„Lehet kevés pénzből is jól öltözködni”

Amikor beléptem Bacsó Enikő aradi divattervező „birodalmába”, rögtön éreztem, ez más, mint a többi. Az ízlésesen berendezett, otthonos és egyben különleges hangulatot árasztó szalonjában (Eny Gallery) egyedi kreációk, ötletes kézimunkák, szebbnél szebb darabok ragadták meg a figyelmem.

A szalon fiatal, kisgyermekes, rendkívül közvetlen tulajdonosa barátsággal ültetett le, majd teával és süteménnyel kínált. A kolozsvári születésű Enikő néhány hónapja nyitotta meg egyedül divattervező szalonját, melyben saját, egyedi tervezésű ruhákat, kézi készítésű ékszereket, kiegészítőket, táskákat és dísztárgyakat kínál eladásra. Saját kreációi mellett más fiatal művészek kézimunkái is helyet kapnak, az üzletet azonban egymaga tartja fenn, tervez, varr, kiszolgál, mindezt segítség nélkül.    

Szalonjának megnyitásával régi álma teljesült és bár reggeltől estig dolgozik, boldog, hogy végre azzal foglalkozhat, amit igazán szeret.

Munkájáról kérdeztem, közben zsúfolt kis varróműhelyét is megmutatta, szeretettel beszélt minden egyes darabról.           

– Mikor kezdett el érdekelni úgy igazán a divat és a szabás-varrás?

– Én is olyan voltam, mint minden kislány, aki babaruhát szeretne varrni, csakhogy én egy sárga macinak varrtam. Egy nagyon jó családi barátnőm anyukája varrónő volt, imádtam nézni, hogy miket csinál. A kolozsvári Farkas utcai sor tele volt kis kalapos, szövetárus butikokkal, édesanyámmal nagyon szerettünk oda járni. 9-10 éves lehettem, amikor anyukám segítségével otthon már bontogattam, átalakítgattam a régi nadrágokat, ruhákat. Az egyik kedvenc darabom egy lenvászonból készült kék nadrág volt, amiben táborozni mentem. 13-14 évesen fogtam neki komolyabban varrogatni, bár anyu nem igazán engedett, mert féltett, hogy odavarrom az ujjam. Éreztem, hogy ez tetszik nekem.

A pótlíceumot ruhatervezői szakon végeztem Kolozsváron. A tanulással párhuzamosan varrodában dolgoztam. Körülbelül 13 évig cipőket készítettem, amit nagyon megszerettem. Viszonylag rövid időn belül igazgatói állásba léptem technológusként, közben elvégeztem a közgazdasági egyetemet is, de az irodai munka nem állt közel hozzám. Miután férjhez mentem, az élet Aradra sodort. Saját lábamon öt éve próbálok boldogulni. Kezdetben forgalmazóként dolgoztam, importárut, cipőket, táskákat árultam. Közben otthon varrogattam magamnak, és próbaként ki-kiraktam az üzletbe egy-egy saját kreációt, ami hamar el is kelt. Így kezdődött. Közben az importáru sem ment már olyan jól, egyrészt a pénzhiány miatt, másrészt az emberek megunták mindig ugyanazt a darabot venni. Elhatároztam, hogy itt az idő azzal foglalkoznom, amit igazán szeretek.   

– Néhány hónapja saját szalonodban fogadod a klienseidet.

– Mindig arról álmodoztam, hogy legyen egy saját helyiségem. Nagyon szeretem, amit csinálok, de nem könnyű, hisz egyedül vagyok és napi 12-13 órát dolgozom. Nagy szükségem lenne egy varrónőre.  

– Milyen szempontokat vettél figyelembe, amikor berendezted a kis birodalmadat?

– Elsősorban szerettem volna otthonossá tenni, hogy a kliens jól érezze magát. Ez sikerült is, sokan mondják, hogy nagyon jól érzik magukat nálam, ezért vissza-visszajárnak. Szerencsére a legtöbb kliensem hallgat rám és elfogadja a tanácsaim, de vannak bonyolultabb esetek is, ezért gyakran nekem kell alkalmazkodnom a klienseimhez.

