A valódi művészet tükör...

Vasárnap már délelőtt nagy volt a sürgés-forgás a nagyzerindi Olosz Lajos Művelődési Ház nagytermében, ahol a tizedik alkalommal megrendezett nemzetközi képzőművészeti alkotótábor zárására meghirdetett tárlat anyagát igyekeztek az alkotók minél látványosabban elhelyezni a rendelkezésre álló felületeken, amiből ezúttal sem maradhatott ki az „előcsarnok”.

Idén – amint az már a Nyugati Jelen egy korábbi helyszíni riportjából is kiderült – hét országból 15 művész érkezett Siska-Szabó Hajnalka képzőművész, művészeti vezető meghívására a Fekete-Körös-parti községbe – közülük több nem először. A mezőgazdaság számára egyáltalán, ám a képzőművészek számára mégoly kiváló időjárás alkotó energiát kölcsönzött nekik, akik már a kora reggeli fényeket is kihasználták alkotásaikban.

Amint az a vasárnapi tárlatrendezésen szemmel látható volt, az visszaigazolódott az egész heti együttlét tapasztalataiból: sajátos együttműködési hangulat alakult ki, amit bükkfanyelven korábban tapasztalatcserének neveztünk, ám ez ezúttal spontán művészi megbeszélésekben, sőt tanácskérésekben nyilvánult meg.

Mi tagadás, miközben a művészek többsége egymást segítette a Nagyzerinden elkészült alkotások minél hatásosabb elhelyezésében, a legnagyobb érdeklődés a Koncz-Münich András kolozsvári keramikus által idén tovább épített kemencének a megbontását kísérte. Az előmelegítésre még szombaton kora délután került sor, a művész több kísérletet is megejtett ez alkalommal különböző helyszínről gyűjtött agyaggal, valamint különböző színű burkolóanyaggal. A fával fűtött kemence bontására csak a vasárnapi ebéd után került sor, amikor is napfényre kerültek a „titkok”. Egy-két könnycsepp is kicsordult, hiszen épp a művész fiának, Ákosnak egyik „alkotása” törött el, ám ezt a tárlatnyitóra sikerült megragasztani...

A meghirdetett megnyitóra minden a helyére került, az érdeklődő közönség is szép lassan megtöltötte a nagyterem székeit, így Siska-Szabó Hajnalka művészeti vezető Vas Enikő gazdasági szervező társaságában nyugodtan köszönthette a jelenlévőket magyar és román nyelven. Az érhetőség kedvéért Cziglényi Attila (USA) angolul is közvetítette a legfontosabb tudnivalókat.

Ujj János – mint maga mondta – botcsinálta műkritikus, a nagyzerindi alkotótábor záró tárlatának visszatérő „bírálója” egyrészt sikertörténetnek minősítette a tízéves jubileumot ünneplő rendezvényt, másrészt azt egy csapatmunka eredményének tulajdonította. A művelődési ház falait és az azokon kívüli pannókat betöltő alkotásokat értékelve mindenekelőtt a színek kavalkádját emelte ki, ami nyilván a már említett, kedvező időjárási körülményeknek is köszönhető. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az ajánlott, Tükörképek témakör minden művészben más és más viszonyulást váltott ki. Volt, aki szó szerint vette azt, ráadásul a helyszínen látottakból keresett hozzá ihletet, volt, aki hazulról hozott ötletre talált Körös-parti vonzatot, volt, aki abszolút absztrakt módon próbálta saját lelkének tükröződését közvetíteni. Akárcsak a korábbi ajánlott témakörök, a mostani is korlátlan lehetőséget biztosított a művészeknek arra, hogy akár a jelent, akár a múltat, akár a fény tükröződésével belső viszonyulását közvetítse.

Nem újdonság, de mindenképp említést érdemel, hogy néhány művész gyermekét is magával hozta, akik maguk is részt vettek az alkotó munkában, amelynek eredményét a tárlaton be is mutatták. Jelenlétük semmi fennakadást nem okozott, sőt, a felnőttek mindenben segítették őket, amolyan utánpótlást látva bennük.

Akárcsak korábban, a tárlatnyitót ezúttal is műsoros előadás gazdagította. Előbb a nagyzerindi gyökerű Szabó Csilla, az Aradi Filharmónia énekművésze, a Csiky Gergely Főgimnázium zenetanára Gluck-, Brahms- és Bizet-művekből adott elő részleteket, hogy a Honfoglalás című film Kell még egy szó, valamint az Oz, a csodák csodája című film Szivárvány című dalával arasson vastapsot Carmen Şuteu zongoraművész kíséretében, utána a helybeli Kis Iboly táncegyüttes kanásztánca, majd az Ibolya táncegyüttes Seprődi Kis Anna Angyoméknál című népi játéka aratott szép sikert Kővári Enikő koreográfiájával és Csáky Apollónia tanítónő vezetésével, illetve Kiss Csilla tanárnő betanításával.

A jubileum nem maradhatott el ünnepi torta nélkül sem, amelyre Török-Zselenszki Tamás állítását írták fel, mely szerint: A valódi művészet tükör... nem ezüstből, aranyból... igazságból... abszolútumból... az egy viszonyítási pontból. Akkor hat, ha valaki meglátja benne magát.

A jubileum alkalmából egy szép kivitelezésű pólóval is meglepték a résztvevő művészeket, de nemcsak őket, hanem a szakácsnőket, valamint Csáky Barna Zsombort és Ujj Jánost is – mindannyiukat az alkotótábor tiszteletbeli tagjaivá nyilvánítva.

Akárcsak a korábbi években, a tárlatnyitóra ezúttal is megjelent a kiállítás katalógusa, amelyet Szmirnov Oleg (Magyarország) tervezett.

Az alkotótábor életében kisebb zavart okozott – ám ez a végkifejletben egyáltalán nem látszott! – egy félreértés a támogatásokkal kapcsolatban, éppen ezért minden tovább kommentár elkerülése érdekében a szervezők hivatalos álláspontját foglaljuk össze. Fő szponzor: az Arad Megyei Kulturális Központ (Centrul Cultural  Judeţean Arad); további kiemelt szponzorok: a Nagyzerindi Polgármesteri Hivatal, at RMDSZ és a Communitas Alapítvány, Csáky Barna Zsombor és számos magánszemély. Pályázati közvetítő a Pro Zerind Kulturális Egyesület.

A résztvevő művészek idén a következők voltak: Beti Bricelj (Szlovénia), Breznay András és Szmirnov Oleg (Magyarország), Cziglényi Attila (USA),

Gendova Miroljuba (Bulgária), Beata Bebel-Karankiewicz, Kacper Karankiewicz és Wlodzimierz Karankiewicz (Lengyelország), Gally A. Katalin, Koncz-Münich András, Koncz-Münich Judith és Székely Géza (Kolozsvár), Ódry Mária és Siska-Szabó Hajnalka (Arad), valamint Turcsányi Frantisek (Szlovákia).

Eltelt tíz – egyáltalán nem könnyű, de annál szebb – év a Nagyzerindi nemzetközi képzőművészeti alkotótábor életéből. Hogyan tovább? – tehetjük fel a kérdést a kissé eufórikus táborzárás után. Egy biztos: egyetlen település vezetősége számára sincs olcsóbb befektetés, mint a művészetek, így a képzőművészet támogatása annak érdekében, hogy a kikerüljenek a nagyvilágba. Nagyzerind számára megvan ennek a lehetősége. Kár lenne semmibe venni!...