Tőkéstársak Aradon

Karner Gábor és Losonci Bálint kóstolója a Tulipán borozóban

2016. január 5. 15:38 (kedd) /

1995 és 2010 között jelent meg az utóbbi negyed évszázad legjelentősebb magyar borászati szakmai magazinja, a Borbarát. A kiadvány igazi szellemi műhely volt, melynek oldalvizén kiemelkedő könyvek is napvilágot láttak. Ezek közé tartozik a két 7x7-es kötet is, melyek a magazin munkaközössége által abban az évben legizgalmasabbnak tartott 49 birtokot írták le. A 2007-es kötetben baráti szavakkal és nem titkolt lelkesedéssel méltatja a legjelentősebb magyar borszakíró, a Borbarát alapítója és egykori főszerkesztője, Alkonyi László azt a két borászt, aki nemrég a Tulipán könyvesbolt és borozó vendége volt.

Karner Gáborról többek között ezt olvashatjuk: „Amikor Karner Gáborra terelődik a szó, legtöbben példátlan munkabírását és soha meg nem alkuvó küzdeni tudását említik. És valóban, legyen szó akár közel ezer, ember nagyságú támpózna lefúrásáról vagy a jövendő érlelőpince bővítéséről, a vincellér jobban bízik két kezében, mint bármilyen masinában. Talán úgy érzi, hogy ha a szőlőnek is minden erejével küzdenie kell a kiváló minőség érdekében, ezt a földdel szövetséget kötött vincellér sem teheti másképp. (…) Olyan ember ő, akinek egy zsebkendőnyi terület jelenti a világot és két hordó bor a teremtést….”

A másik meghívottat, Losonci Bálintot ekképpen méltatja Alkonyi: „Nehéz elfogultság nélkül írni erről a birtokról. Nemcsak azért, mert a pincészet tulajdonosai régi ismerőseink (munkatársaink), hanem azért is, mert az egész kezdeményezés oly tiszta, hogy nem lehet nem hinni benne, és nem szurkolni a sikerének. A két szőlősgazda sokunk álmát éli: volt bátorságuk városi értelmiségiként visszatérni a természetbe és egy darab földhöz kötni a jövőjüket (…) Losonci Bálinték célja a mátrai dűlők titkait bemutatva a területre jellemző borok kézműves módon való elkészítése.”

Ők ketten – kiegészülve egy harmadik, ugyanazon borvidéken, ugyanazon filozófia mentén munkálkodó kollegájukkal – alkotják a „Tőkés társak” nevű szerveződést. (Érdemes egy pillantást vetni honlapjukra: http://www.tokesek.com/, melyen az egyes tagok tőkéinek száma is meg van adva.)

Az aradi kóstolót Karner Gábor 2014-es évjáratú olaszrizlingje nyitotta. Gábor 2,5 hektáron gazdálkodik, két fajtával dolgozik, kékfrankossal és olaszrizlinggel. A bort bemutatva az előadó elmondta, hogy a spontán borkészítés, terroir-központúság híve. Szóba került a hordóhasználat kérdése is. Mindkét borász egyetértett abban, hogy a tartály nem ördögtől való, hogy a hordó hozzátesz valamit a borhoz, amire nincs minden esetben feltétlen szükség, a talaj üzenetét az acéltartályos borok híven közvetítik, amennyiben mellőzik a fajtaélesztő, az élesztőtápok és egyéb adalékanyagok használatát. Ma sokan használják a kézművesség kifejezést, olyan pincészeteknél is, ahol legfeljebb a szüret történik kézzel, e két borász azonban okkal-joggal mondhatja kézművesnek borait, hiszen ők úgyszólván minden kézzel csinálnak – a csömöszöléstől a címkézésig.

Szóba került a hozamkorlátozás kérdése, Karner Gábor elmondta, hogy egyszerűbb boroknál ez 1-2 kg tőkénként, a dűlőszelektált prémium borok esetében 0,5-1 kg. Megtudhattuk, hogy a Karner-borok ott vannak több michelin-csillagos étteremben is, így a Costesben, Onyxban és a Borkonyhában. Hadd tegye ehhez hozzá a krónikás, hogy ez sokkal hitelesebb fokmérője a borok minőségének, mint a világhálós önjelölt borítész-bloggerek pontozása.

A második kóstolt tétel Losonci Bálint Rajnai Rizlingje volt, amit inkább a citrusosság uralt, mint a dízelolajos rajnai fajtakarakter.  A borász nagy ívű történelmi visszatekintés keretében idézte fel azt a korszakot, amikor Magyarország még bornagyhatalom volt amit előbb a filoxéra, majd Trianon tett tönkre. Mindkettő következtében eltűntek egész borvidékek a magyar állam területéről, s felértékelődött az Alföld, mely egyrészt az ország közepén fekszik s így szinte teljes egészében megmaradt (mindössze Szerbia harapott le egy részt belőle, többek között azokat a területeket, melyeken ma Maurer Oszkár borászkodik szerémi birtoka mellett), másrészt a filoxéra alig tudott kárt tenni a szőlőkben, ugyanis ez az Amerikából importált gyökértetű nem él meg a homokon. Losonci Bálint is hitet tett a terroir mellett, mint mondotta, ahogy a szobrász meglátja a kőtömbben a szobrot, úgy van a borász a területtel. A világ legtöbbre tartott terroirját, a Romanée-Contit hozta fel példának, ahol nem az a lényeg, hogy ki műveli meg a földet, hanem maga a föld az, melyen olyan borok teremnek, aminek palackjáért a borszerető közönség tehetősebb része lepenget akár több ezer eurót. Bálint szerint a hordó középszerű borvidéken fontos, sok esetben ő a puritán szépség, tartályos erjesztés és érlelés híve, ami nem jelenti azt, hogy elutasítaná teljesen a hordóhasználatot.

