„A TESZT multikulturális jellegét érdemes lenne fejleszteni”

A vasárnap befejeződött Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó visszatérő vendége, régi barátja Upor László dramaturg, műfordító, Jászai Mari- és Hevesi Sándor-díjas színházi szakember, aki idén a fesztivál-előadások utáni közönségtalálkozók moderátori szerepét is elvállalta. 

Upor Lászlóval a jellegzetes TESZT-élményről, a látott produkciók regionális jellegéről, sajátos nyelvezetéről, a TESZT fejlesztési lehetőségeiről beszélgettünk.

– Mi az, ami a TESZT-et egyedivé teszi, megkülönbözteti a többi színházi fesztiváltól?

– Ami miatt szeretek Temesvárra visszajönni – ez most nem propaganda szöveg, valóban ezt gondolom –, az a családiasság, ami az itteni találkozót más fesztiválokkal szemben jellemzi. Ennek része az, hogy a díszlettervező vacsorát főz a vendégeknek, a színész kimegy az állomásra fogadni a többieket, ami azt jelenti, hogy valóban a színház társulatának vendégei vagyunk, és nem csak mi, idegen szakmabeliek, de a vendég társulatok is! Egyrészt van tehát ez a családiasság, ami szerintem eléggé ritka a fesztiválokon, a másik pedig az, hogy ez valóságosan régiós találkozó. A kifejezés mindkét szaván hangsúly van külön: nagyon sok olyan előadás van a programban, amelyek valamiféle együttműködésből születtek különféle színházak, illetve színházi emberek között. Tegnap például láthattunk egy olyan aradi előadást, amelyet szegedi rendező rendezett egy miskolci és egy temesvári színésszel. Ennél komplexebben együttműködő előadást nehéz volna találni, de az újvidéki előadásban is lépnek fel temesvári színészek, temesvári előadást rendez budapesti rendező vagy a temesvári társulat és a budapesti Forte társulat közös produkciójaként mutatták be a Peer Gynt-öt. Sok-sok olyan produkció van, amely arról árulkodik, hogy a régió különböző pontjait össze lehet kötni kulturálisan vagy akár színházilag is.

– Az idei fesztivál egyik újdonsága, hogy mind a három temesvári színház részt vesz legalább egy előadással.

– Az, hogy a korábbiaktól eltérően idén román és német nyelvű előadás is lesz, az szerintem külön öröm: ezt a részét a fesztiválnak bőven érdemes lenne fejleszteni! Nyilván megvannak a korlátok, nem lehet akármekkora ez a fesztivál, válogatni kell, gondolkozni, hogy mi mivel kapcsolható össze, de szerintem a multikulturalitás, ami Temesvárt a múltban valóságosan is jellemezte, az biztosan hangsúlyozható, erősíthető a mainál is jobban újraéleszthető, ez szerintem fantasztikusan nagy dolog és nagy eredmény volna.

– A szervezők deklaráltan erősíteni akarják a TESZT mozgásszínházi vonulatát. Ezt Ön hogyan értékeli? 

– Külön nagy kedvencem az ún. fizikai színház, magam is dolgozom ilyen társulatokkal, többek között a Forte társulattal is rendszeresen együttműködök. A szívem erősen húz e felé a színház felé, noha dramaturgként elvileg a szavak embere volnék inkább, persze a fizikai színházban is van szerepe a dramaturgiának. Ha nemzetközi nyelveket keresünk a színházban, akkor adja magát az, hogy a test nyelve erősebben szerepeljen. Talán azért is erősítik ezt a vonalat a fesztiválon, mert ebben a kicsi régióban a színházi hagyomány egy kicsit eltérő ettől és egy fesztiválnak, azon túl, hogy felismerjük és erősítsük a hagyományainkat, az is lehet a feladata, hogy találjunk olyan folyamatokat, amelyeken keresztül másfelé is nézhetünk. Egyrészt jó a hagyományokkal újra találkozni, azokat erősíteni, de ha valaki mást tud behozni, pl. a fizikai színház szemléletét, az engem inspirál, szellemileg megtermékenyít és lehet, hogy holnapután egy kicsit másképpen fogok színházat csinálni. Ilyen értelemben valamelyest küldetés is az, hogy nem annyira jellemző előadásokat hozzanak be a fesztiválra.

