Emlékünnepre gyűlt össze a kisszentmiklósi magyar baptista közösség november 16-án, vasárnap, hogy visszaemlékezzen a kezdetre és hálát adjon a fennmaradásért. Az alacsony imatermet betöltötte a családias légkör, a vendégek jelenléte fokozta az ünnepi hangulatot. A kezdő áhítaton két alapító tag, Katona Miklós és Lőke Ferenc hirdette az imára hívó igét: „Áldjad lelkem az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled”. A buzgó éneklés után Sallai Jakab helyi lelkipásztor köszöntötte az ünneplő sokaságot a Zsoltár szavaival: „hatalmas dolgokat tett ezekkel az Úr, ezért örvendezünk”, majd Simon András, belvárosi baptista lelkipásztor bátorító beszéde hangzott, hogy: „erősen álljatok, mozdíthatatlanul…”
A krónikát Varga Géza, a gyülekezet diakónusa gyűjtötte össze és olvasta fel: 1974 novemberében a gyülekezetet más megyékből, főleg Szilágyságból idetelepült munkásemberek alapították. Ők először a belvárosi gyülekezethez csatlakoztak, de elvi különbségek és a távolság miatt szükségesnek látták egy új közösség létrehozását ebben a városnegyedben. Az első összejöveteleket Kulcsár Ferenc nyári konyhájában tartották, de hamarosan vásároltak egy lakóházat, amit átalakítottak imaházzá. A családias közösség hamarosan 53 felnőtt tagot számlált, 46 hozzátartozó gyermekkel. Két év múlva a tagok adományából megvásárolták a jelenlegi tágas telket és házat, ami valamikor középület volt, ahol nemsokára kétszázan is összegyűltek.
A gyülekezet sokat szenvedett a kommunista vezetők zaklatása miatt. Sok küzdelembe került az engedélyek megszerzése, fenyegették a vezetőket, és az akkori lelkipásztort, Tőtős Jánost, aki 1980–1990 között szolgált. Többször beidézték, meg is büntették őket, de kitartottak, és Isten gondoskodott védelmezőkről. A forradalom után a hívek egy szép lelkipásztori lakást építettek, vasárnapi iskolai termekkel, és mellékhelyiséggel. 2001–2006 között Boros Gyula pásztorolta a gyülekezetet, 2011-től Sallai Jakab szolgál. Ez év augusztusában a gyülekezet vette a bátorságot, hogy egy régi álmát megvalósítsa, és egy új imaház építése kezdődött el. Ezzel a lépéssel személyi feszültségek is előtérbe kerültek, de Isten gondviselésével, és segítőkész emberek közreműködésével, épül az új templom.
A diakónus szerint „az elmúlt negyven év alatt közösségünk a menedékváros és híd szerepét töltötte be, ahol közel 400 tag fordult meg. Sokan tovább költöztek, az Úr tartsa meg őket ott, ahol megélik a lelki életet, azoknak pedig, akik ez idő alatt az Úrhoz költöztek, legyen áldott emlékük, tévedéseinkért bocsánat!”
Az igehirdetést délelőtt és délután Tőtős János, nyugalmazott lelkipásztor végezte, személyes emlékeivel megtűzdelve a prédikációt. Élővé és hitelessé tette a történelmet id. Gál János személyes bizonyságtétele, aki az elinduláskor erőteljes úttörő munkát vállalt, és mind máig oszlopos tagja a gyülekezetnek. Meghatódva ünnepeltünk, reménységgel és hittel megyünk tovább.
Képek és szöveg:
Sallai Jakab lelkipásztor
Hozzászólások