A Néppárt vezérkara nyugtázta azt, amit várt, és munkát ígér.

Az RMDSZ aradi elnöke szomorkásan vette tudomásul a bukással felérő támogatáscsökkenést.

A Néppárt Arad megyei elnöke annál két hónappal később írt levelet az RMDSZ-elnöknek, minthogy egy asztalhoz ültek volna a képviselni mondottak javára.

És nem kevesen vannak azok, akik a szavazók otthonmaradását vagy azzal magyarázzák, hogy a pártoknak csak kampányidőben jutnak eszükbe a magyarok, vagy azzal, hogy egyesek szóvá teszik mindezt, szóban és írásban hergelve a lehetséges szavazókat.

Az irodameleg az idő múlásával tunyává és homályos látásúvá teszi a mégoly jó szemű és éles eszű főnöknek, vagy igazgatónak születettek szinte mindenikét.

Ideje volna az ébredésnek.

Ideje van a megvalósítható célkitűzések kidolgozásának, és az indokolt munkamegosztás diktálta feladatleosztásnak.

Ideje lenne a munkának.

Az önzetlen, a közösségért végzettnek.

Másra ugyanis nem számíthatunk.

Vagy magunkon segítünk, vagy az Isten sem segít. És igaza van!

Mert ha eddig nem látták volna egyesek, most újból egyértelművé tették, hogy ebben az országban magyar ember csak bokrétának kell a hatalom kabátjának gallérján.

Döntéskényszer van.

Gyorsan kell eldönteni, hogy kinek mekkora kabát jár. Jó lenne, ha senkire se adnának annál nagyobbat, mint amekkora viselésére képes.

Vesztesmagyarok leszünk-e vagy sem az kizárólag rajtunk, mindannyiunkon múlik.

De a felelősséget a vezetőknek fogják fölróni.

Nagy István, Pécska