Ágyai szívvel oktatni, nevelni Debrecenben

Tiba Attila ágyai fiatalembert szinte gyerekkora óta ismerem, ugyanis a helybeli műkedvelő színjátszó csoport tagjaként nyújtott alakításaival rendszeresen elnyerte a közönség elismerését. Akkoriban, néhai Pávai Gyulának, a Kölcsey Diákszínpad atyjának a figyelmét is felhívtam Tiba Attilára, akit csikys diákként bevont a diákszínjátszásba. Tiba Attila a kiváló memóriájával nagyban hozzájárult az ágyai csapat által, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület bibliaismereti versenyének a megnyeréséhez is. Miután leérettségizett, szinte biztos voltam, hogy a színművészeti főiskolán kívánja a tanulmányait folytatni. Éppen ezért, alaposan meglepődtem, amikor érdeklődésemre elmondta: a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem matematika–informatika szakára iratkozik.

A fiatalemberrel az ágyai református templomban, vasárnap megtartott istentisztelet után beszélgettünk.

– Hogy alakult a sorsa az elmúlt években?

– Kezdjük talán ott, hogy valóban Kolozsváron, matematika–informatika szakon tanultam. Miután elvégeztem az egyetemet, több okból is úgy döntöttem, hogy átmegyek az anyaországba, Debrecenben próbálok bekapcsolódni az ottani egyetemi életbe. Jelenleg a Debreceni Egyetem Informatika Karán tanársegéd vagyok, programozást tanítok, de emellett egy cégnél informatikusként is dolgozom.

– Nem csábították-e a nyugati lehetőségek, ahol informatikusként, programozóként komoly pénzeket lehet keresni?

– Ezzel úgy vagyok, hogy nekem nagyon tetszik Debrecen, ahol a gyökerek nagyon megfogtak. Ebben az is benne van, hogy a kis szülőfalumtól, Ágyától sem akartam nagyon elszakadni, ezért valamilyen szinten ebben a régióban akartam maradni, hogy az ágyai közéletben, de a magyar kulturális életben is állandóan jelen lehessek. Éppen ezért, minden második héten megpróbálok hazajönni, részt venni az ágyai istentiszteleteken, amelyeken párját ritkító igehirdetéseket hallgathatok. Sok templomban jártam már, de ilyen szépen összeszedett gondolatokat, mint az ágyaiban, ritkán lehet meghallgatni. El szoktam menni a debreceni Nagytemplomba is, de az ágyaiban érzem igazán itthon magam.

– Úgy hallottam, hogy az ágyai ifjúsági programokba is megpróbál bekapcsolódni.

– Így van, de sajnos, az utóbbi félévben nem igazán volt időm. Ezzel együtt, azt szerettem volna, ha összehozunk egy ifjúsági előadást, de sajnos, nem volt kivel. Néhány évvel ezelőtt, három éven keresztül, karácsonykor rendszeresen betlehemezést szerveztünk, ezt a szép szokást idén szeretnénk újra életre kelteni. Két napig a falut járva, minden otthonba el kívánjuk vinni karácsony üzenetét az emberekhez.

– Milyen érzés 25 évesen egyetemi tanársegédnek lenni? A diákok komolyan vesznek egy velük szinte azonos korú pedagógust?

– Úgy érzem, a feletteseim értékelik a munkámat, de a diákok is megbecsülnek, kedvelnek. Eleinte valóban furcsa volt felnőtt embereket tanítani. Szerencsére, 19–20 éveseket oktatok, ezért az 5-6 évnyi kor-, de főleg a tudáskülönbség a kapcsolatainkban érvényesül. A legtöbben kedvelnek, vannak, akik tartanak is tőlem, mert szigorú pedagógus vagyok, szükség esetén meg is buktatok diákokat. Legjobban azonban Ágyán érzem magam, azon dolgozom, hogy karácsonykor újra megszervezzük a betlehemest. A templomba is nagyon szívesen jövök, magánszorgalomból megtanultam orgonálni, sőt hegedűn is már hallgatható módon játszom. A zenei képzésemmel, az aktív közreműködésemmel is az ágyai fiatalság rendezvényeit szeretném szolgálni. Remélem, karácsonykor lehetőségem nyílik rá, hogy a szülőfalum otthonaiba újra elvihessük a karácsony, Urunk születésének magasztos üzenetét.

– Köszönöm szépen a beszélgetést, további sok sikert kívánok.

– Én köszönöm a lehetőséget.