Mérföldkőnél a közösségépítő sikerkovácsok

Ha figyelmesebben megnéztük az idei megabál, azaz Aradi Farsangi Magyar Bál meghívóit, külső szemlélő számára talán érthetetlen adatokat lehetett felfedezni rajtuk. A jobb felső sarkában 142 LeEr, míg középen 1991–2015, XXV. (10.) adatok voltak feltüntetve. A jelzettek tisztázása érdekében megkerestük a két szervezőt, Homolka Ervint és Khell Leventét.

– Az évszámokból úgy tűnik, ezúttal a 25. Magyar Bált szervezték meg együtt. Ki volt az ötletgazda?

– Nem volt szükség ötletre, hiszen az magától adódott, ugyanis ki akartuk használni a lehetőséget, miszerint a rendszerváltás után szabad volt bálokat szervezni – kezdi Homolka Ervin. Természetesen a két szomszédos RMDSZ szervezet, az arad-gáji és az arad-ségai szervezte, amelyeknek mi voltunk az elnökei – kapcsolódott a beszélgetésbe Khell Levente is. Tulajdonképpen abból az ötletből indult ki a kezdeményezés, hogyan lehetne a két kerületben lakó magyarokat egy mulatós társaságba összehozni.Összeültünk, megvitattuk és a volt UTA munkás-éttermében megszerveztük. Mivel jól sikerült, a többi rendezvény már hozta egymást. A nagy érdeklődés miatt a nagyterem szűkösnek bizonyult, ezért átköltöztünk az Ursului utcában lévő Vagongyár munkás-éttermébe. Az időközben beindult privatizálások, vagyis a tulajdonosváltás miatt egyre szűkültek a terembérlési lehetőségek…

– Ezzel együtt, tudtommal, soha nem volt szükség az újságban népszerűsíteni egy-egy szüreti vagy farsangi bált, mert kialakult egy összetartó közönség, amely a baráti körével megtöltötte a termet. Így volt-e?

– Természetesen, az egész mulatós csapat egy nagy baráti társasággá alakult, melynek tagjai jól érezték magukat a rendezvényeinken, ezért visszajáróknak számítottak. Vannak állandó szervezőink, akik akár 30-80 belépőjegyet is lefoglalnak a baráti társaságuk számára.

– Kezdetben hányan mulattak egy-egy bálon?

– Az UTA étkezdéjében 220 ember fért el, az Ursului utcai étkezde nagytermében már mintegy 250-en mulathattunk.

– Kinek támadt az úgynevezett megabálnak az ötlete?

– 13 évvel ezelőtt jött Bognár Levente az ötlettel: ha már ilyen olajozottan működik a bálozás, meg aztán sokan azért panaszkodnak, hogy nem jutott nekik meghívó, hát terjesszük ki egy akkora mulatságra, hogy az aradi magyarság jelentős része is eljöhessen. Ehhez viszont hatalmas terem kellett, először a sportcsarnokra gondoltunk. A szervező csapat egyes tagjai viszont úgy vélekedtek: nem lehet ilyen sok embert összegyűjteni, ezért első évben elmaradt a megabál. A következő évben is felmerült az ötlet, méghozzá az akkor elkészült Arad-Expo termében, de attól tartottunk, hogy a várostól elég messze lévő helyre nem jönnek el az emberek, ezért akkor sem mertünk belevágni. Harmadik évben viszont eldöntöttük: nem érdekel, hányan jönnek el, ha a gatyánk rámegy is, de megpróbáljuk. Természetesen nem volt annyira veszélyes, hiszen a nagyjából 250 fős csapatra biztosan számítani lehetett. Ezen kívül egy nagyjából 100 fős csapat, helyszűke miatt, rendszeresen kimaradt a buliból, tehát akkor rájuk is számítottunk. Ezelőtt 10 évvel tehát meghirdettük az első megabált, amelynek a sztárvendége Kós János táncdalénekes volt, aki emlékezetes előadást tartott, a közönség remekül szórakozott. Vagyis kedvet kapott a folytatáshoz.

– Azóta Arad Város Tanácsa rendszeresen támogatja a megabált?

– Nem, csupán az utóbbi 3 évben. Azóta, mióta az Erzsébet és Katalin bállal együtt az RMDSZ az Aradi Farsangi Magyar Bált is felvette a hagyományos kulturális programjai közé, a város kulturális alapjából támogatja a rendezvényt.

Tervezni, szervezni csak egyetértésben

– 25 év házasságból is sok, ráadásul egy akkora méretű rendezvény, mint egy-egy bál megszervezése, sok vesződséggel, feszültséggel is jár. Ennek során nem vesztek még össze? Hogy lehet ilyen hosszú ideig, békességben megszervezni egy-egy nagy eseményt?

