Hűséges társnak lenni egy dolgos életben

Az arad-ségai Kicsid Mihály és felesége, Erzsébet a közelmúltban ünnepelték a 65. évfordulóját a szederháti katolikus templomban szentesített házasságkötésüknek. Mivel az idős házaspár hölgy tagja gyengélkedik, Kicsid Mihállyal vettük számba az életüket.

Maga 1924-ben a székelyföldi Gelencén, míg a felesége 1929-ben, az Arad megyei Szederháton született.

A férjet 1943-ban besorozták magyar katonának, Úzvölgyön szolgált, az

ezeréves határt védték az oroszok ellen, akiket Üvegpataknál 11 napig feltartóztattak. Egyik éjjel a barátjával, Kányádi Edével (Kányádi Sándor bátyjával) felderítő szolgálatot végeztek. Orosz járőrrel találkoztak, azok oroszul kérdezték, hogy magyarok-e? Amikor igennel válaszoltak, azonnal tüzet nyitottak rájuk, a barátja a helyszínen meghalt. Maga viszont árkon-bokron menekült hátra, mígnem többszöri elesés után, visszaért az alakulatához. Hamarosan érkezett a parancs: vissza kell vonulni, mert a túlerővel szemben nem tudják tartani a frontot. Úzvölgyön az oroszok csellel tudtak átkelni: német ruhába öltözött motoros, németül kiválóan beszélő ukránok tárgyaltak a parancsnokkal, segítséget ígérve másnap 10 órára. Az adott időpontban az orosz tankok érkeztek a szűk szoroson át, ami alá volt aknázva, mégsem robbantották fel. A magyarok hátrálni kényszerültek Marosmogyoródig, ahol a hegytetőn várták az oroszok érkezését. Azok még éjjel megjöttek, egy kézigránát éppen Kicsid Mihály előtt robbant fel, a combjába, illetve mindkét szemébe szilánkok kerültek. A combjában még mindig hordja – tapogatta meg az időváltozáskor sajgó helyet –, a szemeivel viszont nem látott, ezért hátra szállították. Mivel út közben nem volt olyan kórház, ahol megműthették volna, előbb a Felvidékre, onnan Budapestre szállították. Ott megműtötték a jobbszemét, amivel 60%-ban látott. A balszemébe viszont sokkal mélyebbre hatolt a szilánk, ezért nem mertek hozzányúlni. Közben a front Nyugat felé haladt, magát is vitték, eljutott Németországban. Heidelbergben megműtötték a balszemét is, amiből kiemelték ugyan a szilánkot, de csak annyit lát vele, hogy a nappali fényt érzékeli. A folytonos visszavonulás miatt a nyugati és a keleti front Németországban találkozott. 1945. április 7-én amerikai fogságba került, egy kínaival együtt a hadsereg konyháján dolgozott, ahol olyan jó sorsa volt, mint életében soha. 1946 húsvétja előtt érkezett Kaposvárra, húsvétra már otthon volt Gelencén.

Családalapítás

1946-ban a Székelyföldön akkora szárazság volt, hogy kevesebb pityóka twermett, mint amennyit elültettek. Mivel arrafelé nehéz volt az élet, az apja elküldte a Partiumba, élelmiszert vásárolni. Így került Szederhátra, ahol első látásra kiderült: sokkal könnyebben lehet boldogulni, egy napszámból kétszer annyit lehetett vásárolni, mint otthon. El is határozta, hogy ideköltözik. Előbb napszámban dolgozott egy állami gazdaságnál, barakkban laktak, ellopták az aranygyűrűjét, amit inaskorában talált, illetve a pénzét. Visszament Szederhátra, ahol 1949 végén összeházasodott Dániel Erzsébettel, akivel házat vásároltak a faluban. Később, amikor az állami gazdaságban már nagyon rosszul lehetett keresni, beköltöztek Aradra, felépítették jelenlegi házukat, főként kalákában a barátok és a rokonok segítségével. A legtöbbet azonban maga, a felesége segítségével dolgozott. A ház sarkait a mester rakta fel, a többit, a kívülről 45-ös falat is maga rakta téglából, amit a felesége adogatott neki. A Szerszámgépgyárban 20 évig dolgozott ipari festőként, 60%-os látást biztosító jobb szemével. Nem is akárhogy, hiszen mindig élmunkás volt. A beteg szeme után csak az utóbbi 10 évben, orvosi közbenjárásra kap havonta 234 lej nyugdíj-pótlékot.

A 65. házassági évfordulót Kicsid Mihály szerette volna kellőképpen megünnepelni, ft. Király Árpád főesperes-plébánost felkérni egy templomi áldásra, de a felesége, a betegsége miatt nem akarta. Tehát csöndben, ketten ünnepeltek, emlékeztek vissza a kemény munkában, együtt eltöltött hosszú időre, az 1981-ben elhunyt egyetlen leányukra, akinek hirtelen elvesztése beárnyékolta az életüket.

Most a feleség unokaöccse, Illyés János és családja gondoskodik róluk: korszerűsítették a lakásukat, megvásárolják a szükséges gyógyszereket, gondoskodnak az orvosi ellátásukról, folyamatosan teljesítik minden óhajukat.

Az egész életét munkában eltöltő Kicsid Mihály manapság is tesz-vesz a ház körül, de az unokaöccse nem engedi nehezebb munkát végezni. Inkább ápolja a beteges feleségét, akinek végtelenül hálás, amiért hűséges társa a megpróbáltatásokkal tarkított, dolgos életben. Az adott körülmények között, megpróbálnak minél többet együtt lenni, örvendeni egymásnak, amíg lehet.