A színházművészet egyesít

1957. március 27-én volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. 1961-ben a Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése által elfogadott határozat alapján e napon van a SZÍNHÁZI VILÁGNAP. 1978-tól a világ valamennyi országában az előadások előtt felolvasott üzenettel köszöntik e napot. A Színházi Világnap célja felhívni a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegni a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérni a közönség szeretetét és támogatását.

A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára. Legelőször Jean Cocteau szövege hangzott el több mint húsz ország színpadain. Az idén Carlos Celdrán világszerte elismert kubai rendező, író, színházigazgató fogalmazta meg gondolatait

„Színházi eszmélésem előtt mestereim már javában munkálkodtak. Saját életük maradványaira építettek hajlékot és költészetet. Közülük sokan ismeretlenek, vagy alig emlékszünk rájuk. A próbatermek és a zsúfolásig megtelt színházak nyugalmában dolgoztak csendben, alázatosan, majd sokévnyi munka és nagyszerű teljesítmények után lassan elhagyták helyüket, és eltűntek. Amikor megértettem, hogy nekem is ez a sorsom, azt is megértettem, hogy bámulatos és egyedi örökséget kaptam tőlük” – írja Carlos Celdrán, aki1963-ban született Havannában. 1986-ban szerzett diplomát a havannai Művészeti Egyetemen. Még ebben az évben rendezőként kezdett dolgozni a havannai Buenida Színházban. 1996-ban megalapítja saját társulatát, az Argos Teatrót. Brecht, Beckett, Ibsen, Strindberg darabjainak előadásaival nemcsak Kubában, hanem Európában is sikereket arattak. Ezen túl kortárs kubai szerzők műveit is bemutatták. A társulat legjelentősebb elismerését Celdrán 10 Milliones című darabjának előadásával érték el. Carlos Celdrán Kubában és Dél-Amerika számos színházi egyetemén tanít.

„A színházi hagyomány nem hierarchikus. Senki sem gondolja, hogy a színháznak lenne a világban, vagy egy városban, vagy egy kiemelt épületben egyetlen központja. A színház láthatatlanul terjed, nem ismeri a földrajzot, de beleavatkozik mindazok életébe, akik művelik. A színházművészet egyesít. Minden színházrendező a sírba viszi az utánozhatatlan, világos és szép pillanatokat, mindegyikük ugyanúgy tűnik el, és nincs semmilyen természetfeletti erő, ami megvédené őket” – teszi hozzá.

„Amikor megértettem, hogy a színház önmagában is olyan, mint egy ország, a világot behálózó hatalmas terület, felszabadító döntést hoztam: ne menj el onnan, ahol vagy, ne rohanj máshová. Ahol te vagy, ott a közönség. Ott vannak a társaid, akikre szükséged van. Otthonodtól távol a mindennapi élet kusza és átláthatatlan. Ezen a látszólagos mozdulatlanságon dolgozz, indulj a legnagyobb utazásra, járd be újra Odüsszeusz és az argonauták útját: légy az a mozdulatlan utazó, aki segíti, hogy saját világod súlyosabb és szilárdabb legyen. Utazásod ahhoz a pillanathoz vezet el, amikor a hozzád hasonlókkal találkozol. Feléjük tartasz, a szívükhöz, a lelkükhöz. Feléleszted és összegyűjtöd érzelmeiket, emlékeiket. Utazásod szédítő, gazdagsága felmérhetetlen, és senki nem teheti semmissé. Valójában nem fogjuk fel, hogy ez az utazás a nép képzeletében, a legtávolabbi földekbe vetett mag, vagyis a nézők polgári, etikai és emberi lelkiismerete. Így hát nem mozdulok, otthon maradok, látszólag nyugodtan, valójában éjjel és nappal munkába merülve, hiszen e mozdulatlan mozgás lendülete művészetem titka” – írta a Színházi Világnapra írt üzenetben Carlos Celdrán.