Szatymazon jó volt magyarnak lenni

Kihasználva a ritkán adódó lehetőséget, hogy a közelmúltban a Szeged melletti Szatymazon megszervezett Dankó Pista emlékműsoron felléptek a Kárpát-medence országaiban élő magyar nótaénekesek, arról érdeklődtünk, hogy más országokban milyen feltételek között tudják megélni, ápolni  anyanyelvű kultúrájukat. 

Engem ugyanis soha nem tapasztalt melegséggel, büszkeséggel töltött el, hogy az 1000 kilométeres körzetből, 5 országból érkezett énekeseket, zenészeket mindenekfölött az egyedi, utánozhatatlan anyanyelvű kultúránk kötött egybe.

Hatalmas elvándorlás Kárpátaljáról

Nagy Anikó Kárpátaljáról érkezett ritka-szép, alaposan kiművelt énekhang birtokában, ráadásul díszmagyar ruhájával is felhívta magára a figyelmet. Kárpátalján, Beregszászon született, manapság azonban az Ungvári Filharmónia Magyar Melódiák Együttesének a szólóénekese, tehát az éneklés a hivatása. Szép ruhája is a Filharmónia tulajdonát képezi, a XIX. században viseltek a magyar főúri hölgyek ehhez hasonló ruhákat a különféle ünnepségeken, bálokon. Maga nem igazán foglalkozik politikával, Kárpátalján a magyar zeneművészetet, egyben anyanyelvű kultúrát terjeszti, csak magyarul énekel. Az ukrán elnöknek is magyar nótát énekelt. Ezen kívül a kárpátaljai magyar nyelvű, de az állam nyelvén oktató iskolákba is jár magyar zenét, népdalokat terjeszteni. Együttesük 1946-ban alakult, ezzel együtt már többször kijelentették, hogy nincs szükség a magyar kultúra terjesztésére. A kisebbségi jogok megnyirbálásának a drasztikus módjától azonban eddig rendszeresen visszaléptek. Kárpátalján ugyanis az utóbbi időben nagyon felerősödtek a magyarellenes mozgalmak. Március 15-én a magyar megemlékezéseknek ellentüntetői is voltak, akiket a rendőrség nemhogy visszafogott volna, inkább őket védte. Az ottani anyanyelvű oktatással a legnagyobb baj, hogy nagyon sok a vegyes házasság, az ilyenekből származó gyermekeket általában ukrán nyelvű iskolába íratják. Náluk a családban ez fordítva van, az ukrán férjét elmagyarosították, a kislánya is magyar nyelvű iskolában tanult, most éppen egy budapesti egyetemre jár. Kárpátalján van magyar nyelvű oktatás, újraindították a magyar középiskolákat, sőt gyakori az olyan ukrán család is, amelyiknek a gyermekei magyarul tanulnak tovább. A II. Rákóczi Ferenc Főiskolának az épületét közadakozásból újítják fel. Ezzel együtt nem túl derülátó a magyar nyelvű oktatás jövőjét illetően, mert hatalmas méreteket ölt az anyaországba való áttelepülés. Példának okáért a legmagyarabb városból, Beregszászról, ahol született, a lakosságnak a 70%-a átvándorolt Magyarországra. Ha e folyamat nem áll le, visszafordíthatatlanul elfogy a magyarság Kárpátalján. Szerencsére a sok lehangoló tapasztalatot olykor lélekemelő események is tarkítják. Ilyennek nevezete a szatymazi Dankó ünnepséget, ahol azt tapasztalata, hogy a Felvidéken, Erdélyben, de a Délvidéken is ugyanúgy szeretik, ismerik a magyar nótát, mint az anyaországban vagy Kárpátalján.

