Ápolni a művészi értékeket, a szépet

Az elmúlt napokban sikerült hosszabban is elbeszélgetnem az Aradi Ion Andreescu Képzőművészeti Kör két oszlopos tagjával, Laukó Katalinnal és Florica Lazărral, akiknek a Daniel Birăuval közösen rendezett kiállítása ezekben a napokban tekinthető meg a megyei múzeum Klió termében. 

A beszélgetés természetesen ott, a képek társaságában zajlott, ide-oda csapongva, egyik témáról, illetve képről a másikra ugorva.

Bevallom őszintén, nagyon örültem, hogy Laukó Katalin, ez a csendes szavú, visszahúzódó pécskai lány, akinek egész lénye végtelen szerénységet sugároz, végre ismét rászánta magát, hogy tágabb bepillantást engedjen az aradi közönségnek alkotói munkájába, felvonultassa az utóbbi évek java termését, mintegy félszáz olajfestményt… Igaz, hogy a kör egyetlen csoportos kiállításáról sem hiányzott az elmúlt években, s egy-két sikeres egyéni tárlatáról is hírt adhattunk. Tavaly ősszel például Békéscsaba VII. kerületének, Mezőmegyernek a művelődési házában, majd az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban, aztán szülővárosában, a nyugdíjasklub megnyitásán mutatkozott be.

És most végre ismét itt, Aradon! Miközben újra és újra végignéztem, csodáltam kifejező erejű, karakteres, gazdag és harmonikus színvilágú festményeit, eszembe jutott a kör tagjainak egy régebbi kiállítása kapcsán folytatott beszélgetésem a szép emlékű Rosa Jolán festőművésszel. Jolika a kör minden tárlatára elment, míg egészsége engedte. Nagyon jó véleménye volt Laukó Katiról: – Ez a kislány igazi egyéniség… Ecsetkezelése, színkompozíciója merész, erőteljes… kerüli az olcsó megoldásokat… Szép jövő vár rá!

Egy 2004 júliusában rendezett kiállítás kapcsán Dan Lăzărescu műkritikus így nyilatkozott: – …Bár tehetsége nyilvánvaló, ez a pécskai lány minden alkalommal meg tudja lepni, el tudja ragadtatni a nézőket azzal, hogy képei újra és újra valami újat, valami többet képesek adni…

A jelenlegi tárlat megnyitóján elhangzott értékelő beszédének (amellyel minden jelenlévő egyetértett) is ez volt a lényege: Laukó Katalin Pécska sejtelmes, legendákat idéző hangulatát kifejező, élettel teli, robbanó színekkel festett, a mindennapi valóság ihlette képei – akár tájkép, portré, csendélet, kompozíció – elvarázsolják a nézőket… Nem szabad megtorpannia. Tovább kell mennie, tanulnia kell, ki kell aknáznia a benne szunnyadó művészi értékeket…

Florica Lazăr nyugalmazott műépítész szuggesztív akvarelljei és a néhány remekbe sikerült szénrajz a tárlat nyugodtabb, a természet szépségeit érvényesítő, szemet pihentető-gyönyörködtető anyagát képezik. S egyúttal azt is jelzik, hogy Florica Lazăr fáradhatatlanul hódol több mint negyven éves hobbijának, a festészetnek, amelyhez azonban egy ideig kénytelen volt „hűtlen lenni”… Munkája, hivatása, családja, gyermekei szinte minden idejét betöltötték. Szíve mélyén azonban egy pillanatra sem aludt ki a festészet iránti szeretet lángja. 2005-ben ismét jelentkezett a kör közös tárlatain s azóta folyamatosan jelen van. A jelenlegi kiállításon bemutatott képei az utóbbi év termései. Nem akarta ismét a tavalyi, retrospektívnak szánt, a közönség körében igen szép sikert aratott tárlatának anyagát előszedni. Volt témája bőven, ideje is, kedve is, még a megújuláshoz is. A pasztellszínekben pompázó virágcsendéletek között nyomban szembeötlik a két kitűnő, lendületes vonásokkal papírra vetett szénrajz, a szemlélődő tekintetét azonnal megragadó vidám-szomorú bohócarcok, az okos tekintetű vizsla (várod, mikor szólal meg)…

Most is elmondta: nagyon bízik benne, hogy a Ion Andreescu Képzőművészeti Kör igazi missziót tölt be tevékenységével: amellett, hogy lehetőséget biztosít tagjai számára művészi fejlődésükhöz, hozzájárul a nagyközönség művészi ízlésének a pallérozásához, szép iránti szeretetének mélyítéséhez… Ennél aligha kell több!