Találkozunk a 101. szülinapon!

Ebel Margit nénit pár nappal a születésnapja után látogattam meg otthonában. Egyik kedves ismerősével, Eberle Emíliával személyesen szerettük volna felköszönteni, az ünnepelt ugyanis egy évszázaddal ezelőtt látta meg a napvilágot.

A 100 éves Margit néni Balázsfalván (Blaj) született, négyen voltak testvérek, két fiú és két lány. Miután elvesztette szüleit, nagymamájával Aradra került ötévesen. „Nagymamám libát tömött, hogy nekem legyen mit enni adnia. Úgyhogy büszke lehetek, hogy jó koszton nőttem fel. Másképp nem így néznék ki” – mondja nevetve az ünnepelt, aki úgy érzi, a nehézségek ellenére szép gyermekkora volt és nem nélkülözött. 13 éves korában azonban már dolgoznia kellett, a textiliparban helyezkedett el, később magánvarrodákban kereste kenyerét. – „Nagy szigorúság volt akkoriban. Az alapfizetésem 250 lej volt, amiből meg tudtam élni. Én önálló munkás voltam, mindent megcsináltam, mindig azt néztem, hogy meg legyenek velem elégedve. Nagyon szerettem utazni. Románia gyönyörű ország, ha tehettem, mindig más-más helyre mentem. Sosem akartam innét elköltözni!”

Margit néniről tudni kell, hogy nagyon szeretett igényesen öltözködni. Nemcsak magának varrt elegáns ruhákat, hanem ismerőseinek, barátainak is. Aki ismeri, tudhatja, hogy csak ápoltan távozott otthonról. Annak idején tánciskolába járt, mozgalmas, káros szenvedélyektől mentes társasági életet élt. Nem unatkozott. Az utóbbi időben azonban már egyre kevesebbszer jár ki lakásából. Nem is olyan rég még bevásárolni is elment a 60-70 (!) éves ismerőseinek, sőt még egy-egy kávét is megivott reggelenként a sarki boltban. A tűzifát saját maga aprítja fel, takarít, ápolja kedvenc virágjait. Az ebédet egy fiatal házaspártól kapja, akiknek eltartási szerződés fejében odaadta a lakását. Rajtuk kívül nincs senkije.

A szépkorú hölgy sosem volt férjnél, gyermeket sem szült, de nem bánja. Nővérének rossz házasságából okulva úgy döntött, inkább egyedül éli le az életét. „Felneveltem a nővérem két gyermekét, aztán elhaltak. Amíg éltek, meglátogattak. Most itt maradtam. Mit csináljak? Ez a sorsom. Nem mondom azt, hogy most boldog vagyok, de nem panaszkodom. Kérők akadtak, de minek mentem volna férjhez? Hogy én dolgozzak helyettük? Lehet férfi nélkül is élni” – elmélkedik Margit néni, aki soha életében nem volt beteg, még az aszpirin ízét sem ismeri, most is remek formában van, csupán a látása romlott meg.

Hogy milyennek látja a mostani világot? „Pocséknak!” – válaszolja kiábrándultan. „Nincs szeretet, nincs összetartás, nem érdekli a maiakat semmi. Tele vagyok könyvekkel, de kinek adjam őket? Senkinek nincs szüksége könyvekre. Mi szerettünk olvasni, színházba, moziba, koncertre jártunk. A maiaknak nincs idejük semmire”.

Késő estig beszélgettem volna Margit nénivel, de nem akartam nagyon kifárasztani, így megegyeztünk abban, hogy jövőre, a 101 éves születésnapján újra találkozunk, ugyanott. Addig is, erőt és egészséget kívánunk neki!