Mindnyájunknak van bizonyos értékű alkotásunk: az életünk

Csütörtökön a Bábszínház nagytermében, az RMDSZ Arad megyei szervezete, a Kölcsey Egyesület, valamint az Aradi Kamaraszínház közös szervezésében került sor a Magyar Kultúra Napjának az ünnepségére.

A rendezvény Kölcsey Ferenc Himnuszával indult. Sinkovits Imre megszólaltatásával hangzott el, a közönség felállva hallgatta végig.

Fekete Károly műsorvezető, a Kölcsey Egyesület vezetőségi tagja köszöntötte a közönséget, név szerint említve Jankó Andrást, az Egyesület elnökét és Bognár Levente aradi alpolgármestert, megyei RMDSZ elnököt, majd kifejtette: ma nemcsak az anyaországban, hanem a világban mindenhol, ahol magyarok élnek, a Magyar Kultúra Napját ünnepelve, lélekben együtt vagyunk. Aradon különleges alkalom az ünnep, mivel az Egyesület 2003-ban megfogalmazott határozata értelmében, ezen a napon adják ki a Kölcsey-díjakat azoknak, akik az elmúlt években kiemelkedő munkát végeztek anyanyelvű kultúránk, egyre fogyatkozó közösségünk érdekében. Miután kiemelt néhány érdekes részletet a frissen kiadott I. Kölcsey Évkönyvből, felkérte ünnepi beszédének a megtartására Jankó András elnököt, aki örömének adott hangot, amiért e bensőséges ünnepen az aradi magyarság együtt lehet, közösen visszatekinthet a megtett útra, együtt tervezheti kultúránk, megmaradásunk jövőjét. Megtiszteltetésnek tartva, amiért ezúttal is két, a kultúránkért kiemelkedő munkát végzett személyiséget tüntethetnek ki, elmondta, hogy a Kölcsey Évkönyv következő számában az eddigi 25 Kölcsey-díjas is szerepelni fog.

Utána Bognár Levente aradi alpolgármester beszélt örökölt kultúránk megőrzése, az utódoknak történő átadása miatti közös felelősségünkről, a szülőföldünkön való megmaradás fontosságáról. A magyar kultúra, ami mindnyájunkat összeköt, meghatározza önazonosságunkat a világon, és itthon, ahol megéljük magyar sorsunkat. Köszönetet mondott mindazoknak, akik kultúránkat szolgálták, szolgálják, illetve a jövőben is szolgálni fogják.

Ujj Ágnes az emberi kapcsolatépítésen dolgozik

Fekete Károly, miután a Kölcsey-díjasok fáradhatatlan, áldozatos kultúraszolgálatát ecsetelte, megnevezte Ujj Ágnes nyugalmazott pedagógust, az egyik díjazottat. Laudációjának ismertetésére, Matekovits Mihály RMPSZ megyei elnököt kérte fel, aki Eötvös Józseftől vett idézettel indítva mondanivalóját kifejtette: Ujj Jánosné, Szentgyörgyi Ágnes abban az iskolában volt tanuló, amelyiknek később tanára lett, majd nyugdíjba is onnan ment. A sors és a változó iskolapolitika az oka, amiért az egykori Királyi Főgimnáziumban érettségizett, most viszont a Csiky Gergely Főgimnáziumba jár foglalkozni az unokájánál is kisebb gyermekekkel. Évtizedeken át számos magyar mesefigura vagy történelmi személyiség lelkületét lopta be diákjai szívébe, Tornyán és Aradon egyaránt. Ujj Ágnestől e hosszú idő alatt sok türelmet, odafigyelést, a felmerülő egyéni diákgondok megbeszélését tanulhattuk, megoldást keresve. Arra viszont a beszélő sem jött rá, hogyan lehet a színpadon hatvannál több, érte rajongó diákkal úgy együtt dolgozni, hogy nem is tanítja őket. A beszélő, Horváth Imre-idézettel alátámasztva kifejtette: e munkában nem csak a férje és a családja, hanem a betanított diákok serege, a szüleik, az egész aradi magyarság mögötte áll, további sok lelki erőt és energiát kívánva a folytatáshoz.

A színpadra lépő ünnepeltet Bognár Levente, Jankó András, Berecz Gábor és Fekete Károly köszöntötték virággal, adták át a Kölcsey-díjat. A kitüntetett meghatódva mondott köszönetet, kifejtve: amikor Jankó András telefonon értesítette a díjról, nagyon meglepődött, hiszen nem számított díjra azért, amire az egész életét feltette, amit a legszívesebben csinál. Az maga öröm, életének az értelme, amiért gyermekeket taníthatott, nyugdíjasként jelenleg is azt teheti, immár 50. éve. Az a legfontosabb a munkájában, hogy a gyermekek valós életet, valós emberi kapcsolatokat építenek, a világban megnyilvánuló számtalan, vonzónak ígérkező elfoglaltság ellenére. Mert ha az elektronikai csodák világában már gyermekkorban nem alakulnak ki emberi kapcsolatok, a jelenlegihez hasonló összejöveteleket nem lehet szervezni.

Megtanítani színházat nézni

A műsorvezető Fekete Rékát kérte fel Tapasztó Ernő laudációjának az ismertetésére. A felkért, elmondta: Ernővel olyan jól ismerik egymást, hogy Pál Apostol szerint, „tagjai vagyunk egymásnak”, de az Aradi Kamaraszínháznak is. A színház, illetve a vele járó minden dolog szabadságát Réka Tapasztó Ernőtől tanulta az elmúlt 7 évben végzett közös munkán, ezért már úgy érzi, kötelességük is szabadnak lenni, a szabadság színházában vagy a színház szabadságában. Tapasztó Ernő intuíciója, a megérzése alapján mindig jól választott, amikor végigpróbált néhány társulatot az „Aradot kötelező elhagyni, mert ide visszaérkezni a legjobb dolog” megérzéssel. Arad olyan város, amely egyszer csak visszahívja a távozót. A színház egy másik világ, mint az, amiben élünk, talán legfontosabb feladata, megtanítani színházat nézni – fejtette ki Fekete Réka.

A színpadra lépő Tapasztó Ernőnek is a jelzett személyek nyújtották át a kitüntetést. Az ünnepelt megköszönte a laudációt, ez Egyesület vezetőségének a kitüntetést, majd kifejtette: ha pénzjutalmat kapott volna, azt Réka, a felesége Gabriella, a gyermekei, a szülei, a hozzátartozói, Nótáros Lajos, Harsányi Attila, illetve mindazok között osztaná kii, akik ebben a színházban dolgoznak. A megmaradt részt viszont Bognár Leventének adná, akinek oroszlánrésze van a kamaraszínház működtetésében, de megköszönte a sajtónak is, amiért elviszik a Kamaraszínház hírét.

Megzenésített versek

A Magyar Kultúra Napjának záró részében Éder Enikő, Borsos Pál és Kiss Attila zenei kíséretével megzenésített verseket adtak elő, köztük Nótáros Lajos néhány verse is elhangzott. Amint Éder Enikő előrebocsátotta, élni annyit tesz, mint alkotni. Mindnyájunknak van bizonyos értékű alkotása, ami az életünk. Mintha folyton hegedűszólót játszanánk nagyközönség előtt, amelynek tagjai értékelik, elemzik, átélik, majd tovább alkotják. Ebben a szellemben ajánlották fel ünnepi előadásukat, amit a közönség vastapssal jutalmazott.