– Megmondom én – veszi újra át a szót Homolka Ervin –, amikor először szerveztük, 5-5 tagot számláló küldöttség ült össze a szervezési kérdéseket megvitatni Arad-Ségából, illetve Arad-Gájból. Ez viszont 10 embert, ugyanannyi véleményt jelentett, ezért sokat vitatkoztunk. Éppen ezért húzódott három évig a megabál megszervezése is, hiszen mindig kerültek olyanok, akik azt állították: ezt vagy azt nem lehet kivitelezni. A szervezés gördülékenysége végett úgy döntöttünk: ketten vállaljuk. Ez egyben azt is jelenti, elosztottuk magunk között a szervezési feladatokat, egymás munkájába nem igazán szólunk bele.

– Ha nem titok, kinek mi a dolga a szervezésben?

– Eddig Ervin foglalkozott a művészekkel, a sztárvendégekkel való kapcsolattartással, a meghívókkal, a zenekarok lekötésével – veszi vissza a szót Khell Levente –, én viszont a program levezetésével, a forgatókönyv elkészítésével foglakoztam, amit mindig megbeszéltünk.

– Ezek szerint jó barátságban is vannak. Rendszeresen leülnek egy-egy pohár melletti beszélgetésre is?

– Ritkán van alkalmunk a kötetlen beszélgetésre, vagyis, hogy ne tervezzünk valami összejövetelt. A mostani nem véletlenül a 142. közös rendezvényünk, amit a meghívó felső sarkában rögzített, 142 LeEr felirat is jelképez. Kiszámoltuk, hogy a közösen szerevezett 142 rendezvényünkön több mint 43 ezer ember vett részt. Mert a bálokon túlmenően, a mi ötletünk volt a Kaszojális, amit átvett az AMISZ; az Aradi Magyar Majális első két programját is mi szerveztük a váralján; ugyanígy a Szent István-napot is évekig a Lido Vendéglőben szerveztük; ezen kívül, mintegy 10 Székelytalálkozót; több anyák-napi ünnepséget szerveztünk; voltak közös színházlátogatásaink; az UTA étteremben szerveztük meg a rendszerváltás utáni években a Nagymama és a Fekete macska előadásait. Minden október 6-a előtti hét végén kirándulást szervezünk az Arad megyei VI. osztályos diákok számára, akikkel végigjárjuk a szőlősi malom környékét, ahol a fegyverletétel lezajlott, illetve felkeressük a Bohus-kastélyt, ahol a tárgyalások folytak.

– Meddig kívánják még szervezni a megabálokat?

– Részemről az idei nagyon az utolsónak tűnik – jegyzi meg félig tréfásan Homolka Ervin. Az a gond, hogy idősödünk, de az emberek is változnak, meg aztán sok a munka is vele. Csak rá kell nézni Leventére, mennyire sántít a sok munkától…

– Azzal együtt Kukoriként nagyon könnyen felugrott Kotkodára, tojózni…

– Muszáj volt, mert az volt az előadásunk legjobb poénja. Éppen ezért el is próbáltuk néhányszor – fűzi hozzá nevetve Khell Levente. Bárhogy is nézzük, eljárt fölöttünk is az idő, a jelenlegi egy szép, kerek évforduló minden szempontból, ezért meglehet, most kellene abbahagyni. Természetesen nem ültünk le meghozni e döntést, de talán az is benne van a levegőben, hogy most, ilyen gazdag közösségépítő munka után kellene abbahagynunk. Mivel e 25 évi, közös munkával szervezett 142 rendezvényünkön soha, egyetlen vendégünkkel nem voltak fegyelmi gondok, soha nem történt rendbontás vagy botrány, ezúttal is szeretnénk a több mint 43 ezer embernek köszönetet mondani, amiért igényelték az anyanyelvű kultúránkat, megtisztelték a rendezvényeinket, intelligens emberek módjára, igazodtak a közösségi normákhoz. Ugyanakkor megköszönjük a rendezvény támogatóinak is, amiért mindig mellettünk álltak. Külön köszönet jár Bognár Levente aradi alpolgármesternek, megyei RMDSZ elnöknek a mindenkori támogatásért. Velük, értük dolgozni felemelő érzés volt. Ha netalán mi abbahagyjuk, reméljük, mindenképp kerül, aki folytatja, hiszen ezt nem lehet, nem szabad abbahagyni…

– Köszönöm szépen a beszélgetést, egyben az említett több mint 43 ezer ember nevében is megköszönöm az állhatatosságot, a kitartást, amivel 25 éven keresztül szervezőkként, mókamesterekként minden tőlük telhetőt megtettek az aradi magyarság szórakoztatásáért. További sok, sikeres, együtt szervezendő közösségépítő programot kívánok, ami egyben azt is feltételezi: mégsem hagyják abba.

– Köszönjük szépen a jókívánságokat, de még meggondoljuk…