Isten gyermekeinek lenni

Dr. Molnár Róberttel, a Csongrád megyei Kübekháza polgármesterével az Egy politikus, akit rabul ejtett Isten és az Ébresztő Magyarország című könyvek szerzőjével az Arad megyében megtartott előadássorozatának egyike után beszélgettünk.

– Arad megyei körútján hallgatósága a hittel kapcsolatos felfogásában, a Jézus követésében láthatóan újat kapott. Ön hogyan értékeli mindezt?

– Nagyon fontos megérteni minden hívő embernek, lelkipásztornak és civil foglalkozásúnak – mivel én is az utóbb említett kategóriához tartozom –, hogy egyetemes feladatunk, Isten megváltott gyermekeinek, az Ő országának az építése. Teljesen igaz, ahogy a bibliában meg van írva: „A világ sóvárogva várja Isten fiainak az eljöttét.” Tehát a világ, köszöni szépen, nem kér a vallásosságból, mert annak hullaszaga van. Sok valláskárosult ember van az egyházainkban, ahol be vannak tokosodva a gyülekezet falai közé, ezért ez nem vonzó. A rezzenéstelen arcú emberek nem szélesítik Isten országának a határait, akik viszont Istennek adott életű gyermekeiként szolgálnak, azoknak sava, borsa van. Erre viszont vevő a mai világ is, amire sokan azt mondják, ott Isten már nem tényező. Ez nem igaz, mert én azt látom, hogy ebben a nyomorúságban, amiben a mai társadalmaink vannak, éppen azt munkálja az emberekben, hogy kicsit a tekintetüket az egekre emeljék. Mert a nyomorúságokon, a jelenlegi babiloni válságban, mint az adósság, a kilátástalanság, a reménységnélküliség, a talajvesztettség, az identitászavar, a házasság válsága, az erkölcsi züllés, az alkoholizmus, a prostitúció, illetve abortusz-kérdések, ezeken az ember nem tud úrrá lenni. Nem tudjuk magunkat megreformálni, erre csak Isten képes. A szolgálataim és a könyveim révén azt látom, hogy egyre több ember keresi a kézzel meg nem fogható, de a világban jelen lévő értékeket. Ha nyitott szemmel járunk a világban, megláthatjuk, hogy azt Isten milyen csodálatos rendben irányítja. Milyen csodálatos, ahogy az akarat nélküli természet nem mond ellent Istennek. Mi, emberek viszont, akartunknál fogva, ellentmondunk. Példának okáért ha a fecskék nem mennének el, amikor Isten sugallja nekik, itt megfagynának. Sorolni lehetne minden, a természetben lévő élőlényt, amelyik Isten akaratának engedelmeskedve él, virul, miközben mi, emberek ellentmondunk, mert azt hisszük, mi vagyunk az okosabbak, mi mindent jobban tudunk. Magam is úgy gondoltam sokáig, hogy megoldom minden feladatomat, csakhogy azok egyszerre annyira megszaporodtak, fojtogattak, hogy az öngyilkosságon kezdtem gondolkodni. Nem tudtam túllátni a problémáimon. Nagyon sokan vannak úgy, hogy inkább van bátorságuk a halált választani, de nincs bátorságuk az élethez, noha Jézus Krisztus azért jött e világba, hogy a reménytelenségbe reményt, a szeretetlenségbe szeretetet, a kilátástalanságba világosságot, a sötétségbe fényt hozzon. Nekünk, Isten gyermekeinek, akik már elfogadtuk a meglátását, az a feladatunk, hogy e sötét, kietlen világban fényhozók legyünk. Ha mindezt a társadalom előtt hitelesen tudnánk megélni, ha nem kennénk magunkra több réteg púdert, hanem bevallanánk, hogy magunk is kegyelemre szoruló, sokszor igen nyomorult bűnösök vagyunk. Ennek ellenére Isten kegyelmes hozzánk, megsegített, bekötözött, meggyógyított, örök élettel ajándékozott meg. Mindez bennünket hálára kötelez, ezért el kell vinnünk ezt az üzenetet a világba, mert Istennek nem tökéletes, hanem engedelmes emberekre van szüksége. Ha mi azzal a tudattal tudnánk élni, hogy papjaink, lelkipásztoraink tökéletetek, miközben azonban az életük nem erről szól, más lenne ez a világ. A közelmúltban Dél-Afrikában jártam, ahol egy algériai lelkész azt mondta: aki Jézus Krisztust hirdeti, annak elvágják a torkát, mégis évente 800%-ban növekszik a keresztény egyház. Azt mondta egyik lelkipásztor társáról, hogy lángol az Úrért, akiért odaadta az egész életét. Tehát nem a világgal van a baj, mert az olyan, amilyen. A zsoltár is azt mondja: Bűnben melengetett engem az anyám és nincs az a keresztvíz, ami lemossa rólunk a bűnünket, ezért szükséges újjászületnünk. Mindenkinek, aki üdvözülni akar, el kell fogadnia a megtérést, mert a világtól sok jót nem lehet várni, de a hatalomtól sem, mert nincs képességük a jó cselekvésére. Nem azzal van baj, hogy nem prosperál a gazdaság, hanem azzal, hogy a szőlővessző levált a tőkéről. A jót cselekedni csakis Isten gyermekei képesek. Amíg karba tett kézzel ülünk, vagyis érdektelenek vagyunk Isten iránt, addig ne várjuk, hogy megáldjon bennünket. Ott, ahol gyűlölet van, onnan száműzve van Isten. Abban a családban, ahol baj van a férj és a feleség között, ott nincs áldás semmilyen szempontból. Ha a problémákat a társadalom legkiesebb sejtjében, a családban látni lehet, hogy várjuk a társadalomban, hogy a szeretet, a békesség istene a gyűlölet közepette is megáldjon bennünket. De hát Isten nem is sokaságban, hanem az egyben gondolkozik: magában, meg bennem. Ha mi komolyan vesszük Isten országát, nem lehet, hogy annak a jele ne mutatkozzon meg a környezetünkben, a társadalomban. Mert Isten nem azt kéri, hogy vegyük fel a legújabb öltönyünket, kenjük magunkra a púdert, hanem úgy menjünk elé, ahogy vagyunk. Ha egy társadalom rájönne arra, hogy a maga nyomorúsága nem a gazdasági válságban, hanem az istentelenségében van, akkor arra az a gyógyír, hogy Istenhez kiáltunk. Ha egy egész nép tud Istenhez kiáltani, akkor egyre több áldás lesz rajta. Ha vezetőink is oda tudnának kiáltani Istenhez, elkezdene virág nyílni a trágyadombon is. Ezt viszont ők nem tudják, csak ha mi eléjük tárjuk, ezért a felelősség a mienk.

