„Arad Misije...”

Kettesben ülünk Takács Mihály Bohus-palotai harmadik emeleti lakásában – szerinte ugyan ez már a manzárd! Percekig hallgatunk. 

Egyrészt azért, mert még kapkodom a levegőt a magas emeletek megmászása miatt, másrészt, mert annyi mindent megírtam már róla, hogy nem is tudom, mivel kezdjem. Azonban az élet mindig kisegít, és maga a beszélgetés apropója sem más, mint hogy a művész betöltötte 60. életévét, és ez alkalomból jubileumi kiállítást szervezett a megyei múzeum a Képzőművészeti Részlegén. Így magától adódott az első kérdés.

 

– Nem sok művésznek adatik meg, hogy éppen napra pontosan egy kerek születési dátumon lépjen a közönség elé életművével. Hogyan élte meg a január 23-i napot?

– Rendkívüli élmény volt! Nehéz volt elhinni, hogy ez az én kiállításom. A nagy terem ellenére az megtelt, ennyien talán tavaly, az Aradi napokon voltak a színház nagytermében, amikor bemutatták a rólam készült dokumentumfilmet. Amikor jobban körülnéztem, jó érzéssel tapasztaltam, hogy olyanok is eljöttek, akik máskor nem.

– Hoz-e valamilyen változást a 60. életév elérése a művészi pályáján?

– Úgy érzem, megtaláltam az egyéni stílusomat. Különben is azt hiszem, ha egy művésznek eddig az életkorig ez nem sikerül, annak sosem fog sikerülni. Ami nem jelenti azt, hogy nem állhat be változás is, lassan netán az absztrakthoz is eljuthatok, de ezt az élet dönti el. Nyilván az is felmerülhet, hogy megállok, vagy folytatom – talán kicsit öregesebben azon az úton, amelyen elindultam.

– A jubileumi tárlatnyitón az egyik beszélő „Arad Misijeként” aposztrofálta...

– Mi tagadás, szeretem Aradot, szeretem az aradiakat, és ők is szeretnek engem. Úgy érzem, kötelességem jó értelemben kiszolgálni őket. Ezzel magyarázható a rengeteg aradi városkép, az ezek jó részét bemutató tizennégy eddigi falinaptár, amelyeket mindig nagy szeretettel fogadott a közönség. És ez mindig lendületet adott a munkám folytatásához.

– Sosem zárkózott elefántcsonttoronyként a műtermébe. Tevékeny társadalmi szerepet is vállalt, lett légyen az elítéltekkel való foglalkozás, nyári alkotói tábor szervezése.

– Úgy éreztem mindig, hogy nem tarthatom meg csak önmagamnak az Isten adta tehetségemet, meg kell osztanom azt másokkal is, sőt, amennyire lehet, alkalmat kell teremtenem másoknak is, hogy a nyilvánosság elé léphessenek alkotásaikkal. Mindezek mellett újabban közreműködöm az Iskola másként elnevezésű egyhetes rendezvénysorozat tevékenységeiben is, ahova meghívások alapján megyek el, hogy a gyerekeket is megismertessem a képzőművészet alapelemeivel, szépségeivel.

– Mivel foglalkozik jelenleg?

– Külön ambícióm, hogy szobrászként is jobban megismerjenek. Ezért is mutattam be a jubileumi tárlaton az 51 festmény mellett 20, tölgyfából faragott szobrot, és ezért vettem részt a Delta Galériában mostan látható szalonon szintén egy szoborral, A fekete mennyasszony cíművel.

– A tárlatnyitón külön élmény volt a népes család jelenléte...

– Ez különösen megható volt számomra. Nem szeretnék senkit – barátokat, ismerősöket, közéleti személyiségeket – sem megsérteni, de a szűk család az mégiscsak más. Főként akkor, ha ilyen szinten csak ritkán sikerül összehozni.

– Végezetül: köszönöm a beszélgetést, erőt és energiát kívánok a további alkotó munkához, legyen annak eredménye festmény vagy szobor, figuratív vagy absztrakt!

Takács Mihály jubileumi tárlata március 23-ig tekinthető meg a megyei múzeum Gh. Popa de Teiuş utca 2–4. szám alatti Képzőművészi Részlegének Ovidiu Maitec Termében – hétfő kivételével – naponta 9–17 óra között