Első világháborús emlékművek

Kiváló magyar helytörténészeinknek – legtöbbjük személyes ismerősöm, barátom – talán elmondtam már, talán nem (ha még nem, mindenesetre akartam): őszinte elismeréssel adózom munkásságuknak. (Az ember többnyire azokra a teljesítményekre „irigy”, amelyekre maga képtelen.)

Ujj Jánosnak új könyve jelent meg a napokban Első világháborús emlékművek Aradon és Arad megyében címmel, a bemutatót az aradi Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád dísztermében a múlt hét végén tartották, s azon – rendkívüli módon – a több évtizedes érettségi találkozóra érkezett (aradi és már nem aradi) vén diákok egy csoportja is jelen volt. Remélhetőleg hírét viszik, hogy Aradon jelentős dolgok történnek…

Előbb a „technikai adatok”: a nagy méretű képes könyvet az Aradi Szabadság-szobor Egyesület adta ki (felelős kiadó Király András, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke, oktatásügyi államtitkár) 2014-ben (mondhatni pár órával bemutatása előtt jelent meg, úgy, hogy a szerző is csak akkor látta először nyomtatott formában), szerkesztője Horváth Levente (jelenleg szintén államtitkár). A kötet magvas, az első világháború előzményeit és következményeit a kevésbé beavatott olvasó számára is egyértelműen tisztázó, őt eligazító előszavát Király András történész írta.

A könyv jó 130 (többségükben színes) illusztrációt tartalmaz, nagy részük az aradi és Arad megyei háborús emlékműveket ábrázolja (melyik átlagos aradi magyar tudná, hogy ennyi van belőlük!), kisebb részük a világháborúval kapcsolatos egyéb képanyagot tartalmaz (harctéri, a katonákat sokszor pihenés, szórakozás közben ábrázoló fotókat, érmek, kitüntetések, névjegykártyák stb. megjelenítését). A száz évvel ezelőtt kitört és – a Kárpát-medencei magyarság számára különösen – hatalmas tragédiával járó I. világháború történetéhez e kötet csak kis adalék, a helyi önismeret szempontjából azonban mindenképpen jelentős. Az emlékművek (meg a könyvek) ugyanis többnyire (bár nem mindig) alkotójukat, szerzőjüket is túlélik, és dokumentumai maradnak egy már letűnt kornak.

Ujj János feltérképezte, dokumentálta, fényképen is megörökítette mindazt, ami ma, a XXI. század második évtizedének elején még hozzáférhető – néhány dolgot azonban, amiről még tudni, aminek még vannak szemtanúi (például az arad-mikelakai temetőnek a múlt század hetvenes éveiben barbár módon felszámolt hősi emlékművére gondolok) már csak archív fotókon örökíthetett meg. A bemutatón egyébként elmondta: annak idején, még 1989 előtt, egy székelyföldi látogatás és egy ott felfedezett első világháborús emlékmű láttán fogant meg benne a gondolat az aradi, Arad megyei emlékműk feltérképezésére, ami azonban csak az 1990-es évek elejétől kezdődhetett meg és nemrégiben (nem említette, de mi tudhatjuk, mennyi munkával) fejeződhetett be. Számomra, bevallom, nagyon sok újdonságot tartalmaz e kötet (valószínűnek tartom, hogy mások, az átlagos olvasó számára is). Bár azzal áltatom magam, hogy az átlag, mondjuk, négyötödénél jobban ismerem a megyét, többször meglepődtem a könyvet fellapozva, hogy lám, itt sem, ott sem fedeztem eddig fel a magam számára a háborús emlékműveket. (Mondjuk az, hogy Aradon legelőször a zsidó hitközség állított emléket elesett hősi halottainak tiszteletére 1917-ben, tehát még a háború idején.) Mi több, a bevezető tanulmány néhány adata, az összefüggések megvilágítása is újdonságként hatott, úgyhogy tiszta lelkiismerettel dicsérhetem a kiadványt. Ami, egyetértek az egyik felszólalóval, akár vaskosabb is lehetett volna, ha még többen a szerző, szerkesztő rendelkezésére bocsátják közlésre a világháborús családi fényképeket, dokumentumokat.