A legnagyobb lovagi erény, a szeretet

Majláthfalván, a templombúcsú előesti szentmisén ft. Király Árpád marosi főesperes, arad-ségai plébános jóvoltából jelen volt a Szent István Lovagrend négy tagja, Greff László és felesége, Magdolna, Hozuczky Róbert és Tasnádi Gábor. Közülük a Lovagrend történetét a templomban is ismertető Tasnádi Gáborral beszélgettünk.

– Mikor alakulhatott újra a Szent István Lovagrend?

– A rendszerváltozáskor hosszú előkészítő munka után 1993. augusztus 20-ával Paskai László bíboros, esztergomi érsek engedélyezte újra a Cruciferi Sancti Stephani Regis működését egyházi magántársulati formában az Esztergom-budapesti Főegyházmegyében. Ő lett a rend fővédnöke, egyben egyházi elöljárója is. A Lovagrend léte a Szent István Zarándoklathoz kötődik, amit 2005-ben indítottak el, mert úgy gondolták, hogy a magyar történelemnek egy olyan fehér foltját kell megtalálniuk, amivel felkiáltójelként felhívják a figyelmet arra, hogy Szent István népe vagyunk, ezért az országhatárokat bárhova is húzzák, mi egy nép, egy nemzet vagyunk, összetartozunk. A történelemben megkeresték a kardot, amit István hercegként kapott, a sói csatától ez volt az ő használati kardja, ami nem egyezik a képeken láthatóval. Halála után, a XIII. században a Prágai Székesegyházba került a kard, amit leltárba vettek…

– Nem lehetne-e Magyarországra visszahozni?

– Beszéltünk az illetékesekkel, akikben megfelelő csere alapján lenne némi hajlandóság a visszaszolgáltatásra. Mert tudtommal van nálunk olyan ereklyéjük, amit elcserélnének Szent István kardjára. Szerintem érdemes lenne foglalkozni az eredeti kard hazahozatalával. Annak 2005-ben Hozuczky Róbert elkészíttette a másolatát, amit kivittünk Prágába, az eredetivel összeérintettük, minek folytán annak a jelképévé vált. Azóta minden évben augusztus elején elvisszük a kardot az anyaország, illetve a külhoni magyarság híveihez. Az ünnepségsorozat augusztus 20-án, Szent István napján tetőzik.

– Jelenleg hány tagja van az Szent István Lovagrendnek, hogyan válhat valaki a tagjává?

– A pontos számukat nem tudom, de olyan 900 körüli lehet. Tagjai nemcsak Magyarországról, hanem Európa számos országából valók. Papok és házasok egyaránt a rend tagjai lehetnek. Alapvető követelmény a feddhetetlen élet. A rend nagymestere csak katolikus lehet, de sajátosságuk, hogy reformátusok vagy evangélikusok is a protestáns osztály tagjai lehetnek, ha elfogadják a rend alapelveit. A rendi jelöltség két fokozata: a várományos és a tag. Aki ezeken a fokozatokon megfelelt, az lovag lehet, és a lovagok közül mesterré válhat. A nagymestert a rend bízza meg. A tagsághoz elsősorban olyan példamutató polgári életet kell élnie, ami méltó a lovagi fogadalomhoz és élethez. Alapvető feladatunk az egyház védelme, a kereszténység megsegítése, Isten dicsőségének szolgálata. Szent István király Intelmeinek elvei, illetve az alapokmányba foglalt 13 lovagi erény szerint következetesen igyekszünk élni, Hippói Szent Ágoston regulájához igazodva. Az életviteli előírások a napi imákból és a lovagi erények gyakorlásából állnak. A legnagyobb lovagi erényünk a szeretet.

– Köszönöm a beszélgetést, további sok sikert kívánok a tevékenységükhöz.

***

„Szent István király 1018 körül zarándokházakat alapított, hogy ily módon segítse az Esztergomból Rómába vagy Jeruzsálembe induló zarándokokat. A zarándokházaknak feladata a zarándokok ellátása, gyógyítása és védelme volt. 1150 és 1160 között a zarándokokat segítő, magyar alapítású közösségek tagjaiból II. Géza király megalapította a Szent István Király Keresztesei lovagrendet, melynek anyaháza a Szent István király által alapított jeruzsálemi zarándokház volt. A jeruzsálemi anyaházhoz tartozott a Boldogasszony-templom és a Szent István Király-templom is. A rend szabályait Manfréd bíboros, pápai követ közreműködésével III. Sándor pápa fogadta el. A Cruciferi Sancti Stephani Regis magyarországi központja az Esztergom melletti Szentkirály, a stefaniták egykori faluja és ispotálya volt. 1187-ben Jeruzsálem végleges elestével és III. Orbán pápának a rendet elismerő új bullája kiadásával – bár a Lovagrend Jeruzsálemben is élt és működött tovább – a Stefaniták anyaháza az esztergomi központi ház lett, és tevékenységét Magyarországra koncentrálta. 1217-ben részt vettek II. András magyar király keresztes hadjáratában. A rend tagjai 1241-ben részt vettek a muhi csatában, nagy veszteségeket szenvedve. A tatárjárás is súlyos veszteségeket okozott a Stefanita Rendnek, a török hódítással pedig a Rend működése megszakadt. 1439-ben szerepel utoljára oklevélen. A XVIII. században a szerzetesrendek gondoltak arra, hogy a „stephanita” rendet újraindítják, Mária Terézia királynő azonban megakadályozta ezt. Megszületett viszont a Magyar Királyi Szent István-rend, amely 1946-ig létezett.” (Wikipédia)