A harmadik bort szintén Losonci Bálint mutatta be, ez egy hárslevelű volt. A borász ezt tartja – Bott Frigyeshez hasonlóan – a magyar vezérfajtának, s azt is hozzátette, hogy a második fajta sem a furmint, de nem is olaszrizling, hanem a juhfark. Egyelőre mindkettő sötét ló, nem foglalkoznak elegen elég helyen vele, ahhoz, hogy kitapasztalják valódi adottságait. S hiába régi fajta, mert régen vegyesen telepítették a fajtákat s egyszerre szüretelték, így az akkori tapasztalat sem segíti a ma emberét. Szóba kerültek a tokaji édes borok, az előadó leszögezte, hogy nem kétséges Tokaj világelsősége e műfajban, de olyan ez, mondta, mint a vízilabda, amiben szép, hogy jók vagyunk, de jobbat tenne Magyarországnak, ha egy olyan sportban lenne világelső, melyet többen játszanak, például a labdarúgásban. A világ borfogyasztásának töredékét, néhány százalékát teszik ugyanis ki az édes borok, a szakértők és a borfogyasztó, borértő közönség elsősorban a száraz borokat keresi.

Negyedik tétel az olaszrizling volt, szintén Losonci Bálinttól, e bor kapcsán fejtette ki a borász, hogy nem a hektáronkénti hozamot kellene vizsgálni, mint teszik azt ma Magyarországon, hanem a tőketerhelést. Mert nem mindegy, hogy 1500 tőke van egy hektáron vagy 10 000. Minél kevesebb szőlő terem a tőkén, annál jobb minőségű a szőlő. A kiesést a sűrűbb ültetvényekkel lehet valamelyest pótolni. Elmondta, hogy ő, akárcsak Karner Gábor, nem „nyúl bele” a borba, nem használ adalékanyagokat, a maximális természetesség híve. Nicolas Joly példáját hozta fel, aki nem borásznak (winemaker) hívja magát, hanem a természet asszisztensének (nature assistent).

Ötödikként egy birtokbort kóstolhattunk Karner Gábortól, mely ugyan vörös színű volt, de technológiailag sillernek számít, hiszen a must csak egy éjszakát ázott a héján, majd másfél évig volt seprőn tartva kén nélkül. A végeredmény egy remek gasztro-bor, mely rácáfol a borászokat a hasonló kockázatos manőverektől óvó hivatalos dogmákra. Gábor szerint a Kékfrankos a Kárpát-medence pinot noirja, sokszínű fajta, komoly potenciál van benne. A másik fő magyar kékszőlőfajtával, a rapszodikus Kadarkával ellentétben az a Kékfrankos erénye, hogy megbízható – mondta a borász, aki abbeli véleményét is kifejtette, hogy ne azt nézze a vincellér, hogy a piac mit szeret, hanem bízza magát természetre, akkor is, ha ezért a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt kap majd hideget és meleget.

A hatodik tétel Karner Gábornak egy dűlőszelektált kékfrankosa volt, a 2013-as Tavaszföld, mely „Tavasszal a föld” névre kereszteltek át, mivel a borász nem hajlandó egy olyan bizottság előtt megméretni a borát, mely teljesen más szemlélettel dolgozó tagokból áll.

Hetedikként érkezett Losonci Bálint pinot noirja, amit a borász fehérborlelkű vörösbornak nevezett. E fajtából készülnek a világ legdrágább vörösborai (köztük az már emlegetett Romanée-Conti), ami nem véletlen: a fajta terroir-közvetítő tulajdonságai páratlanok. Losonci Bálint elmondta, hogy a borászkodás a kincskereséshez hasonló, a nagyság nem a borászokban van, hanem a talajban. Megtudtuk azt is, hogy borásszá válásában meghatározó volt Alkonyi László 2001-ben megjelent „Borok és birtokok” című könyve, aminek hatására előbb borszakíró lett Alkonyi mellett, majd bortermelő a saját birtokán. Ezután következett a „Gereg”, Losonci Bálint dűlőszelektált kékfrankosa, amit Karner Gábor két csúcsbora, a Vitézföld dűlőben termett, a már említett okból „Vitézek földjére” átkeresztelt 2011-es és 2012-es dűlőszelektált kékfrankosa követett, lezárva a remek estét.

A pazar borsor mellé friss sajtos, kolbászos és májas bagette-karikákat és kitűnő töltött káposztát fogyaszthatott a Tulipánt zsúfolásig megtöltő közönség.

Aki a Tulipán borestéiről nemcsak utólag szeretne olvasni, hanem előzetes értesítést kérne, jelentkezzen a 0257/282020-as telefonszámon vagy a schmak@araditulipan.eue mail-címen. A Losonci- és Karner-borok kóstolhatók és megvásárolhatók a Tulipánban a készlet erejéig.

 

Dorozsmai Endre

Hozzászólások