Seprűnyéltől eddig ismeretlen levelekig

Az ereklyemúzeum, amit annak idején az aradi vértanúk emlékének ápolására hoztak létre, mint olyan, nem létezik, eredetiben csak az idős emberek láthatták. 

Mindazok az ereklyék azonban, amelyet létrehozói összegyűjtöttek, szerencsére megmaradtak – az aradi múzeum raktáraiban várták, hogy egyszer ismét számba vegyék őket. Erre az elmúlt években sor került egy határon átnyúló magyar–román együttműködés keretében, amelyről már több ízben beszámoltunk olvasóinknak. Ezt megelőzően azonban, az 1990-es évek elejétől a hazai „kulturális forradalom” idején jórészt sutba dobott ereklyék egy részét (valamennyi bemutatásához hatalmas térre lenne szükség) több magyarországi és aradi kiállításon is bemutatták.

Az elmúlt hetekben hagyta el a nyomdát három, a témában alapvető fontosságú mű: az Aradi Emlékmúzeum Gyűjteményi Katalógusa (két kötetben), az ereklyemúzeum Okmánytára és Az 1848–49-es forradalom múzeumának története Aradról című, román és magyar nyelven Zakar Péter és Felicia Aneta Oarcea által írt, Hermann Róbert által szerkesztett munka. Mindezekről, de főképpen az ereklyemúzeum újra tudományos igénnyel feltérképezett, számba vett kincseiről tartott előadást kedden este az arad-belvárosi református imateremben az immár aradiak által is jól ismert és tisztelt dr. habil Zakar Péter szegedi történész, egyetemi tanár, a munkát elvégző magyar–román közös bizottság tagja.

Az elődást dr. Pálfi Sándor nyitotta meg, aki elmondta: élete boldog pillanata volt, amikor („sofőrként, postásként, gépírókisasszonyként”) részt vehetett a gyönyörű feltáró munkában.

Indításként az előadó mintegy ötperces vetítésben mutatott be sok-sok, az ereklyemúzeumban szereplő tárgyat: pisztolyokat, puskákat, kardokat, zászlókat, csákókat, ivóedényeket, pecséteket, tarsolyokat, címereket, díszes dobozokat, rabláncból készült gyűrűt, női melltűt, fogolytársakról készült képeket stb. Majd így kezdte: „Egy nagyon rövid bemutatót, ismertetőt szeretnék tartani arról, hogy az aradi ereklyemúzeumban milyen főbb tárgycsoportok, sorozatok találhatóak, s néhány példán keresztül szeretném megvilágítani azt, hogy milyen gazdag ez a gyűjtemény. Az aradi ereklyemúzeum az egyetlen tematikus 1848–49-es múzeum, és jelentőségében csak a Magyar Nemzeti Múzeum és a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum adott gyűjteményéhez hasonlítható”.

Az elsőként bemutatott kép 2007-ből azt a látványt mutatta, amikor először beléptek a múzeum raktárába.

A kutatást, a múzeum anyagának feltárását egy magyar–román határon átnyúló pályázat tette lehetővé, amelyben a Csongrád Megyei Múzeum és Önkormányzat, az Aradi Múzeum Komplexum és a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum alkalmazottai vettek részt, illetve néhányan a Magyar Nemzeti Múzeumból és a Szegedi Tudományegyetemről. A pályázat célja volt első körben megnézni a régi leírásokat, katalógusokat, készíteni egy adatbázist, a második körben pedig elkészíteni a tudományos leírást (ezek a megjelent kötetek).

Az ereklyemúzeumban található tárgyak legnagyobb része az ún. Militaria csoportba tartozik – fegyverek, egyenruhák, zászlók, katonai felszerelések, tárgyak, mintegy 950 darab. Néhány jelentősebbet ezek közül bemutatott: egy főhadnagyi, kávébarna színű honvéd attilát, hat zsinóros sorozattal, a nyakán rangjelzéssel, egy szabályos honvéd zászlót, a szélén farkasfogakkal, a zászló egyik oldalán a Szűzanya a kis Jézussal, a másik oldalon a címer látható. A trónfosztást követően bizonyos alakulatok a koronát levették, de sok ezred megtartotta a koronás zászlót. Ez a zászló mutatja, hogy a legnehezebben az idők viszontagságait a vásznak viselték, restaurálásukra van a legnagyobb szükség.

Jellemző volt a szabadságharcra, hogy összegyűjtötték a régebbi fegyvereket, és azokat is harcba hozták. Aulich Lajos bemutatott szablyája is lényegében egy öszvér-fegyver, újonnan illesztették össze magát a nyelet és a kosarat – egy XVIIII. századi huszárszablyára az 1845-ben rendszeresített markolatot illesztették. A huszárszablyákon a Szűzanya mint napba öltözött asszony, virággal, a földgolyóbison áll, s megjelenik itt a kígyó is, a gonoszság megtestesítője.

A szoros értelemben vett katonasághoz csatlakozó tárgyakon kívül rendkívül gazdag a katonák, katonatisztek mindennapi életéhez kapcsolódó emlékanyag. Kis Ernő tábornok számos használati tárgya maradt fenn. A két világháború közötti időszakból származik egy viszonylag rossz minőségű fénykép, amely azonban megőrizte a XIX. századi berendezést. A képen több Damjanich-emléktárgy felismerhető – az egyik a mankója, amellyel kibicegett a vesztőhelyre, a tábori karosszéke, az ominózus parasztszekér, amellyel kivitték a vesztőhelyre (Damjanich tábornok 1849 tavaszán a lábát törte, ezért haláláig mankóval járt).

