A szeretet soha el nem múlik...

75 éve, 1937. október 13-án érkeztél erre a bolygóra, áldásként Molnár Gergely és Molnár Irma házasságából, első gyermekként. A székelyember a fiút nevezi gyermeknek. Ez a fiú, Molnár Zoltán bátran vette az élet akadályait. 

A sepsiszentgyörgyi Mikó Kollégium 8 osztályát  nagyon jó eredményekkel végezve, majd a marosvásárhelyi művészeti középiskola kitüntetett tanulójaként, a „Ion Andreescu” Képzőművészeti Akadémia végzős évfolyamának országos elsőjeként választottad Bukarestben a felsőfokú oktatás lehetőségét a temesvári Nyugati Egyetem Képzőművészeti Fakultásában 1963-ban.   

Talentumaid – az ének, a matematika, a rajz – maradandó alkotássá ötvöződtek. Temesvár közegében, a modern felfogású képzőművészek termékeny talajában, megtaláltad helyedet. 1968-ban indultatok „ötök”-ként Bukarestbe a Kalinderu teremben kiállítani: Ştefan Bertalan, Romnan Cotoşman, Constantin Flondor, Molnár Zoltán, Diet Sayler. A kiállítás visszhangja: „az egyik jobb, mint a másik”(unu şi unu).         

Elindított, felbátorított a saját stílusod keresésedben, melyről mindenki megismeri Molnár Zoltán képzőművész alkotásait, amelyek közül megnevezünk néhány sorozatot: Életritmus, Lehetséges szimmetriák, Profán oltár. Az alkotási kedv hevülete, elragadtatása, rajongása, felindultsága sokáig tartott, de vágytad a nemzetközi megmérettetést, ami nem adatott meg. A tüzelő parázs harminc év távlatában lassan hamuvá vált, amit szétszórva, egy másik bolygóra távoztál, de múzeumok, tanítványok, barátok, rajongók és a családod őrzik emléked alkotásaidban magatartásodban. Gyönyörködj gyermekeid küzdelmeiben és négy szép unokád sikereiben. A szeretetünk soha el nem múlik!

A család