Miért szép? Miért jó?

Voltak kollégáim, akik a kémiát is azok közé a tantárgyak közé sorolták, amelyeket csak „terrorral” lehet tanítani. Magam hosszú ideig azt gondoltam, nem élhet teljes életet az, aki nem tudja a kémiát. 

A vegytan ismerete híján, az élete sem lehet igazán boldog. Ezért, tűzzel-vassal, de érdekességre is törekedve terjesztettem a Hermes görög isten által – bokros teendői ellenére – patronált tudományt. Több-kevesebb sikerrel.

Terveztem egy mindent „megoldó” kézikönyv kimunkálását. A címmel kezdtem: Tanuljuk játszva a kémiát, Szórakoztató kémia, Jó barátod a kémia, A kémcsövek csodálatos világa, Csodák a lombikokban, Az alkémiától a szintetikus gyógyszerekig.

Nagy volt a csalódásom. Internet híján is rá kellett jönnöm, a felsorolt címek mindegyikén jelent már meg könyv, nagyrészt magyarul is. Előttem már sokan megtalálták a bölcsek kövének azt a változatát, amelyre építve játszva lehet tanítani a vegytant.

Így hát, a tervezett könyvvel adós maradtam.

Ezeket a sorokat is csak azért írom le, hogy kiemeljem azokat az értékelő gondolataimat, amelyek dr. Brauch Magda „Jó szóval oktasd, játszani is engedd” könyvének olvasásakor fogantak meg bennem.

– Én is valami ilyesmit szerettem volna írni.

Megerősített abban, amit nem lehet csak egyszerűen tudni, amiben hinni kell, s aminek Érzéssé kell válnia bennünk: „Miért szép”? Miért szép az anyanyelvünk.

A másik feladat reám vár, azt kell megfogalmaznom, „Miért jó?” Miért jó Brauch Magda könyve?

Mert ez a könyv nagyon jó. Csak „jó szóval illesd!” . Ennél többet is érdemel. Kiolvastam, megtanultam, még most is játszom vele. Nem tudom, nem is nagyon érdekel, mit szólnak hozzá a nyelvészek, az ítészek. Én, mint amolyan írogató, de a helyesírással, a szép beszéddel állandó harcban álló ólvasó, olyan mankót kaptam, amelyre bízvást támaszkodhatok.

Mondanám, hogy könnyebb a nyelv- és irodalomtanár dolga a kémikus kollégáénál, de nem tehetem, mert a mai világ olyan vehemenciával támad anyanyelvünkre, hogy azt védeni és tanítani egyre nehezebb lesz.

A szerző tapintatosan „beszól” a kéretlen nyelvújítóknak, finoman „megszívatja” őket.

Kitűnő „diagnosztaként” tapint rá a „Hibák és hibák” világának burjánzó sejtjeire.

Mérsékelten megértő azokkal akik „Bocsi, ne hari”-val kérnek valamiért elnézést.

Hallom, tudom, ez ma már így van. Bár szakmám megszoktatott, hogy képletben fejezzem ki, akár egy több szóból álló vegyület elnevezését is, magam még soha senkinek „sziával” nem köszöntem. Hogyan is szólt Toldy Mária slágerének a vége?

„…S véget ér egy furcsa mánia,

      Szia, szia, szia!

      Szia, szia, szia!”

Hát, nem ért véget.

– Szervusz, Öregem! Szervusz, kérlek alásan!

Ennek viszont végleg befellegzett. Ma már a magamfajták sem köszönnek így.

Jó viszont visszagondolni arra, hogy valamikor én is a leányok „virgácsait” gusztáltam, s ekképpen kértük egymást villanygyújtásra: „Lökd fel a pilácsot!”

Mindent összevetve „megértő” s ami még ennél is fontosabb „érthető” a „Jó szóval oktasd, játszani is engedd”.