Európa biztonsága: a francia–német barátság

Ötven éve, hogy 1963. január 22-én, az Elysée-palotában, aláírták a franica–német együttműködésről szóló szerződést.

Azt mindenki tudja, hogy a válságban lévő Európának nincs jövője a tartós és erős francia–német kapcsolat nélkül.

Az európai nagyhatalmak évszázados hatalmi viaskodásában, kimagasló a francia–német háborúskodások, szinte szünet nélküli sorozata.

Nem célunk a kiváltó okokat felsorolni, de a vallási, politikai és hegemóniai törekvések mellett kétségkívül a két nép különböző mentalitása is szerepet játszott az ellentétek kiéleződésében.  Ez azóta sem változott sokat.

Az 1870–71-es porosz–francia háborúban a franciák súlyos vereséget szenvedtek a német szövetségesekkel szemben, a bonapartizmus bukik, kikiáltják a köztársaságot, ugyanakkor a németek, Bismarck kancellár vezetésével egységbe tömörülnek, és kikiáltják a Német Császárságot. Azóta, Európa két nagy nemzete külön úton járt, 1963-ig.       

A németek, két vesztett világháború, és egy szerencsétlen 12 éves náci diktatúra után kezdhettek új életet 1945-ben, a franciák mindkét háborúból „győztesként” kerültek ki, de az 1940-es német bevonulás megaláztatását nagyon nehezen heverték ki. ( Ha egyáltalán kiheverték)

1958-ban de Gaulle tábornok személyében egy zseniális politikus veszi át a franciák vezetését. Szerinte a fényes történelmi múlt után, a francia jelen nem a legbiztatóbb, ezen változtatni kell. A nyugati világ vezetésében felerősödő amerikai dominancia ellenére Franciaország új szövetségest keresett. Az angolok erre nem voltak megfelelők, az Egyesült Államokhoz fűződő erős kötödésük miatt. Az angolszászokkal meglazult barátság után de Gaulle a németek felé fordult.

A háborús veszteségeket még nem kiheverő, kettészakadt Németország nyugati részében, az NSZK-ban, örömmel vették a „régi ellenségnek” számító franciák közeledését. Az első „barátkozó” lépésnek, de Gaulle 1962 szeptemberében megtartott ludwigsburgi beszédét tekinthetjük, melyben az elnök a két ország megbékélési folyamatának fontosságáról beszélt. Alig pár hónap elteltével, 1963. január 22-én, a párizsi Elysée-palotában a német kancellár, Konrád Adenauer és de Gaulle francia elnök, aláírták a francia–német együttműködést megpecsételő, történelmi jelentőségű egyezményt.

Az azóta eltelt fél évszázad alatt rengeteg esemény zajlott Európában. A két német állam 1990-ben egyesült, ma ismét egy nagy, erős Németországról beszélhet Európa. Az európai integrációs folyamatok eredményeképpen ma 27 európai állam (nemzet) tagja az Európai Uniónak, 17 államnak közös pénze van. Sajnos az elhibázott – Amerikából kiinduló – gazdaságpolitika miatt, az egész világ évek óta szenvedi a gazdasági válságot, az Unió országai különböző mértékben ugyan, de komoly pénzügyi, és ezzel párhuzamosan társadalmi problémákkal küszködnek.

A francia–német egyezmény életben maradt, bár többször „gyengélkedett”. Az egymást váltó német kancellárok, illetve francia miniszterelnökök különböző módon és váltakozó sikerrel vagy sikertelenséggel, de tovább „pörgették” a „furcsa pár” (angol jelző) szövetségét. Egy dolog biztos, a két állam együttes igyekezete nélkül, a ma egységesnek mondható Európa mai formájában nem létezne.

Az Uniónak ma rengeteg megoldásra váró feladata van. A példamutató német munkalendületre, és financiális biztonságra éppen úgy szükség van, mint a francia ötletgazdagságra és rugalmasságra. A különbözőségek még mindig megvannak, de ez normális is hiszen, nem vagyunk egyformák, a sokszínű, soknemzetiségű európai népek, eltérő mentalitásuk és történelmi múltjuk ellenére is együttesen kell jövőjüket rendezzék.

Egy új, sikeresebb Európa érdekében, az ötven éve létező francia–német együttműködés, új erővel, de talán több megértéssel és józanabb mérlegeléssel, tovább kell gördítse az akadozó integrációs folyamatokat.

Hollai Hehs Ottó, Németország