A Romániai Egyetemisták Országos Szövetsége (UNSR) felszólította a kormányt, hogy ne vonja meg az egyetemistáktól és a tanulóktól az ingyenes vagy ártámogatott utazás lehetőségét és más alapvető kedvezményeket, és kezelje az oktatást stratégiai területként kezelik, nem pedig pusztán költségvetési fejezetként. Az UNSR figyelmeztet, hogy ha a diákokat továbbra sem hallgatják meg, és az oktatás továbbra is az utolsó helyen marad a prioritások listáján, nagyszabású tiltakozásokra kerül sor. „Az oktatás a kulcsa Románia jobb jövőjének, és a döntéshozóknak fel kell ismerniük, hogy nem fogadhatunk el többé kompromisszumokat és üres ígéreteket. Itt az ideje a konkrét cselekvésnek” – olvasható a kiadott közleményben. Az UNSR reakciójának előzménye, hogy a pénzügyminisztérium közzétette a jövő évi költségvetési kiadások csökkentését célzó sürgősségi rendelet tervezetét. Az UNSR emlékeztet, hogy már a régi, 2011-es oktatási törvény is előírta, hogy a GDP 6 százalékát kell az oktatásra szánni, azonban ezt a rendelkezést soha nem tartották be, és a 2025-ös tanügyi költségvetés a becslések szerint még kisebb lesz, mint az elmúlt két-három évben. Az alulfinanszírozottság mellett a tanulóknak és egyetemistáknak juttatott alapvető kedvezményeket is visszavonják. „Az ország elnöke által nagy lelkesedéssel indított Képzett Románia projekt mélyreható rendszerszintű változásokat ígért. A gyakorlatban azonban csak szlogenek sorozata maradt, a tanulókra, diákokra és tanárokra gyakorolt konkrét hatások nélkül. Még mindig messze vagyunk attól, hogy modern és befogadó oktatási rendszerünk legyen” – hangsúlyozza közleményében az UNSR. A jövő évi költségvetési kiadások csökkentését célzó sürgősségi rendelet tervezete előírja az egyetemi ösztöndíjak befagyasztását, és arról is rendelkezik, hogy a hallgatók csak a lakhelyük és az egyetemük szerinti települések közötti vonatjáratokon utazhatnak 90 százalékos kedvezménnyel. Ugyanakkor jövő év elejétől december 31-ig az óvodások és az elemisták nem kapnak mézet étrendkiegészítőként. Az Egészséges étkezés elnevezésű országos program jövő évi költségvetését 1 139 400 000 lejben szabták meg. A 2025-2026-os tanévben az érdemösztöndíj 450 lej, a teljesítményserkentő ösztöndíj 300 lej, a szociális ösztöndíj 300 lej, a szakiskolai ösztöndíj szintén 300 lej lesz.
(Forrás: Agerpres)
Hozzászólások