– Saját ruhakreációid mellett sok más érdekességet – táskákat, ékszereket, dísztárgyakat - is talál a vásárló.

– Az ékszerek egy részét két barátnőm készíti saját kezűleg. Mindkettő stílusa nagyon tetszett, kezdetben le-lerajzoltam nekik, hogy mit szeretnék. Mikor időm engedi, én is szoktam ékszert készíteni. Szerencsére nagyon sok internetes oldal van, ahonnan beszerezhetem az alapanyagokat. Persze én a ruhákra szeretnék koncentrálni, ez sokkal több tapasztalatot igényel.

– Ruháid a természetességet, egyszerűséget tükrözik, mindegyik egy külön műalkotás. Hogyan jellemeznéd stílusod?     

– Én a líceumban kiskosztümben jártam, akkoriban a klasszikus vonalak tetszettek leginkább. Később jött a farmer. Most, hogy közeledek a ’40-hez, bolondosabb, lezserebb lettem. Talán Donna Karan divattervező személyisége illik hozzám a leginkább. A lezser, kényelmes és az egyszerű darabokat szeretem. Viszont igyekszem mindig valami motívumot beleszőni a ruhákba. Nagyon tetszik például a csipke.

– Melyik a kedvenc színed?

– Nem szeretem a túl színes dolgokat. A barna áll hozzám a legközelebb. A feketét gyakran használom, mert sokan kérik, a pirosat szeretem másokon látni.

– Mennyire érdekelnek az aktuális divattrendek?

– Én inkább a régi idők divattervezőit szeretem. Coco Channelt emelném ki, hisz ő olyan stílust teremtett, ami soha nem megy ki a divatból, például a híres „kis fekete ruhát”. Szeretem a személyiségét, nem törődött senkivel, ment a maga útján, és ha a fél világ megszólta, akkor is nadrágban járt.

– Te is ilyen öntörvényű vagy?

– Egy kicsit igen. De szeretek tapasztalt emberektől tanulni. Ha viszont kigondolok valamit, nem szoktam mások véleményére hallgatni, mert befolyásolnának és eltérítenének utamról.

– Mi az, amit először megnézel egy nőn, amikor bejön hozzád?

– Újabban nézem a bizsuit is, de nekem a cipő nagyon sokat mond. Gyakran látok jól öltözött nőket, nem oda illő cipővel. Egy jó cipő legyen bőrből és rendezett. Első találkozáskor úgymond leszkenelek mindenkit, hogy megértsem a stílusát, azt, hogy mi tetszik neki.       

– Milyennek látod az aradi nőket?

– Mivel én nagyon sokat jártam Temesvárra, meg kell állapítanom, hogy ég és föld a különbség. A temesvári nők jobban öltözöttek, de ez talán annak is tudható, hogy Arad egy kisebb város. A legtöbben azt hiszik, hogy ez csak pénzen múlik, pedig ez nem így van. Itt dolgozni kellene, mert szerintem lehet kevés pénzből is jól öltözni, átalakítani ruhákat.

– Meg tudsz élni a divatszakmából?

– Nagyon nehezen. Aki ezzel próbálkozik, ne várja, hogy egy kis boltból megéljen. Ki kell menni kiállításokra, olyan helyekre, ahol sok ember van. Csak így fognak megismerni. Én is ezt csináltam és most is, ha felgyűlik az áru, kifutok egy vásárra. Nekem sikerült. Persze még nem keresek annyit, amennyit szeretnék, de nagyon flexibilis személy vagyok. Nem tudok tétlenül ülni. Így kezdtem el bizsukat is készíteni, illetve különféle kiegészítőket. Nekem nagy boldogság az, ha meglátok az utcán valakit, aki az én kreációimat viseli.    

– Hol látod magad tíz év múlva?

– Elsősorban szeretnék továbbra is saját magamnak dolgozni és jó lenne, ha találnék még két személyt, akivel csapatmunkát végezhetnénk. Nagy szükségem lenne egy design-szakos fiatalra, akinek egyben esélyt is adnék a kibontakozásra. Remélem, lesz annyi energiám, hogy 80 évesen is ruhákat tervezhessek.  

Sok sikert!