Nicolae Bălcescu az erdélyi kérdésről

Az RMDSZ Arad megyei szervezetének a Bábszínházban megtartott

Megyei Küldöttgyűlésén készült tudósításból helyszűke miatt kimaradt Erdélyi István felszólalása, aki a Székelyföld területi, illetve az erdélyi kulturális autonómia kapcsán kialakult vita során, kommentár nélkül, felolvasott egy magyarra fordított részletet Nicolae Bălcescu A nemzeti egység (Unitatea naţională) című munkája IV. könyvének XXXII. fejezetéből. Mivel a téma manapság is aktuális, közzétesszük a jelzett idézetet, ami így szól:

„A románok abban a hitben, hogy szabadságukat biztosítják a főnemesek kiirtásával, elkezdték öldökölni a főnemeseket, elpusztítani gazdaságaikat, udvarházaikat; mivelhogy a nemeseknek sikerült elmenekülniük, főleg a városokon, a szerencsétlen magyar polgárokon töltötték ki a dühüket. Ugyanis a román fejedelemségekben, abban a hitben, hogy valami eredményre jutnak, terroruralmat vezettek be és öldökölték a bojárokat, ahelyett, hogy a bojárság rendjét ölték volna ki. Az erdélyi románok nem értették meg ezt 1848-ban sem, s annál inkább nem érthették 1599-ben. Nem gondolták meg, hogy nem igazságos, nem is hasznos, nem is lehetséges megtisztítani Erdélyországot az összes idegentől. Elfelejtették, hogy a tartós birtoklás alapvető és kétségbevonhatatlan jogokat teremt; hogy egy nemzetséget – legyen az bármilyen kicsiny – tiszteletben kell tartan; mert szent joga adatott élni azon a földön, amelyen lakik, hogy e természeti jog fölötte áll bármely történelmi jognak. Az Erdélyben megoldandó kérdés az volt és ma is az, hogy nem azt kell tenni, amit a románok, a magyarok, a székelyek és a szászok külön-külön akarnak – egyikük maradjon az országban, a többi népeket pedig elűzzék –, hanem ki kell kiáltani a közszabadságot, vagyis az egyenlőséget az egyének és a nemzetiségek számára, és ezáltal keresni az egyetértést, szövetségi államot hozván létre.

XXXIII. fejezet

Ilyenképpen a felkelt erdélyi románok 1599-ben sem jártak el érett felfogású nép módjára, hanem bosszú-szomjjal, tűzzel-vassal kezdték pusztítani a nemesi udvarházakat. Ez okozta, hogy a vajda, miután lecsillapította a román parasztok bosszúvágyát, nem adott nekik szabadságot, hogy ne ártson a nemesség érdekeinek. A székelyeknek is csak kényszerből adta vissza a szabadságot, mivel ezek csak nemrég vesztették el azt, és mert nagy hévvel követelték vissza. Mindamellett, a székely nagyon harcias nép volt, míg a románok az elnyomásban elfelejtették a fegyverforgatást. Ilyen elgondolásból indítva nyitotta meg Mihály vajda november 20-án a gyulafehérvári országgyűlést, amelyen esküvel fogadta, hogy megtartja az ország alkotmányát, minden privilégiumot, a nemesek adó szabadságát és adományaikat, kivéve Báthory Zsigmond adományait. Valamennyi többi törvénycikket, melyeket akkor hoztak és az országgyűlés végzésbe foglalván, Mihály vajda megerősítésével közzétettek, kizárólag a nemesség érdekeit tartotta szem előtt; némelyeknek közülük engedélyezték hazatérésüket, biztosították a székelyek szabadságát, a románokat viszont minden könnyítés nélkül meghagyták jobbágyi sorban, a nemesség hatalmában. Ilyenképpen Mihály vajda elárulta erdélyi küldetését, s megérdemelte bukását…” – idézte Erdélyi István Nicolae Bălcescu román történészt.