A Bukaresti Kilencek rigai csúcstalálkozóján vesz részt Klaus Iohannis

2024. június 10. 17:51 (hétfő) /

Klaus Iohannis kedden a lettországi Rigában részt vesz a Bukaresti Kilencek (B9) csúcstalálkozóján, ahol a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a térség leginkább veszélyeztetett államainak, például a Moldovai Köztársaságnak nyújtott támogatás folytatására hívja fel a figyelmet. Az elnöki hivatal hétfői közleménye szerint az államfő a csúcstalálkozó társelnöke lesz Edgars Rinkçvičs lett elnökkel és Andrzej Duda lengyel elnökkel együtt. Az eseményen a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg is részt vesz. A NATO kelet-európai tagállamait tömörítő Bukaresti Kilencek értekezletét egy hónappal a NATO 75. évfordulójának szentelt washingtoni csúcstalálkozója előtt tartják. Ezért Rigában a vezetőknek lehetőségük lesz tárgyalni a washingtoni csúcstalálkozó fő célkitűzéseiről és várható legfontosabb eredményeiről, különösképpen a NATO elrettentő erejének és védelmi pozíciójának megerősítéséről a keleti szárnyon – olvasható a közleményben. Az elnöki hivatal szerint a román államfő arra kéri majd a Bukaresti Kilencek tagállamainak vezetőit, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint e térség stratégiai jelentőségére a szövetségesek biztonsága szempontjából. Klaus Iohannis emellett szorgalmazni fogja a térség legveszélyeztetettebb partnerei, például a Moldovai Köztársaság támogatásának folytatását.

(Forrás: Agerpres)

Hozzászólások