Sass Sylvia (1951)

2017. március 21. 18:33 (kedd) /

Sass Sylvia énekesnő 2017. március 15-én (végre) Kossuth-díjat kapott.         

 

Magyarországon ma is igen sok a jó énekes és ezt nem lehet véletlennek tekinteni, a gazdag zenei hagyományok és a kiváló, magas színvonalú oktatás teszi lehetővé, hogy évről évre kiváló énekesek hagyják el az iskolákat. Az itthoni lehetőségek hiányában, hiszen kicsi az ország, sokan igyekeznek külföldön szerencsét próbálni, és ez ma már nem olyan nehéz, mint pár évtizeddel ezelőtt, mikor külföldre csak a legjobbak kerülhettek ki, vagy akik kényszerből hagyták el az országot, s nehezen térhettek haza. Nem csak Magyarországon, ez úgy gondolom világjelenség, a női énekesek száma nagyobb a férfiakénál. Ha egy fiatal lánynak tökéletes zenei hallása és jó hangja van, ezen felül csinos és ehhez a megfelelő szorgalom is párosul, könnyebben vállalhatja a pálya kockázatait, mint egy férfi, aki kezdettől fogva biztos életpályát szeretne magának biztosítani. (A lányoknál a kockázat kisebb, ha nincs megfelelő siker, legfeljebb férjhez mennek...)

A magyar énekművészet az utóbbi félévszázadban ragyogó énekesnőket adott hazának és világnak. Említsünk meg néhány kimagasló egyéniséget: Osváth Júlia, Orosz Júlia, Gyurkovics Mária, Sándor Judith, Házy Erzsébet, Marton Éva, Sass Sylvia – mind-mind nagyszerű énekesnők, választani közülük tényleg csak szubjektív alapon lehet.

Nagy művészekről különben is mindig egy kicsit elfogódottan írok, és bár művészetükben mindig gyönyörködni tudok, nehezen találom a megfelelő szavakat, hogy csodálatomat kifejezzem. Maradok tehát a tárgyilagos beszámolónál.

Sass Sylvia az én szememben nemcsak kiváló, de rendkívüli énekesnő és ugyanakkor egy különleges személyiség. Kivételes szupertehetség, de sajnos, idő előtt, amikor a legmagasabb csúcsot elérhette volna, lefékezte karrierjét, pedig mennyit vártak tőle! A sors is egy kicsit kegyetlen volt vele, súlyos betegségen esett át, de éppen a benne rejtőző lelkierő és szellemi érzékenység az, ami végső fokon a betegséget legyőzte.

Budapesten született 1951-ben. Édesanyja énekesnő és énektanárnő, apja gimnáziumi tanár és karmester volt, a zene hangulata tehát már a családban él, amikor Sylvia megszületik. A szülők hamarosan észrevették, hogy kislányuknak abszolút hallása van, még óvodás korában zongorázni taníttatják, hamarosan saját kis dallamocskát szerzett. Szóval ilyenek a csodagyerekek. A „bakfis” 14 évesen az iskolai kórusban énekelt és 1970-ben felvették a Liszt Ferenc zeneakadémiára, ahol az ötéves iskolai anyagot két év alatt „legyűrte”. Énektanárnője a főiskolán Révhegyi Ferencné volt, akihez később mint befutott énekesnő is hűséges maradt. Még főiskolás korában, 1971-ben az Operaház Carmen előadásán Frasquita, az egyik cigánylány szerepében mutatkozik be. A következő  években mint a Dalszínház magánénekese elénekli Verdi Traviatájában Violetta szerepét, majd Puccini Bohéméletjében Mimit. Nagy sikernek számított a Wagner-operában, a Rajna kincsében Freia szerepe, és így tovább. A hetvenes évek közepéig Bellini és Verdi operáinak drámai hősnőit énekli, aztán elindul nemzetközi karrierje.