40 év után újra meghívták

A délvidéki Szabadkáról érkezett Kotroba Júlia elkápráztatta nézőit, hallgatóit rutinos előadásmódjával, kiművelt hangjával. Amint kezébe vette a mikrofont, más emberré lett, átszellemülve, kiváló énektechnikával adta elő nótáit. Amint megtudtuk tőle, pontosan 40 éve, 1973. májusában nyerte meg az Újvidéki Rádió Ifjúsági Aranymikrofon vetélkedőjének I. díját a nótaénekesek csoportjában. Azóta az Újvidéki Rádió szólistájaként képviseli a Vajdaságot a különböző magyarnóta-versenyeken, fesztiválokon. Ugyancsak magyar nótában nyert egy Nagy Jugoszlávia Díjat is, amit rajta kívül senki nem mondhat a magáénak. Bosznia közepén megmutatta, hogyan kell magyar nótát énekelni. Azóta azonban nagyot fordult a világ kereke, mert a magyarnóta-éneklés kihalóban van. A helyét átvette ez a muskátli-zene, utána jön az etno, majd a népdal. Sajnos, a Dankó-féle cigányzene is kihalófélben van, maga viszont nagyon harcol érte, mert neki ez a magyar nóta. Ha felsír a hegedű, az megmozgatja ez ember szívét. Náluk felkapottak a lakodalmas zenekarok, amelyekben jól érvényesül a 6 trombita és a 2 szaxofon, miközben a cigányzene kihalófélben van. Az utóbbi időben nagyon kevés a fellépési lehetőség, mert a kávéházakban nincs elég hely, de nem is tudják megfizetni a többtagú zenekar vagy az énekes fellépéseit. Éppen ezért szerződtetnek egy szintetizátorost, esetleg kéttagú zenekart, amelynek tagjai mindent eljátszanak. Nagyünnepek alkalmával szerveznek ugyan előadásokat, de oda inkább magyarországi énekeseket hoznak, miközben az otthoniakat mindig is háttérbe szorították. Inkább elhívják Újvidékről az operaénekeseket, akik a nótaénekeseket a legtöbb alkalommal képviselik. A vajdasági kulturális autonómia úgy nyilvánul meg, hogy még mindig meg van minden engedve, hiszen a magyarságnak 5-6 színháza van, ahol nyugodtan fel lehet lépni. A közelmúltban is volt egy olyan rendezvény, ahol egy szerb énekes mellett maga magyarnóta-énekesként is fellépett szerb nézők előtt, akik imádják a magyar nótát. Szerinte a Vajdaságban nem nyomják el az anyanyelvű magyar kultúrát, mivel még kapják a támogatásokat, van némi mozgás, mióta Koszovóban az albánok megmozdultak, de azt nem tudná megmondani, hova fog fejlődni a dolog. A jövőt illetően pesszimista. Annak azonban nagyon örvend, hogy 40 év után újra felléphetett az anyaországban, ahol utoljára a 70-es évek elején énekelhetett.

Pénztelenség elnyomásában

Iványi Árpád nótaénekes a Felvidékről érkezett, pallérozott hangjával, előadásmódjával komoly sikert aratott. Amint a felvidéki magyar oktatást és kultúrát gáncsoló szlovák megszorítások felől érdeklődtünk, elmondta: a szlovák többség szempontjából a felvidéki magyarság kulturális téren hátrányban van. Valójában azonban a pénzhiány miatt, a magyar kultúrával együtt a szlovák is el van nyomva. Ők viszont alulról építkezve, a lehetőségeikhez mérten, megpróbálnak talpon maradni a CSEMADOK, az egykori Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetségéből alakult utódszervezet segítségével próbálják a kulturális gyökereket ápolni. Rendszeresen szerveznek magyar nyelvű rendezvényeket, de ez csak egy szűkebb, lelkes csoportról mondható el, amelynek tagjai mindenféle támogatás nélkül megpróbálják a magyar nótaestek fellépési lehetőségeit biztosítani. Kár, hogy nem szerveznek sokkal nagyobb méretű rendezvényeket, hiszen igény lenne rá, rendszeresen megtelik a nézőtér. Számára nagyon jó érzés volt itt lenni, új barátokat szerezni. Érdekes, hogy sok száz kilométert utazunk, miközben ugyanolyan emberekkel találkozunk, mint mi vagyunk, mindnyájunkat hasonló életérzés jár át. Valóságos csoda, hogy a trianoni határok ellenére is összeköt bennünket az anyanyelvű kultúránk – összegezte érzéseit Iványi Árpád.

Népszerűsítették a kisiratosi nótákat

A kisiratosi Rónasági Citerazenekar csoportvezetőjét, Korondi Erikát is megszólaltattuk, aki a csapat számára nagy megtiszteltetésnek tartotta közismert énekesekkel fellépni. Az is élményszámba megy, hogy részesei lehettek a Dankó Pista halálának 110. évfordulója alkalmából szervezett nagyszabású emlékműsornak. Ha nem is jellegzetes Dankó Pista-nótákkal vettek részt, de legalább elhozták a maguk, kisiratosi dalait, amelyek látszólag nagy sikert arattak a szakemberek és a közönség körében egyaránt. Ha Újvidékre meghívják a Rónaságit, továbbá támogatókat is szerezni tudnak a részvételhez, szeretnének ott lenni az újabb Kárpát-medencei seregszemlén is.

Újra egyek lehettek az elszakított magyarok

Lupsa János Érmihályfalváról érkezett a Bartók Béla nevét viselő hattagú citerazenekarral, amit maga alapított 1986-ban. Sajnos, az akkori alapító tagok már elhunytak, de a fiával több, anyaországi vendégszereplésen is felléptek. Játszottak Eleken, Gyulán, sőt Nagyváradon is Ki Mit Tud díjakat nyertek. Debrecenben Nívódíjat, de a Magyar Kultúra Díját is elnyerték. A mostani zenekarból három személy, köztük az énekes se tudott eljönni. Számukra nem volt újdonság a Kárpát-medencei magyar énekesekkel közös fellépés, hiszen két évvel ezelőtt már járt Szegeden, ahol énekesként mutatkozott be. Ha a magyar testvérek újratalálkoznak, az minden alkalommal nagy öröm, maradandó élmény számára. Mert itt az 5 országra szakadt magyarok újra egyek lehettek az anyanyelvű kultúra, valamint Dankó Pista bűvkörében. Ami az otthoni utánpótlást illeti, Török Sándor tanár úr az iskolások citeraoktatásával is foglalkozik, ezért megvan a remény az utánpótlásra nemcsak a zenekarban, hanem az anyanyelvű kultúra ápolására, továbbvitelére is, hiszen Érmihályfalva 90%-ban magyar, van saját néptánccsoportjuk, műkedvelő színjátszó csoportjuk, irodalmi körük is.

