„Ezek után kinek van kedve tanári pályára lépni?”

A közalkalmazotti béralap 25 százalékos csökkentésével a tanügyben – az idősebb pedagógusok szerint– visszatérnek a húsz évvel ezelőtti állapotok, a pályájuk elején lévők pedig már most megélhetési gondokkal küszködnek, ha nem támaszkodhatnak a családjukra.

Az oktatás irányítóinak érveit, illetve a szakszervezetek álláspontját ismerjük, de ezúttal azoknak a véleményére voltunk kíváncsiak, akik a bőrükön érzik a brutális megszorító intézkedéseket. Néhány aradi általános és középiskolai tanárt kérdeztünk meg, hogy mennyire érinti őket a fizetések csökkentése – ráadásul úgy, hogy az egységes bértörvény bevezetésével volt, aki már a múlt hónapban 300 lejjel kevesebbet kapott, mint eddig –, miről kell lemondaniuk, hogyan látják a jövőt, és mit gondolnak a pedagógus megbecsüléséről.

 

Székely Ágnes történelemtanár augusztus végén fejezi be a második évét a tanügyben, úgyhogy még pályakezdő besorolást kap. „Mivel pluszóráim is voltak a heti 18 órás norma felett, többet kaptam, mint más pályakezdő, de ezt is csökkentették, úgyhogy összevissza 30 százalékkal viszek majd haza kevesebbet – magyarázta. – Bárki megkeres ennyit, talán kevesebb munkával. Az utazásról, kirándulásokról az idén teljes mértékben le kell mondani. Ha keveset is, de mégis csak tudtunk valamennyit félretenni az ünnepekre, vagy más alkalmakra, de most már a minimális összeget visszük haza, és ez se lesz.”

Pályatársa és egyben kolléganője – aki neve elhallgatását kérve nyilatkozott – szintén két éve tanít. Erre számított, amikor ezt a pályát választotta?– kérdeztem tőle. „Nem – válaszolta. – Azért választottam ezt a pályát, mert késztetést éreztem, de annyira kevés a pénz, hogy nem éri meg. Ha arra gondolok, hogy két egyetemet is végeztem…” Szerencsnek tartja, hogy aradi, különben a fizetéséből nem futná albérletre és a napi költségekre. Ilyen körülmények között érthető, ha elgondolkodik a pályaváltoztatáson. „Szeretném ezt folytatni, mert szeretem, viszont ennyiért nem csinálhatom.” A pedagógustársadalom megbecsüléséről ez volt a véleménye: „A diákok megbecsülnek minket, de akik vezetik az országot, azok nem.” Székely Ágnes ezt a kérdést így látja: „Az átlagember megbecsül bennünket, de a médián keresztül nagyon befolyásolják az emberek véleményét, és szerintem a hatalom a tanárok ellen szította a közvéleményt. Sokat vesztett a megbecsülésből ez a hivatás az elmúlt egy-két évben.”

Rogoz Marianna fizikatanár a 26. évét „tapossa” a tanügyben. „Oda kell figyelnünk, hogy osztjuk be azt a pénzt, ami marad, mert lehet, hogy nagyobb lesz a csökkenés, mint 25 százalék, ha hozzávesszük a januári levonást is. Úgyhogy a végén a beígért 50 százalékos béremelés 50 százalékos levonás lesz” – mondta. A fizetések reálértékét tekintve szerinte az 1989-es rendszerváltás utáni évek mikor voltak a legnehezebbek. „Igaz, akkor még kezdő voltam, de úgy emlékszem, hogy kegyetlen évek voltak. Az elmúlt 8-10 évben emeltek ugyan a béreken, de most visszajutunk oda, ahol ezelőtt 20 évvel voltunk. Kimondottan rossz a fejkvóta-rendszer, ugyanis a mennyiségen lesz a hangsúly, és nem a minőségen. Az lesz a lényeg, hogy legyen gyerek, mindegy, hogy milyen képességű, mert mindegyiket át fogjuk engedni” – jósolta.

Siska-Szabó Hajnalka rajztanár szerint, miután már levontak 17 százalékot a februári fizetéséhez képest, gyakorlatilag a felére fog csökkeni a keresete az őszihez képest. „Annyi lesz a fizetésem, amennyi egy elárusítónőé mosta tudomásom szerint – fakadt ki. – Mint rajztanár, nem tudom, milyen mellékállás után nézhetnénk. Hiába festek, mert festményeket nem vesznek az emberek, hiszen nincs pénzük. Mondogatják, hogy könnyű nekem, mert festek, de aki értékelné az alkotásokat, annak nincs rá pénze. Egyáltalán nincs megbecsülve a pedagógustársadalom, bele se gondolnak, csak dobálóznak a számokkal, nem tudják, hogy egy tanárnak mennyi a fizetése, és nem is nézik meg konkrétan, hogy mennyiből kell megélnie. Erre a felére csökkent jövedelemre négyen vagyunk otthon. Azt is meg kell gondolni, hogy a két gyereknek miből biztosítunk ruhaneműt, és senki ne gondoljon valami extrára! A táborozásokról lemondunk, a férjem munkanélküli, az ő segélyéből is levágnak, nem is tudom, hogy osszuk be azt, ami marad. Vakációban például osztályfőnöki pótlékot sem adnak, meg a szolgálati időt sem fizetik ki, de azért mindent megadóztatnak.”

Zabán István biológiatanárnak ez az első éve a pályán. „Eddig se volt nagy a fizetésem, de most még kisebb lesz, mert ha jól értettem, a minimálbérből is lefaragnak” – beszélt a sötét jövőről. Szerinte enyhébb lenne az intézkedés, ha a magasabb fizetésekből többet vonnának le, az alacsony fizetésekből meg kevesebbet. A jelenlegi helyzetben mellékállás után kell néznie. „Helyettesítőként dolgozom, de hosszabb távon a tanügyben képzeltem el a jövőmet. Mindezek ellenére is maradnék, de keresek egy részidős másodállást, mert ez a fizetés most sem elég, nemhogy a levonások után” – vázolta a helyzetét. Ráadásul Pécskáról ingázik naponta Aradra, és a 160 lejes bérlet árából csak a munkanapokkal arányos összeget térítik meg. Albérletről nem is álmodhat. „Így is alig jövök ki egy hónapban ebből a pénzből. Szerencsére édesanyámmal lakom, ő kisegít, mert egyedül nem tudnék megélni ebből” – tőle is megkérdeztem, hogy erre számított, amikor a tanári pályát választotta. „Tisztában voltam azzal, hogy nem lesz nagy a fizetésem. Kíváncsi voltam, milyen a tanügy, és megtetszett a tanítás. Már csak ezért sem hagynám ott, mert élvezem” – válaszolta eltökélten.

Mikes Sarolta magyartanárnő 35 éve van a pályán, és még egy tanév választja el a nyugállományba vonulástól. „1225 lej volt a kezdő fizetésem, és oda jutok, hogy ugyanennyivel megyek nyugdíjba. Ez a megbecsülés. Az ember nem talál szavakat, elszorul a torka… borzasztó!” Ilyen körülmények között mivel bátoríthatja a tapasztalt pedagógus a fiatal pályatársakat? „Semmivel! Ezek után kinek van kedve tanári pályára lépni?”