„Mi egyben látjuk a Kárpát-medencében élő magyarságot”

A kérdésekre Gőbl Gábor basszusgitáros és Schmiedl Tamás énekes, gitáros válaszolt 

– A Moby Dick együttes az a magyarországi rockzenekar, amelyet a trianoni határokon túl a legtöbbet fellépő együttesek között tartanak számon. A 100. határon túli koncertjükre május 12-én Kolozsváron kerül sor. Kolozsvár után, Kassa, május 20-án Aradon, 21-én Nagyváradon zenélnek! Miért fontos számotokra a külhoni magyar közönség?

Gőbl Gábor: Mi egyben látjuk a Kárpát-medencében élő magyarságot, leginkább ezért. Ne legyenek hátrányosabb rock-kultúra szempontjából a határon kívüli zeneszeretők. Amikor a televíziónak, rádiós lejátszásoknak, no meg a számtalan elő zenekari szereplésünknek köszönhetően a minket megszerető közönség felemelte a zenekart, megtapasztaltuk, hogy mondjuk a hozzánk érkező ezer levélből 350 olyan településekről érkezik, ami nem volt rajta térképen… Elkezdett motiválni, hogy legyünk jelen, növeljük meg a teret, ahol minket szívesen látnak és megveszik a koncertjegyeket, jussunk el lehetőleg mindenhová, ahol hallgatják a Moby Dick-et.

– Hogyan tudott a kilencvenes évek első felében egy magyarországi thrash metal együttes zenéje eljutni Erdélybe? Előzőleg jártatok már itt? Voltak kapcsolataitok?

Gőbl Gábor: Az 1993-as első koncertsorozat előtt csak egy ízben jártam Erdélyben, amikor a hatállomásos sorozatot szerveztem. Tehát csak térképről, a történelemből, és néprajzi valamint politikai értelemben ismertem Erdélyt. Egy, a hazája dicső múltját ismerő fiatal számára komoly kihívás volt az, hogy egy hatalmi szempontból elfoglalt, a magyar többségű területeken és a vegyes lakosságú térségben hivatalos formában nagy érdeklődésre számot tartó tömegrendezvényt szervezzek. Találjak olyan partnereket, akik adják a személyiségüket egy jogügylethez is, hisz végülis a sportcsarnokok kibérlése révén ezek azok is voltak. A kilencvenes évek első felében még úgy is működni tudott a zenekar fellépése, hogy ahol nem találtam bátor segítőket, ott is sikeresen rendeztem meg a koncertet. Például a temesvári Olimpia Csarnok esetében az üzemeltető szervezet az egyik oldalon, a másikon pedig az én nevem, útlevélszámom és lakcímem állt a bérleti szerződésen… Kezdetben kapcsolatom mindösszesen egy Bukarestből 1987-ben Magyarországra menekült tolmácsból, és egy, a zenekarnak számos rajongói levelet írt marosvásárhelyi srácból – aki persze a barátom is lett –, Boros Olimpból állt. Minden itteni koncert akkoriban a zenekar rizikójára ment, de nem buktunk szinte sehol J, megérte vállalkozni.

– Immár 30 éve nagy sikerrel játsszátok a Hobo Blues Band Gazember című dalát. Van-e még olyan együttes, előadó, akitől szívesen dolgoznátok fel dalokat?

Schmiedl Tamás: Lenne bőven miből és kitől feldolgozni, gazdag a magyar rockzenei múlt, de nem törekedünk tudatosan erre, ennek ellenére az élet az elmúlt években többször is ilyen helyzetet teremtett. Az Ossian, Nagy Feró, Kalapács tribute lemezekre is feldolgoztunk egy-egy dalt, de korábban, 1996-ban például az Indul a boksz albumra is feltettünk egy Auróra-klasszikust. Ezek érdekes feladatok, amiket élveztünk megcsinálni és lemezre játszani, de jelenleg a saját dalok írására koncentrálunk, hisz a jövő év első felében új Moby Dick-anyaggal szeretnénk jelentkezni.

– Gondolkodtatok stílusváltáson valaha? Keményebb, esetleg dallamosabb metált játszani?Schmield Tamás: A Moby Dick négy évtizedes munkásságában több irányzat ötvöződik. Pályafutásunk legelején dallamosabbak voltunk, majd az országos befutásunkat 1989/90 körül végül a keményebb hangzással bíró dalainknak köszönhetjük. Popzenekar biztosan nem leszünk, de a változatosság meg volt bennünk, igyekeztünk hosszútávon is érdekesek maradni.

– Terveztek-e dalt írni a mostani világhelyzetről (járvány, háború stb.)?

Schmiedl Tamás:  Dalírásban soha nem tervezünk előre, nagyrészt még mindig ösztönösen zenélünk, és ez igaz a szövegek megszületésére is. Ami éppen jön belőlünk, de sanszos, hogy ezek a témák ott lesznek a dalainkban, de nem azért, mert most éppen a káosz jellemzi leginkább a bolygót, hanem azért mert mindig is nagyrészt ilyen jellegű szövegek születtek a dalokhoz.  

