Szent István kardjával hitünkért, nemzettudatunkért

Amint azt a Hitélet rovatunkban is előre jeleztük, a Nagyboldogasszony nevére felszentelt majláthfalvi katolikus templomban pénteken 18 órakor kezdődött a búcsú-előesti szentmise, ahova a feszület, illetve a népviseletbe öltözött Százszorszép néptánccsoport, valamint a Szent István Lovagrend 4 lovagja mögött ft. Király Árpád marosi főesperes, arad-ségai plébánossal együtt 9 pap és egyházi méltóság vonult be.

Ünnepi szónoklatában ft. Máthé Loránd gátaljai plébános mindnyájunk mennybeli édesanyjáról, Szűz Máriáról beszélt, akihez minden bajunkban, bánatunkban fohászkodhatunk abban a hitben, hogy közbenjár értünk szent fiánál, Jézusnál. Mert Nagyboldogasszony, Mária a maga példamutató áldozatvállalásával azt bizonyítja, hogy az élet mindennemű nehézségei, harcai közepette is érdemes kitartani Krisztus követésében, mert ennek a megpróbáltatásokkal teli életünknek is az lesz a jutalma, ami a Máriáé is volt, részesülni a mennyei örök boldogságban. Éppen ezért Mária mennybevételének napján gondoljunk hálával szüleinkre, az édesanyánkra, az édesapánkra, akik áldozatos munkával, gondoskodással, keresztény hitben felneveltek, elindítottak bennünket az életbe, de Krisztus követésének az útján is. Ugyanakkor felmerül a kérdés: a már elhunyt szüleink lelki üdvösségéért szoktunk-e imádkozni, a gyermekeink lelkében tápláljuk-e az emléküket? Éppen ezért, folyamatosan imádkozzunk a szüleinkért, a gyermekeinkért, a szenvedőkért, a betegekért a Szűzanyába és a szent fiába, Jézusba vetett mély hittel!

Szent István kardjának szimbóluma

A továbbiakban ft. Miklós Csaba plébános az olyan történelmi ereklyéinkről beszélt, amelyek nagyban segíthetik magyarságunkat a nemzeti tudat és a hit megtartásában, megerősödésében. Egy ilyen felbecsülhetetlen értékű ereklyénket hozta el a szertartásra a Szent István Lovagrend 4 tagja, hogy Szent István kardját megérintve, mindnyájan részesei lehessünk történelmi örökségünknek, megerősödhessünk magyarságtudatunkban, hitünkben egyaránt.

Ezt követően a jelen lévő Szent István Lovagrend egyik tagja, Tasnádi Gábor bemutatta kollégáit, Greff Lászlót és feleségét, Magdolnát, valamint Hozuczky Róbertet, aki az ötletgazdája volt a jövetelüknek, és a másolatot is elkészíttette. Ezt követően Szent Istvánnak a még herceg korában kapott kardjáról beszélt, amelynek az eredetije a Prágai Nemzeti Múzeumban található ugyan, de az 1038-ban alapított Lovagrend mai képviselői elkészíttették a kard hiteles másolatát, amit előzetes egyeztetés alapján elvittek a prágai múzeumba. Ott igen bonyolult procedúrával kivették az eredi kardot a helyéről, majd összeérintették a jelen lévő másolattal, ami ezáltal az eredetit szimbolizálja. Nos, ezzel a karddal a Lovagrend tagjai minden évben, a Szent István ünnepe előtti időszakban nemcsak az anyaországi, hanem a határon túli magyar közösségeket is megkeresik, hogy egy, a maihoz hasonló ünnepélyes szertatáson a hívek megérinthessék azt, lélekben feltöltődhessenek, magyarságtudatukban, hitükben megerősödhessenek. Beszéde után a négy lovag a tokjából kivett kardot vízszintesen tartotta, a hívek egyenként eléjük járultak, keresztet vetettek, majd megérintették, netán megcsókolták Szent István államalapító királyunk kardjának a szimbólumát, egy életre szóló, magasztos élménnyel gazdagodva.

A szentmise végén ft. Miklós Csaba plébános köszönetet mondott ft. Király Árpád marosi főesperesnek, amiért megszervezte Szent István kardjának a Majláthfalvára jutását, a lovagoknak a magasztos érzésért, a paptestvéreknek a szolgálatért, a híveknek a részvételért – közülük név szerint megemlítette Ioan Sorin Negrei vingai polgármestert és Sipos György megyei tanácsost. Miután köszönetet mondott az egyháztanácsnak a szervezőmunkáért, a híveknek a mindennemű segítségért, mindnyájukat közös vacsorára hívta az iskolaudvaron lévő sportterembe. A templomból kivonuló tömeget az úttesten néptáncbemutatóval örvendeztette meg a 10 párra gyarapodott helybeli Százszorszép tánccsoport. A zenei aláfestés technikai feltételeit a vezetőjük, Halál Endre biztosította számukra. Ezt követően mindnyájan átvonultak a sportterembe, ahol igen ízletes pörkölt, sütemény, üdítő, esetleg bor mellett részesei lehettek a majláthfalvi híres vendéglátásnak. Közben baráti hangulatban, kellemesen elbeszélgettek.

Mit érzett a kard érintésekor?

Mivel a templomban lezajlott eseményhez hasonló még nem volt a faluban, néhány helybeli hívet megkérdeztünk: mit érzett, amikor a kezét Szent István kardjára tette?

Ft. Miklós Csaba plébános: „A valóság az, hogy a történelmet nagyon nehéz szavakba foglalni. Ha viszont az ember egy olyan ereklyére teszi a kezét, ami 1100 év után is meghatározza nemzetünknek a történelmét, ezt az érzést szavakban egyszerűen nem lehet kifejezni, az ember hihetetlenül jól érzi magát tőle.”

Szécsi Ferenc gazdálkodó: „A kard megérintése egy olyan magasztos pillanat volt, amit szavakban el sem lehet mondani. Boldog vagyok, amiért részese lehettem, soha nem fogom elfelejteni.”

Szőke Mihály nyugdíjas: „Boldoggá tesz a tudat, amiért az anyaországiak gondolnak ránk, örvendek, amiért 82 éves koromban megfoghattam Szent István kardját.”

Bányai Mónika tanítónő: „Ilyen élményben még soha nem volt részem, de olyan meghatódásban sem, mint amikor azt láttam, hogy az előttem álló asszony, aki nem magyarnak született, Majláthfalván vált magyarrá, nemcsak megérintette, meg is csókolta a kardot. Ez viszont azt jelenti, nem csak azonosult velünk, de tudatosan is vállalja a felvett magyarságát.”

Sipos György megyei tanácsos, majláthfalvi nagygazda: „Talán szavakban nem is tudom megfogalmazni, mit éreztem, amikor Szent István kardjára tettem a kezem, de egy biztos: felemelő érzés volt, de az is megfogott, hogy bizonyos emberek veszik a fáradságot, hogy eljöjjenek hozzánk, bemutatják az ereklyét, hogy erősítsenek bennünket a magyarságunkban. Ettől bizonyára ez eddiginél is jobban magyar lettem.”

Szerk. megj: Az elhangzott vélemények magukért beszélnek, nem kommentáljuk. Csak azt sajnáljuk, hogy ebben a magasztos érzésben nem részesült az egész közösség, a templomban ugyanis még nagyon sokan elfértek volna. Kár, mert akik otthon maradtak, egy életre szegényebbek lesznek egy sohasem pótolható és feledhető magasztos érzéssel, élménnyel.