– Éppen ezért kell példát mutatnunk?

– Valóban, mert ha az emberek szidnak egy politikai erőt, elmondom nekik: elsősorban önmagunkat kell szidnunk, mert az első számú bűnösök érte mi, hitvalló keresztények vagyunk. Éppen ezért úgy kell élnünk, hogy Isten állandóan lát bennünket, nem kell megalkudnunk a világgal, nem kell annak a trendjeit követnünk, a kősziklára kell állnunk, ami Jézus Krisztus. Amikor a Vasárnapi krónikában látom, hogy rezzenéstelen arcú emberek motorikusan mondják az Evangéliumot, amit meg sem élnek, nagyon elszomorodom. Éppen ezért hitvalló keresztények kellenek, mert Isten a vezetést a maga gyermekeinek szánja. Ha viszont azok nem élre, hanem félreállnak, akkor Istennek a világ fiai közül kell vezetőket választania, csakhogy az ő munkájukon nem áldás, hanem átok terem. Minden elvetett magnak lesz termése: a rossznak rossz, a jónak jó. Most már az országok életében el kell jönnie annak az időnek, amikor a keresztények jó magvakat kezdenek vetni. Ez nem nemzet vagy vallás kérdése, hanem az élő Krisztus kérdése. Ha az mozog a szívben, lesz áldás, ha viszont csak valami vallásos szertartás, rituálé az életünk, az a pokolban folytatódik.

– Mivel magyarázható, hogy Magyarországon közel 300 felekezet volt, de még mindig több mint 30 olyan van, amelyeket hivatalosan elismernek?

– Bizonyára olyan vezetőik is vannak, akik ebből hasznot szereznek, de annak lesz ám böjtje, mert aki Jézus nevével visszaél, az számítson az Isten igaz ítéletére. Én viszont azzal sem értek egyet, hogy az állam vagy a világ mondja meg, ki az Isten gyermeke vagy mi az Isten egyháza. Ezt ne világi hatalom, hanem Isten döntse el.

– Tavaly Brüsszelben azért panaszkodott az idegenvezető, hogy az egyháztámogató hívek rohamos csökkenése miatt a templomokat nem tudják fenntartani. Múzeummá, könyvtárrá kívánják átalakítani őket, hogy valami hasznos célt szolgáljanak. Erről mi a véleménye?

