Isten nem véletlenül teremtett magyarnak

Borzási Pál magyarlónai baptista lelkipásztorral az arad-belvárosi gyülekezetben, legutóbb tett szolgálatát követően beszélgettünk.

– Tiszteletes úr, mit jelent az ön számára magyar szempontból olyan szórványtelepülésen szolgálni, mint Arad?

– Isten különös kegyelméből, sokfelé megfordultam már, az anyaországban, de Aradon is többször szolgáltam, ezért úgy gondolom, nekünk Isten a szívünkre helyezi a mi népünket. Én örvendek, amiért magyar lehetek, szeretem a magyar népet, nem cserélnék más nemzetre, de úgy gondolom, hogy az igehirdetés az egyetlen eszköz ahhoz, hogy a magyar népnek valódi, hosszú távú jövője legyen. A gyülekezetben tapasztalható anyagi és lelki kihívásokat, próbákat felismerve, felkarolva, nem ismerek magasztosabb szolgálatot a lelkipásztorénál. Emberileg szólva, beteljesültem, Isten elhívott engem e szolgálatra. Tisztelem, becsülöm a magyar embereket, bármilyen felekezethez is tartoznak, mi azonban élő kapcsolatra törekszünk Istennel. A közösségen belül azt szeretnénk, hogy az ember személyesen ismerje meg Istent, akihez úgy ragaszkodjanak, hogy keresztyén magyarként megállhassák a helyüket a társadalomban.

– Engem igen meghatott egy súlyos beteg asszony bemeríttetésének a látványa. Betegségében vajon Isten az utolsó mentsvára? Találkozott-e máskor is ilyen rendhagyó esetekkel, amikor valaki a súlyos betegsége közepette vélte megtalálni Istent?

– Ahogy egy híres angol író is mondta, a szenvedés Isten megafonja. Isten sokféleképpen hív bennünket, csakhogy az emberek nem figyelnek rá. Isten hangjának a meghallásához egyik leghatékonyabb eszköz, a szenvedés. Amikor valaki rákbetegségben szenved, akkor a végsőkig szembe kell néznie a halállal is, mert emberileg szólva, meglehet, nem gyógyul meg, de Istennek bármire van hatalma, amiért dicsőség Neki. Amikor azonban valaki ilyen esetben hallja meg Isten szavát, még most sem késő. Éppen ezért, amíg valakinek egészségben vagy betegségben, de még van ideje, azt reménységben kell eltöltenie. Olyan élő reménységben, hogy a halállal nem zárul le minden, mert lesz testi feltámadás. Gondolom, a beteg számára is élővé vált az üzenet, ezért most, amíg neki Isten erőt ad, a szenvedések közepette is megélheti a reménységet.

– Valóban, mert reményteljesen ragyogott az arca. Amíg van remény, Istennél van a kegyelem. Ön hogyan látja?

– Amikor valaki Isten kegyelmét megtapasztalja a lelkében és a szívében, az elnyert békesség kiül az arcára, ahonnan az ragyog, sugároz. Nem először vettük észre, hogy amikor valaki megbékél Istennel, akkor megváltozik a külseje is, a szemei is ragyognak az arcán is meglátszik. Ezt Istenen kívül senki nem tudná rajta végrehajtani.

– Szerintem, ez hatalmas erőt ad neki az életéért vívott harcban, ezért miután közelebb került Istenhez, sokkal nagyobb esélye van e harcnak a megnyerésére. Önnek mi a véleménye róla?

– Igen, a reménység kulcsfontosságú szerepet tölt be a betegség leküzdésében is. Bár nem minden esetben áll be a gyógyulás, de sokszor, amikor mégis beáll, azért történik, mert a beteg reménnyel fogadta a lehetőséget, hogy Isten hatalma jelen van, nincs veszve minden. Aki reménységgel, Istenben bízva, pozitív gondolkodással néz szembe a betegségével, azt könnyebben legyőzheti azt.

– Azt hiszem, eléggé kimerítettük az estet, ezért váltsunk témát. Kérem, mutassa be a magyarlónai gyülekezetet.

– Hozzávetőleg 100 tagot számlál a gyülekezetünk, aminek külföldön tartózkodó, néha otthon maradó tagjai is vannak, ezért a vasárnapi istentiszteleteinken mintegy 75-80-an dicsérjük az Urat. A hétköznapi alkalmainkra mintegy 40-en járnak el. Állandóan hangsúlyozzuk, hogy rendszeres jelenlét, a tagság fenntartása nagyon fontos. Az ottlétünkkel hozzájárulunk a közösség ápolásához. Ha valakit Isten népéhez kívánunk téríteni, azzal velejár az aktív csatlakozás, a gyülekezeti életbe való bekapcsolódás is. Nem szeretnénk, hogy valaki Isten bárányának tartsa magát anélkül, hogy a nyájhoz tartozzon.

– Mivel indokolják azt, hogy önök közösségben élik meg a hitüket, a más felekezetekhez tartozóknál sokkal többet vannak együtt?

– Legkönnyebben a kályha és a parázs esetével magyarázhatom meg: ha a kályhából kiveszünk egy parazsat, az sokkal hamarább kihűl, mint a kályha. Tehát mi, együtt tudjuk egymást buzdítani, bátorítani, vigasztalni, sőt, ha kell inteni, feddeni is. Ha valaki a közösségi életből kimarad, az lemarad. Szeretnénk, hogy akik mégis kimaradtak és lemaradtak, kapcsolódjanak vissza a közösségi életünkbe. Tehát párhuzamosan dolgozunk a még be nem kapcsolódottakért, ugyanakkor a kimaradtaknak a visszakapcsolásáért is. Tehát a lélekmentő szolgálat sokirányú.

– Óhajt-e még hozzáfűzni valamit?

– Azt szeretném üzenni a Nyugati Jelen olvasóinak, hogy bízzák magukat Istenre, és éljék meg hűségesen, magyar létükre azt az igazi keresztyén életet, amit isten hivatott megadni számukra. Akár magyar, akár vegyes nemzetiségű családban élünk, tiszteljük az ország törvényeit, de soha ne feledjük: Isten nem hiába teremtett bennünket magyarnak. Ezzel azt is akarja, hogy ne csak magyarok maradjunk, hanem magyarként Istent is tiszteljük.

– Úgy legyen, köszönöm a beszélgetést.