Fantázia mézeskalácsban, szőttesben

Szénási Ferenc és felesége, Zsuzsanna kenyérkereseti céllal, két éve kezdtek komolyabban foglalkozni a népművészet bizonyos elemeivel. Ennek előtte selyemvirágokat gyártottak koszorúkészítő kisiparosok számára, csakhogy az olcsó kínai termékek elárasztották a piacot, a vállalkozásuk csődbe ment. 

A szükségmegoldáshoz az is hozzájárult, hogy mindig is közel állt hozzájuk a népművészet valamilyen formája. Manapság már hagyománynak számít a szövés is, ami régen megélhetési forrás volt. Szinte hasonló helyzetben van a kenyérsütés, amihez manapság Nagyzerinden talán 50-60 asszony ért. Aki régen nem értett a szövéshez, annak nem volt fehérneműje vagy ágyneműje... Manapság elképzelhetetlen, hogy valaki leüljön szőni. Szénási Ferencnek azonban tanult szakmája a szövőmesterség, feleségével együtt szövödében dolgoztak, megvoltak az alapismereteik, ezért kézenfekvőnek bizonyult e szakma felé fordulni. Ehhez az is nagyban hozzájárult, hogy a Nagyzerindi Református Egyházközség által kapott vadonatúj, finn gyártmányú, hollandoktól kapott szövőszéket kétévi, kihasználatlanság után használatra átengedték nekik. Nem kapkodott utána senki, mivel Nagyzerinden szinte minden második ház padlásán található egy használható, jobbára saját gyártmányú szövőszék. A kézi készítésűeknél a gyári csak annyival tud többet, hogy a hagyományos szövőszékeken szőtt 50-70 centi széles vászon helyett 130 centi széles vászon szőhető. Legfontosabb a szövő tudása, ami sok mindent pótolhat. A szövéssel párhuzamosan másfél éve indították be a mézeskalács-készítést is. Kezdetben karácsonyra, saját részre többfajta mézeskalácsot próbáltak sütni, magának kedve szottyant a díszítésükre, ami sikerélménnyel járt, ugyanis kiderült: jól megy, ezért egyre nagyobb kedvvel művelte. Mivel a motívumok mások tetszését is elnyerték, előbb csak a barátoknak, rokonoknak készítettek, később azonban a szövött anyagokkal együtt kínálták a mézeskalácsokat is. Első nyilvános bemutatkozásuk a két évvel ezelőtt volt a Megyei Művelődési Központ által szerevezett karácsonyi vásáron, ahol nyilvántartásba vették, felfigyeltek a termékeikre. 2011 júniusában meghívták őket az Aradi Hagyományos Termékek Kiállítására és Vásárára, ahol gyakorlatilag elkezdődött mézeskalácsos pályafutásuk. Azóta egyre többen megismerték őket, egyre több mézeskalács-megrendelést is kapnak. Szénási Ferenc szeretné a mézeskalácsot hagyományos termékként bejegyeztetni, amihez azonban szükség van egy olyan eredeti dokumentumra, ami bizonyítja, hogy a megyében valamikor, valakik hivatalosan készítettek mézeskalácsot. Ezzel nincs gond, mert az Interneten megtalálta, hogy 1845-ben Újaradon megalakult a Mézeskalácsosok Céhe. Ennek azonban az írásos dokumentumait is meg kell találnia az Arad Megyei Levéltárban vagy a Megyei Múzeumban. Közben azt is megtudta, hogy az 1960-as évekig dolgozott Szentannán egy mézeskalácsos hölgy, ám elhunyt, a rokonai is meghaltak vagy Németországba vándoroltak, ezért a családból senkit nem tud megtalálni. A Szentannai Levéltárban azonban megígérték, hogy utána néznek, hátha van másolat a jelzett hölgy működési engedélyéről. A hagyományos terméket nemcsak Arad megyében tartják számon, hanem az országban is, ahova meghívják a hagyományos termékek vásárára – például a nagyszebenire, ahol nyaranta 7-10 napos hatalmas vásárt szoktak szervezni. Akkorára viszont nagy mennyiségű mézeskalácsot kell előállítaniuk. Szerencsére a mézeskalács 6 hónapig fogyasztható, tehát több vásárt is kibír. Az aradi nyári vásár 10 napján mézeskalácsaik nagy népszerűségnek örvendtek, az árut hamar elkapkodták, haza kellett jönni, utánpótlást készíteni.

A kérdésre, hogy mekkora hatékonysággal lehet mézeskalácsot gyártani, elmondta: az nagyban függ a mérettől, illetve a mintázattól. A kisebb méretű szívecske egyszerű natúrszínben pillanatok alatt készen van. Ha azonban mázzal vonják be, száradás után színes mintákat festenek rájuk, az sokkal időigényesebb. Amikor a helyszínen jártunk, éppen 20 mézeskalács szívet színezett a Királyhágó-melléki Egyházkerület Kórustalálkozójára. A gazdag fantáziával készített díszítőelemekről fotóalbumuk is van, amit megmutatnak a megrendelőknek, akik kiválasztják a formát, a színeket, a díszítőelemeket. Legnépszerűbb a szív forma, de van tányér, templom formájú sütemény, illetve háromdimenziós díszítőelemeket is készít. Legbüszkébb a régi recehorgolás alapján készülő csipkemintázatra. Ezen kívül egyre bonyolultabb minták és formák megalkotását is vállalják, mézeskalácsból díszes tálat is készítettek. A mézeskalácsot a feleség süti meg 200 Celsius fokon a villanykemencében, a férj díszíti. Természetesen a kézi szőtteseket sem hanyagolják, a régi paraszti rongyszőnyeg-technikával faliszőnyeget is szőttek, sőt arra templomformát. A szőnyegeket különféle mértani formákkal is dekorálják. Ha ideje van az embernek, a fantáziától vezérelve igen érdekes formákat is szőhet – vallja Szénási Ferenc.

Hogy meg lehet-e élni a népi művészet bizonyos formáinak az üzletszerű műveléséből?

Állításuk szerint meg lehet, hiszen manapság sokkal kevesebb pénzből is élnek meg emberek, mások viszont sokkal több kereset mellett is panaszkodnak. Legfontosabb, hogy a maguk urai, senki nem parancsol nekik. Akkor dolgoznak, amikor szükséges, vagy amikor jólesik, közben zenét hallgatnak, otthon vannak. Szénási Ferencet és feleségét, Zsuzsannát a haszonnal eltöltött munka feldobja, örömmel tölti el őket egy-egy új forma vagy díszítőelem sikere még akkor is, ha nem dúskálnak a pénzben.