Városképek és figuratív művek

Breznay András javakorabeli pesti festő – 1963-ban született –, világot járt ember. Nemcsak munkái, az élete is egy történet. Hogy csak képei jutottak el Párizsba (Magyar Intézet), New Yorkba (Bronx River Art Galery), Washingtonba (Escape Galery), vagy ő maga is munkáival együtt – valljon erről Ő maga.

– Honnan hova?

– Egy kis Tolna megyei faluban volt első kiállításom, nagyon büszke voltam, most az aradi szépművészeti Múzeumba állítok ki több mint 20 év után

– Hol született? Meséljen a családjáról, környezetéről.

– Budapesten élek, nyolc testvérem szétszórva Európa nagy városaiban, néhányan vagyunk itthon. A végletek családja vagyunk, azt mondják rólunk, ecsettel a kezünkbe jöttünk világra, mert szüleink is festőművészek

– Kikre néz fel? Mesterei?

– Főiskolás koromban Egon Schile képeinek formavezetése tetszett, de mesterem, Gerzson Pál, az absztrakt festő a színek és a formák szeretetére nevelt.

– Hol végezte tanulmányait?

– A Budapesti Képzőművészeti Főiskolára jártam hat évet. A rendszerváltás évében kezdtem festői pályafutásomat 1989-ben, Tanulmányúton jártam Európa nagy városaiban 1980-ban, felvételim előtt. Azóta megismertem a legfontosabb képgyűjteményeket, amelyek mindig nagy hatással vannak rám, és erősen elgondolkoztatnak a festészet jelentőségéről. A festőművészet maga a hit, amelyben elhitetjük azt, amit és ahogyan látjuk magunkkal és másokkal, a nézőkkel, képi világunkat.

 – Szép, elemző kritikákat kapott. A legemlékezetesebbek?

– Szerényi Gábortól a Pillanat hajszálerén című cikk 1999-ben a Népszavában jelent meg, a katalógusom is ővele kezdődik. Másik kedvencem dr. Pogány Gábor.

 – Korai korszakában alapítója és vezetője a siófoki művésztelepnek. Munkákban ez mit jelentett? 

– Nagy családban nőttem fel, amikor ők elmentek, érzelmi és társhiányban szenvedtem; a festőtelep, ahová én hívtam meg azokat, akikkel jól éreztem magam, pótolta ezt a hiányt. Nyolcadik éve vezetem a Hegyvidéki Nemzetközi Művésztelepet, Budapest egyetlen nemzetközi művésztelepét.

– Hol érzi jól, otthon magát?

– Erdély a szívemben van. Ide, vagy Olaszországba születnék újra. A szegénység vagy gazdagság mindegy, fő, hogy az emberszeretetünk legyen az első. Erdély sokat ad magából és nem lehet nem visszatérni oda.

– Eddigi munkáit látva Nagyzerinden, Aradon, Pesten, meglepően őszinték városképei s tető-improvizációi. Már-már specifikusak, breznayak.

– A tetősorozatom, amelyet az európai uniós belépésünkre válaszként festettem, lezárt bennem is és sok magyarban egy érzést. Az ellenzéki érzést. A tető is lezár, és néha jó felszámolni magunkban az ellenzéki érzésvilágot, kinyílni egy másik világra a lezárás után.

– Innen is eredeztethető művészetének hitvallása, ars poeticája?

– Egyszóval: angyalperspektíva. Közel a város felett lebegni. Az élet apró súlyai összeadódnak és lehúzzák az embereket. Tanuljunk meg lebegni, tiszta forrásokat találni, akkor nem fogunk leesni.

– Végül mit mondana további elképzeléseiről, terveiről?

– Most jelent meg katalógusom. Ez egy újabb lezárás bennem. A figura érdekel leginkább, ehhez értek és a városi perspektívákhoz. Ezt a kettőt csak is egy atmoszférikus légréteg tarthatja össze

Hevesi Mónár József