– Mi a titka annak, hogy ugyanolyan lelkesen, őszinte odaadással, szívvel-lélekkel játszotok és aktívan jelen vagytok a rockzene életében már több mint negyven éve?

Schmiedl Tamás: Mindig is szerettük ezt a zenészlétet, a mai napig élvezzük az ezzel járó izgalmakat és felhajtást. Bár mindannyian foglalkozunk mással is, hosszú időt nem bírunk ki a színpad és koncertek nélkül. Az pedig, hogy még mindig tényezők vagyunk a zenei életben és ilyen aktivitással jelen tudunk lenni, nemcsak rajtunk múlik, hanem a szerető és hűséges közönségünknek is köszönhetjük. Ők azok, akik támogatják a zenekart a lemezeink és a koncertjegyeink megvásárlásával, az ő szeretetükből merítünk erőt!

–  Van-e legemlékezetesebb koncertélményetek? Egy igazi, mindent elsöprő fergeteges buli?

Gőbl Gábor: Fellépéseink száma 900 körül jár, sok kiemelkedő koncertünk volt. Ez lehet akár egy kenderesi koncert 200 rajongóval, vagy lehet egy 10 ezres publikum előtt adott Szigetes koncert is. Emlékezetes, és széppé sikerült emlék számomra egy 1993. októberi sportcsarnokos koncertünk, ami a macska bajszán egyensúlyozott, hogy nem lesz-e belőle óriási botrány, hiszen a sportcsarnok „nacionalista román pártaktívája” megtett érte mindent. Déli 12 órától szólt a csarnokra a bérleti szerződésünk, előre kifizetve ahogy diktáltak akkoriban... De mit ért a szerződés? Semmit, hiszen ennek ellenére nem engedték kipakolni a kamiont, mert 16 órai kezdésre betettek egy röplabda mérkőzést, amit 30 néző tekintett meg. Elképesztő feszültséget generáltak bennünk, a technikusi és rendezői stábban, még nagyobbat a közönségünkbe. Sokan voltak, akik távolabbról érkeztek, s már jócskán gyülekeztek a napsütéses délutáni órákban. A színpad építése, a Magyarországról hozott hang és fénytechnika szerelése azonban csak 18.30 tól kezdődhetett. Az előzenekarnak 19 órakor kellett volna kezdenie, ehelyett a közönséget 20.30 körül kezdhettük beengedni. A 3000-es publikumnak órákon át kellett várakoznia a parkolóban, miközben megjött a román csendőrség zászlóaljnyi erővel, két vizágyús tömegoszlató teherautóval, két lövészpáncélossal, és 200 fős élő erővel. A közvilágítást lekapcsolták, csattantak a sörös üvegek a csendőrségi járműveken, skandáltak a rockerek a kékeknek mindenféle nyomdafestéket nem tűrő gyalázást. Minden készen állt provokációra egy őrült nagy cirkuszhoz. Ekkor még csak három évvel voltunk a marosvásárhelyi pogrom után... Ebben a csarnokban tartotta 1990. januárjában a Vatra Românescă azt a nagygyűlését, ahol az egybegyűlt „értelmiség” Tőkés László felakasztását követelte. A jó Isten kegyelméből-e, vagy a tömegoszlató végső parancs meghozatalának, felelősségének, illetve annak a be nem vállalásának köszönhető-e azt nem tudom, de mikor kinyithattuk végre a közönség előtt az ajtókat, elillant a publikum feszültsége, és mindenki a bejtutásra koncentrált, majd a koncertre. Ennek a bulinak a hangulata örökké felejthetetlen élmény volt számunkra. Szívesen megnézném ennek a napnak a koraestéjén készült rendőrségi felvételeket...   

– Aradon és környékén már többször koncertezett a Moby Dick. Jótékonysági koncert, fesztivál, motoros találkozók… Kicsit mintha hazajönnétek. Minek/kinek köszönhető mindez?

Gőbl Gábor:  A városi és az Arad megyei publikumnak, akik a mai napig kiállnak kedvenc magyar zenekaraik mellett, és érdeklődésük révén lehetővé teszik, hogy értelme legyen koncerteznünk. Lovas Gábor immár több aradi és pécskai koncertet szervezett nekünk, mint jómagam. Hálásak vagyunk neki, és mindenkinek, aki nem ereszti, hanem felemeli a magyar rock zászlaját.

– Mire számítsanak az aradi rajongók a május 20-i koncerten? Üzensz nekik valamit elöljáróban?

Gőbl Gábor: Csak a szokásosra! Ha eljönnek, jól fogják érezni magukat. Jön, megy, áramlik majd az energia a színpad és a nézőtér között. Gondoljanak arra, hogy immár egy 41 esztendeje működő zenekar esetében akár ez az utolsó aradi koncert, amit kár lenne kihagyniuk J!