Bemutatta Zakar Péter az előadás címében is szereplő seprűnyél darabját – a történet szerint Haynau, miután leverte a magyar szabadságharcot orosz segítséggel, létrehozott egy alapítványt, a mai Szabolcs-Szatmár megye területén földbirtokot vásárolt és meg volt győződve arról, hogy a magyarok őt nagyon szeretik. 1850-ben ellátogatott Londonba, sétája közben egy sörgyár dolgozói megkergették és kicsin múlt, hogy nem verték meg alaposan. „Ez egy olyan emléktárgy, amiről az ember szeretné hinni, hogy valódi. Hozzáteszem: az emléktárgyak nagyobb részének sokkal biztosabb az egzisztenciális háttere”, jegyezte meg az előadó.

A rabok a várfogságban különböző tárgyakat készítettek, ezeknek gazdasági szempontból is volt jelentőségük: a várból kiengedték a fogoly honvéd tiszteket a városba, becsületszóra, persze vissza kellett menniük. Így a rabok értékesíthették a fogságban készített tárgyakat. Szép és valóban művészi értékek kerültek ki a kezük közül. Talán a legtehetségesebb faragványkészítő Rákóczi-Partetich Hugó volt, aki a későbbiekben is az 1948–49-es forradalom hagyományainak ápolásában is fontos szerepet játszott.

De nemcsak a „mezei foglyok” tárgyai kerültek ide, hanem a tábornokoké is – különösen gazdag gyűjteménnyel rendelkezik Kis Ernő, aki egy dúsgazdag bánsági birtokos volt, rendkívül szép és választékos a mindennapi használatban vele lévő tárgyak készlete is.

A harmadik nagy csoport a numizmatikai és képzőművészeti anyag. Az alispánokról vagy uralkodókról rendelkezünk képanyaggal, de a társadalom alsó, alsó-középső rétegeiről nagyon ritkán – az aradi ereklyemúzeum ebből a szempontból is egy teljesen eredeti gyűjtemény, rengeteg kép készült, sőt a fénykép elődjének tekintett daguerotypiáké is rendelkezünk. Az előadó bemutatta Sujánszki Eusztách minorita szerzetes portréját, aki az aradi historia domust vezette, az aradi vértanúk kivégzésével kapcsolatos egyik legmegbízhatóbb forrást. Bemutatott egy olyan kitüntetést, a Hadi-Polgári Magyar Katonai Érdemrendet, amelynek az Aradon őrzött az egyetlen fennmaradt példánya.

A vetítésben megjelent Asztalos Sándor őrnagy portréja – ő volt az, aki többekkel együtt 1849. febr. 8-án a Jovánovics őrnagy vezette császáriakat kiverte Aradról, ami gyakorlatilag a város felmentéséhez vezetett, s az egész hadjárat sorsát megfordította. (Régebben a Szabadság térből kiinduló egyik utca – a mai Tribunul Dobra – az ő nevét viselte – szerk. megj.)

Megjelent egy Szittya János nevű katolikus papról készült szénrajz is – ilyen sorozatokról tudtak a celldömölki múzeumban, a budapesti Hadtörténeti és a Nemzeti Múzeumban. Kiderült, hogy egy ilyen sorozat Aradon is létezik – minden kép hátuljára a készítője ráíratta az ábrázolt alany véleményét a portréról, de rákerült az is, hogy milyen ítéletet kapott.  

A következő nagy tárgycsoport az aradi múzeumból a fotó, irat, könyv és nyomtatvány. Nagyon gazdag az aradi múzeum az 1848–49-es újságok gyűjteményében, de különösen a kultusz vonatkozásában. „Kossuth temetéséről sehol sem láttam olyan teljes gyűjteményt, mint itt.” A fotóanyag rendkívül fontos, hisz akkor kezdődött a fotózás. A nyomtatványanyag száma mintegy 11 ezer, van köztük Kossuthnak két, eddig ismeretlen levele, Görgei 1948. január 20-i kiáltványa, amelyről tudtak, de az eredetije most került elő.

Érdekes dokumentum a Kossuth-tal kapcsolatos ima, amely őt Mózeshez hasonlítja. Egy másik dokumentum a Damjanich (német nyelvű) imája, amelyet feleségéhez írt kivégzése előtt. Számos változata volt, most került elő eredeti példánya Aradon. Ebben a nagyon szép imádságban nemcsak Aradért, hanem egész Magyarországért és bajtársaiért is imádkozik: „Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől, hajlítsd az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt és vezéreld akaratát a népek javára”.

Bemutatta az előadó Horváth József olajfestményét a kivégzésről – a festő beleképzelte a hozzátartozókat (akik természetesen nem voltak ott) és egy szomorkodó kiskutyát is, de Huszár Adolf eredeti Szabadság-szobor elképzelését is egy maketten.

Az előadás jól érzékeltette, mennyire gazdag, sokrétű az aradi múzeum ereklye-anyaga, s azt is, hogy a város a későbbi kultusz szempontjából is rendkívül fontos hely volt. Az előadás végén váratlan, de annál csodálatosabb ajándék várta a résztvevőket: a fentebb említett kiadványokat kaphatták meg a jelenlévők.