– Van-e ennek a több kultúrájú régiónak sajátos színházi nyelvezete, ami rányomja a bélyegét az itteni előadásokra?

– Minden országban sokféle színházi nyelvet beszélnek. Ha egy kicsit távolabbról néz rá az ember, a sokféleségben is lát valami hasonlóságot. Én is azt látom, hogy amennyire kevessé ismerem a vajdasági színjátszást, az is markánsan eltér a magyarországitól, az amit az erdélyi színjátszás különböző műhelyeitől látok, az is másmilyen, mint a magyarországi. Ez szerintem nagyon is jól van így! Az volna az egészséges, ha mindenféle kulturális és politikai feszültségen túllépve képesek volnánk kihasználni azt az elképesztő gyönyörű adottságot, hogy vannak, akik két kultúrához kötődnek vagy kötődhetnek! Tudom, hogy ez illúzió, tudom, hogy ebben sok naivitás van, mert sok minden nem engedi, hogy felszabadultan éljük meg a több kultúrához való tartozást, de szerintem ez konkrétan Európa és a világ szempontjából  a túlélés egyik esélye, nem az elkülönülés, hanem az identitás-vesztés nélküli egybekapcsolódás.

– A korszerű technikai eszközöket is felhasználó Peer Gynt előadással kapcsolatban totális színházról beszélt a rendező. Ez lenne a jövő színháza?

– A jövő egyik színháza a totális színház, van egy erős tendencia, ami efelé mutat, de egyrészt ez nem új, másrészt olyan tendencia is van, hogy a sokféleség nem keveredik, hanem mindegyik megtalálja a maga ösvényét és közönségét. Az ún. totális színház azért nem olyan rettenetesen új, bizonyos Richard Wagner is ilyesmiről beszélt és nem is ő volt az első, talán csak nagyon erős és jelentős képviselője volt ennek az irányzatnak.

Az egyik tendencia valóban az, hogy a színház legyen totális, a másik az, hogy kicsi stúdiókban nagyon intenzív, teljesen lecsupaszított színészi játékot lássunk. Ez a típusú totális színház látványosabban van jelen, mint korábban, de semmiképpen nem szorítja ki a hagyományosabb színházat és a hagyományos színházban is van egy visszafelé út ahhoz az intimitáshoz ami a színész és a néző kettőse közé nem nagyon hagy becsúszni semmi mást.

– Milyen az előadások színvonala az előző fesztiválokhoz képest? Milyen hatással lenne a találkozóra az előadások versenyeztetése, rangsorolása?

– Az én véleményem szerint kifejezetten nem tenne jót ennek a találkozónak az, hogyha verseny jellege lenne. A színvonal pont olyan, mint tavaly és tavalyelőtt: vannak nagyszerű előadások, vannak olyan előadások amelyeket én személy szerint kevésbé szeretek és van olyan is, amit ha teljesen egyszerű néző volnék, kifejezetten ellenérzéssel néznék. Nekem szerencsére nekem itt az a dolgom, hogy az előadások alkotóival beszélgessek, ezért muszáj az átlagosnál nagyobb empátiával néznem azt is, amit egyébként elutasítanék. Szerintem ez így normális, hogy a válogatásba bekerülnek ilyen előadások is, olyanok is, soha nem lehet a legjobb 8-10-et kiválasztani, ami mindenkinek tetszeni fog. Mivel régiós fesztiválról van szó, nagyon nem volna egészséges, ha hosszan és ismételten kimaradnának olyan társulatok, amelyek esetleg nem azt a színvonalat képviselik, amely színvonalon minden előadást látni szeretnénk vagy mert még, vagy ebben a  pillanatban nem tartanak ott, ebben az évadban, ezzel a produkcióval. De azt gondolom, hogy a találkozónak hozzátartozik a szerepéhez, hogy mégis csak találkozunk, legfeljebb megbeszéljük, hogy mit gondolunk arról, amivel ide jöttek.