 1975-ben óriási sikerrel mutatkozik be a londoni Covent Garden-ben, Verdi Lombardok operájában Giseldát énekli, később ugyanitt a Traviata, az Álarcosbál, Don Carloskövetkeznek. Glasgowban az Othello Desdemonáját énekelte, 1977-ben Olaszországban énekel, Turinban a Macbeth, ugyanebben az évben a Metrolopitan Tosca bemutatójában José Carreras partnereként a címszerepben. 1978-ban ismét Olaszországban, bemutatkozás a Scalában, ahol a Manon Lescautban Placido Domingo a partnere. Ezek voltak a nagyobb állomások, de Sass Sylvia énekelt Párizsban a Grand Opera színpadán, a Bécsi Állami Operában (Bohémélet) a moszkvai Bolsoj-Tyeatr-ban, Frankfurtban (Tosca és Traviata). Salzburgban az ünnepi játékokon és Prágában, Belgrádban, Szófiában és persze sokat itthon az Operában, és a sok-sok felvétel a Hungaroton és a DECCA cégeknél.

A világ eddigi legnagyobb énekesnőjének a görög születésű Maria Callast tartják. Csodálatos hangja volt, tökéletes muzikalitása, egyedülálló drámai erővel alakított szerepei felejthetetlenek maradnak, filmfelvételek és számos hangfelvétel maradt az utókorra.  Callas 1923-ban született és az ötvenes években érte el karrierje csúcsát. Mikor 1951-ben Callas meghódította a Milánói Scalát, Sass Sylvia akkor született, az „égiek”, úgy látszik, gondoskodnak a folytonosságról. A görög énekesnő húsz év után már alig énekel, 1971-ben egy New-York-i zeneiskolában tanít és 1974-ben olasz kollégájával, Di Stefanóval közös koncertjeik utolsó állomásához érkeztek, Callas nem énekel többé. Három év után, 1977-ben, egy párizsi lakásban Maria Callas szíve felmondja a szolgálatot, a világ legnagyobb drámai szopránja teljesen egyedül van, mikor búcsúznia kell földi életétől.

Nem véletlen a párhuzam, Callas 1975-ben már eltűnik az operák színpadáról és ebben az évben egy új énekesnő tűnik fel, a magyar Sass Sylvia, akit nyugati zenekritikusok Callas utódának tekintenek. Callas magánélete kalandos volt, kapcsolata a görög milliomossal nem hozott sok szerencsét. Sass Sylvia, úgy látszik, kiegyensúlyozott egyéniség, ötven évesen legyőzött egy nagyon nehéz betegséget, az élet szeretete segíthette ebben, és talán az a hatalmas alkotó erő, ami művészi pályáját végigkísérte.

Sass Sylvia nem vállalta, hogy Callas utódja legyen, azt hiszem rádöbbent, hogy az élet sokkal teljesebb és ugyanakkor sokkal rövidebb, semhogy egy „nagy karrierért” mindent feláldozzunk.

1976-ban találkozott a két énekesnő.  Sass Sylvia a nálánál majdnem harminc évvel idősebb Callastól sok személyes jó tanácsot kapott, kapcsolatukat ápolni szerették volna. Callas korai halála megdöbbentette a fiatal magyar sztárt és bizonyára el is gondolkoztatta.

Sass Sylvia ma megelégedetten él, az ének, ha az operán kívül is, életének egy része maradt, koncerteken, jótékonysági előadásokon rendszeresen fellép, és bár a Zeneakadémián a rendszeres tanítást abbahagyta (1996–2000 között volt itt tanár), ma is foglalkozik fiatalokkal, támogatja a tehetségeket és sokat segít, ahol erre szükség van.

Az énekesnő felfedezett magában egy más irányú tehetséget is, ahol igyekszik mindazt kifejezni, ami a zenével nem sikerül, a drámai szoprán ecsethez nyúlt, ma már idestova két évtizede fest. Festményein keresztül saját lelki világáról árulkodik, de azt a zenei, színházi életet is igyekszik megörökíteni, amelyet énekművészetével már körbejárt, festményei operajeleneteket is ábrázolnak. A nagy énekesnő a festészet területén is jelentőset alkotott, képeinek száma már több száz és a kiállítások, legtöbbször koncertek kíséretében, egymásután következnek.

 

***

A fenti írás, Hollai Hehs OttóSzent Istvántól Polgár Juditig (Amagyar szellem 101 kiválósága) című, 2004-ben megjelent könyvéből származik.

 

 

Hozzászólások