– Nem kell Brüsszelig menni, elég megnézni a magyarországi vagy a romániai templomokat, mivel azok is üresek, mert Istent száműzték belőlük. Bár Isten nem épített templomokban, hanem a szívünkben lakik, ha bevisszük a templomba, akkor ott is van. Ne csodálkozzunk, hogy üresek a templomok, mivel az emberek nem vágynak a vallásos képmutatásra. Nem vagyok az egyház, a papok ellen, de az istentelenség, a valláskárosultság ellen igenis, vagyok. Mert vallásos embereket csinálhatunk, de azok távol vannak az Úrtól. Megtanítjuk őket a hittanra, de Isten országát nem mutatjuk meg nekik. Ha az egyház tartja a markát a normatív támogatásokért, akkor eladta magát a világi hatalomnak. Ha viszont az egyház Isten szolgálatában állna, nem kellene neki normatív támogatás, hanem Isten gyermekeinek megnyílna a pénztárcájuk. Ismerek olyan élő gyülekezeteket, ahova Isten gyermekei járnak, ezért áldás van az életükön. Óvodát, iskolát tartanak fenn, mégsem tartják a markukat állami támogatásért.

– Az Ön közvetlen környezetében kelni látszik-e az elvetett mag, vagyis az ön meggyőző munkájának a gyümölcsei?

– Istennek az a terve, hogy a gyermekei magvetők legyenek, de Isten országában mindenkinek más feladata van. Van, aki magvető, más öntöz, miközben az Úr áldást ad rá, hogy aratás is legyen. Úgy éljünk, hogy akik titkon látnak, észrevegyék rajtunk Isten országának a kisugárzását, a szeretetét, az erejét.

– Kübekházán történt-e valami változás az Ön megtérése óta?

– Isten csodálatos dolgot végzett abban a faluban, a három évvel ezelőtt 3 taggal indított bibliakörben manapság egy-egy szerdai napon 60-70-en vagyunk. Legnagyobb ajándék, hogy egy csomó emberi élet megváltozott. Amikor polgármester lettem, odaálltam a polgármesteri szék elé, mondván: Uram, foglalj helyet benne, mert Kübekházának nem Molnár Róbert, hanem Jézus Krisztus a polgármestere. Én igyekszem jó szolgája, szárnysegéde lenni, igyekszem Őt követve járni. Én annak is, aki utál, de annak is a polgármestere vagyok, aki szeret engem.

– Az előadásait isteni sugallatra teszi?

– Ha Isten indít, meghalljuk az Ő hangját, Ő bátorít, Ő adja meg mindennapi harcainkhoz a muníciót. Olyan eset is volt, hogy előadásra kellett volna mennem, de nem volt pénzem az üzemanyagra, mert az előadásaimért soha nem kérek pénzt. Amit akarnak, adnak, valahonnan rákerül a bankszámlámra. Akkor is azt mondtam: Uram, látod, hogy én mennék, de nincs pénzem üzemanyagra. Alig mondtam ki, csörrent a telefont, amin egy soltvadkerti vállalkozó támogatást ajánlott fel. Mert Isten pontosan ismeri a szükségleteinket, de megvárja, hogy kimondjuk a nyomorúságunkat. Attól kezdve nyertes helyzetben vagyunk, mert addig, amíg a nyomorúságunkat titokban tartjuk, az elválaszt bennünket Istentől. Mindez nem jelenti, hogy a kezelés fájdalommentes lesz. Sokan nem merik feltárni a nyomorúságukat Jézus Krisztus előtt, mert félnek szembenézni önmagukkal. Nem mernek belépni abba a bizonyos orvosi rendelőbe, mert félnek, hogy le kell vetkőzni. Szívszaggató fájdalom nélkül nincs gyógyulás. Isten nem fájdalomcsillapítóval gyógyít, hogy érezzük meg, a bűneinkkel milyen fájdalmat okoztunk másoknak. Ha a seb igazán fájni tud, akkor van igazi gyógyulás.

– Mit üzen azoknak, akiket az előadása megérintett, szeretnének megtérni, de nem tudják, hol kezdjék?

– A megtérésre legjobb hely a kisszoba magánya, ahol valaki el tud csendesülni, leborulhat Isten előtt. A legjobb gyónás, bűnvallás az, ha meglátjuk saját magunkat, nem akarunk elmenekülni, hanem leborulva Istentől bocsánatot kérünk a tékozlásainkért, a bűneinkért, a mocskainkért, főképpen az istentelen életünkért. Mert valójában az a legnagyobb bűn. A többi már csak a rossz fának a férges gyümölcse.

– Köszönöm a beszélgetést.