Írott portré (avagy Simonyiról, három tételben)

Érdekes, értékes kísérlet szavakba foglalni a lehetetlent. A jelenséget, a költőt. Még ha nem is sikerül. Attól még figyelemreméltó lehet az istenkísértés.

Sarusi Mihály Simonyi kötete (Simonyitól Simonyiig) érdekes mozzanat a Simonyi-irodalomban. Nem egyike a Simonyi-monográfiáknak, hanem erős szubjektív magánvélemény. Ettől emlékezetes és értékes a költő portrévázlata.

Simonyi (Szmola) Imre 1920. szeptember 14-én Simonyifalván született. Valódi közép-kelet-európai élettörténet, trianoni vetületekkel.

Nem kétséges, hogy a nagy vitézségi ezüstérmes tiszthelyettes fia a határon túli Gyulán Szmolából Simonyi lett. Már érettségi után.

Fiatalon a Gyulai Kis Újság, majd az Alföld szerkesztője. 1956–57-ben a Gyulai Hírlap felelős szerkesztője. Tisztességes írás c. első kötete még megjelenhetett, majd bezúzták. Kitüntetésként kaphatott belőle, akinek bizalmat szavazott a költő még életében. Eleddig úgy 15-20 példányról tudok, név szerint ismerve tulajdonosaikat.

Simonyit 1956. december 17-én „ellenforradalmi” tevékenységéért letartóztatták és Kistarcsára internálták. 1957 elején figyelmeztetéssel

szabadon engedték. Évekig segédmunkás Budapesten. 1967-ben, torkig a fővárossal, visszaköltözik Gyulára. 1974-ben József Attila-díjat kapott. Harminc év után a Békés Megyei Népújság közli Kohán György c. versét. 1991-ben Gyula város díszpolgára lett (művészi munkásságáért, a város szellemi életében betöltött kiemelkedő szerepéért) Pocsay Gábor polgármestersége idején.

Nézeteltérésük miatt (lásd Pocsay Réka) kesztyűt húzott az ünnepségen, hogy ne kelljen kezet fognia a hivatalnokokkal. Később Szőcs Géza író utána érdeklődött a történteknek. Pontosan és részletesen ismertette a tényeket Dancs László, Simonyi jogi örököse és Vaszkán Erzsébet szociális munkás. Mindezekről szó esik Sarusi Mihály Simonyi-könyvében. Akkor írta le Simonyiról, hogy a legnagyobbak között van, mikor még csak József Attila-díjas. Noha Kossuth-díjat érdemelt volna valójában.

Költősors a Simonyié. Tisztelői alig hiszik, hogy sem Gyulán, sem Simonyifalván nem emelik piedesztálra, még mindig. Több a becsülete kocsmás cimboráinak, mint a költőnek. Egykori tanítványai megtagadták halála után. Alig hallani a nevét. A Google csak a Reinhardt cukrászdai szobácskájáról tud, a simonyifalvi Simonyiak Házáról egy szó se. Pedig van szavalóverseny Simonyifalván, Gyulán, versillusztrációs verseny Gyulán. Különkiadás (utánnyomás) járna körösközi és gyulai olvasóinak. Remélem, a Simonyi Napok, a továbbiakban is, a költőről s az óbesterről szólnak Aradon, Gyulán, Debrecenben és Simonyifalván idén is, a jövőben is, a Simonyiak tiszteletére.

Hevesi Mónár József