Van jövője a magyar nótának

A Dankó Pista emlékműsor ötletgazdáját, főszervezőjét, Fejes Ernőt is megszólaltattuk, akinek gratuláltunk a sikeres szervezéshez. Amint elmondta, a trianoni határok dacára a Kárpát-medence minden szegletéből eljöttek a nótaénekesek bizonyítani az anyanyelvű kultúrához való tartozásukat, a megőrzésére való hajlandóságukat. A szervezésben nagy előny volt számára a régi, bejáratott kapcsolatok megléte. Ezek Erdélyben főleg szakszervezeti szinten, illetve a téglaiparon keresztül alakultak ki, de a Magyarnóta Szerzők és Énekesek Dél-magyarországi Egyesülte is, dr. Majzik István elnökkel az élen, besegített a szervezésbe. A felvidéki és kárpátaljai kapcsolatot a közelmúltban indította be, méghozzá budapesti összeköttetések révén, lépésről lépésre jutott el hozzájuk. Az elhangzott, mintegy 80 nóta több mint 40 fellépőt jelentett. Bizakodásra ad okot, hogy az énekeseknek több mint a fele kezdő, tehát e téren is van utánpótlás. A fellépők, illetve a nézők nagy száma is azt bizonyítja: nemcsak az anyanyelvű kultúra, hanem Dankó Pista is összeköt bennünket. A Kárpát-medencei anyanyelvű kultúra mentén zajló közösségépítő, értékteremtő munkát mindenképp folytatják, a következő fordulóra jövő évben, a délvidéki Szabadkán kerül sor.

Összefogva, elérték a kitűzött célt

Szatymaz község polgármestere, Kormányos László elmondása szerint gyakorlatilag a három település volt a szervező és a támogató is, ugyanis Dankó Pista náluk, Szatymazon született, a barátai, életének az utolsó éveiben Csengődön, adományokból építették fel a villát, amit meg is látogattak a résztvevők, illetve Tabdin a művelődési házat róla nevezték el. Úgy gondolja, hogy mindhárom településen az igazi szervezőmunkát a művelődési háznak a vezetője vállalta magára. A községek képviselő testületei azzal járultak hozzá, hogy a művelődési házak vezetőivel együtt a Fejes Ernő által benyújtott költségvetést elfogadták. Az általuk megadott zöld úttal az önkormányzatok a feladatukat tulajdonképpen letudták. Az igazi munkáért járó köszönet Fejes Ernőt, illetve a három művelődési ház vezetőjét illeti. Mindhárom, viszonylag kis település számára sokat jelent a Dankó Pista-örökség, hiszen rajta kívül igazán nagy szülöttük nincs. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a történelmi arcképcsarnokban fel tudjanak mutatni egy olyan személyt, aki a nemzeti kultúra szintjén is maradandót alkotott. Ezzel együtt, pénzhiány miatt nem lát reális esélyt Dankó Pista egykori villájának a visszavásárlására a nevét viselő, tervezett múzeum létrehozása céljából. A jelenlegi olasz tulajdonos ugyanis horribilis összeget, 100 millió forintot kér érte, ami a 30-40 millió forintos piaci árhoz viszonyítva erős túlzás. Az éppen záruló eseményt a következőképpen értékelte: a Kárpát-medencei összefogás terén ezzel a rendezvénnyel nem fognak majd hegyeket megmozgatni, de ha az innen 600 kilométerre, a határokon túl élő magyarokban is fel tudták ébreszteni a vágyat a részvételre, a rendezvény máris elérte a célját. Az anyaországi magyaroknak ugyanis kutya kötelességük minden eszközzel közeledni a határokon túl rekedt testvéreikhez.

Jó volt magyarnak lenni

Régóta nem kerített hatalmába olyan jóleső, melengető érzés, mint éppen Szatymazon, ahol annak ellenére, hogy a fellépők hatalmas területről, 5 országból érkeztek, egységessé gyúrta nőket egy titkos, elszakíthatatlan kötelék, édes anyanyelvünk és a kultúránk. Érdekes módon ezt az érzést számos jelenlévő embernek az arcáról olvastam le, hiszen ott mindenki mosolygott, kedvesen, figyelmesen viszonyult a látszatra idegen emberekhez, akikről azonban mindnyájan tudtuk: bár nem ismerjük személyesen egymást, mindnyájan összetartozó magyarok vagyunk, ami utánozhatatlan jó érzéssel képes eltölteni az embert.