Cintányéros cudar világ

„Ne felejtse el megírni, kik szerepeltek a darabban”, mondták többen a Mágnás Miska aradi előadása után. 

A Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata művészeinek többségét, főleg a fiatalokat, sajna, manapság – mint hogy csak hébe-hóba láthatja őket az aradi közönség – nemigen ismerjük, és közönséges színlap, amelyen a szereplők neve is szerepelne, nem volt az aradi előadáson.

A Mágnás Miska majdnem százesztendős, az első világháború idején, 1916-ban mutatták be, néhány dalát – Hoppsza Sári, Úgy szeretnék boldog lenni, Csiribiri kék dolmány – még gyermekkoromban, több mint félszáz esztendeje hallottam anyámtól, aki tudomásom szerint meglett korában látott először operettet élőben. Hogy honnan tudta ezeket (és a hasonló) dallamokat, szövegeket, ma is titok számomra. Az biztos, hogy valamikor, már az 1930-as években, „közszájon” forogtak.

A Mágnás Miska, mondják, a legnépszerűbb magyar operettek egyike. Pedig meséje, eufemisztikusan szólva, valószerűtlen, még operett-viszonylatban is. Arról szól ugyanis, hogy Korláth gróf (kinek ne jutna nevéről eszébe a korlátoltság) birtokán vasutat építenek, s őméltósága akár lealacsonyodni is hajlandó volna az építő mérnökhöz, hogy előnye származzék a dologból. Pláne hogy kedves leánya, Rolla grófkisasszony a vásárban megismerkedik Baracs építőmérnökkel, s mint a mesében, első látásra erős szimpátia (ha nem egyenesen szerelem) lobban fel közöttük. A mágnásvilág azonban nem enged be akárkit a maga köreibe (ha nem fűződik érdeke hozzá), sok viszontagság után azonban, miután tiszta hülyét csinálnak (a kis kivételekkel amúgy is fölöttébb gügyének ábrázolt) „gerófékból”, a két fiatal – a talpraesett (tenyeres-talpas) Marcsa szolgálólány és egy adott pillanatban excentrikus Eleméry gróffá vedlett Miska lovász közreműködésével – a talpig szatirikus játékban elnyeri méltó jutalmát, és egymáséi lesznek.

Attól persze, hogy egy operett meséje, „üzenete” hihetetlen és hiteltelen a XXI. század elején, még lehet jó, ha jó zene és elfogadható előadás támogatja. Nos, ami a kiállítást illeti (kosztümök, díszlet) a váradi színház nagyon kitett magáért, a második felvonás elején a közönség valósággal felhördült a pazar bálterem látványán. A színészek énekhangjáról, az operettszínész-hangú és táncosnak sem utolsó Marcsát (Tóth Tünde) és kisebb mértékben Mágnás Miskát (Kardos M. Róbert) kivéve beszéljünk kevesebbet. Az énekhangot nem igénylő szerepekben Halasi Erzsébet (nagymama), Korláth gróf (Hajdu Géza) kiválót nyújtott (a tolószékes, kleptomániás, de bölcs és megértő öreg hölgy szinte a semmiből teremtett emlékezetes figurát), Leopold (Dobos Imre) jó volt a komornyik szerepében. Pixi és Mixi grófok (Dimény Levente és Pál Hunor) szerepük folytán eleve ripacskodásra ítéltettek (hozták is a figurákat). A szép, szerelmes ifjú Rolla grófnő (Pitz Melinda), a fiatalabb grófné (Kovács Enikő) és Baracs István mérnök (Kiss Csaba) emlékezetes megformálásához kivételes színészi tehetség kellene.

Mindent összevetve a Tasnádi Csaba m. v. rendezte Mágnás Miska, mint az előadás végi hosszas vastaps jelezte, tetszett a közönségnek. És mi lehet fontosabb, mint a közönség ítélete?