„Anyumama, nekem nincs már apukám?!”

– eme döbbenetes kijelentés csapódott nyílvesszőszerűen Rózsi néni telefonjából ez év augusztus 2-án, 18 órakor. 

Szuszu, a legnagyobbik unoka (43 éves!) hangját azonnal felismerte Anyumama, akinek annak idején az aradi magyar napilap Főnökasszonyaként (a megbecsülés jegyében szólították ekképpen munkatársai!) számtalan drámai momentumon kellett túltennie magát. Ám ezúttal a lélektani gombóc egy tragikus esemény folytán jelent meg: egy anya elveszítette egyetlen gyermekét! Így aztán hirtelenjében előbb unokáját kellett megvigasztalnia, miközben saját könnyeivel is küszködött. Ama bizonyos holtponton – többek között – egyvalami segítette át sorsdöntően Anyumamát: a gyász mindig kegyetlenül tör az emberre, ezúttal csak idő kérdése volt, mikor is csap le az a családra, mivelhogy e „gyermek” már jó ideje súlyos beteg volt.

Milicin Manoilt, mert hát róla van szó, gyakorlatilag csak Ivánnak szólították egész életén át. (Egyébként az apuka a Szuszu becenévre hallgató fiát Ivánra keresztelte!). Nos, a „nagy” Iván úgy távozott el végül az örökkévalóságba, hogy lemaradt az édesanyjával tervezett találkozójáról. Pontosabban: repülőjárat-kimaradás miatt az édesanyja nem jutott el Bukarestbe, ahol Iván életének utolsó percéig élt és dolgozott. Ám ez a kiváló sportember – egy hónappal a halála előtt – még találkozhatott a szakmai megbecsüléssel, a kajak-kenu szakszövetség képviselőinek tiszteletét is sugalló érdem-oklevelével, s az érdemes edző titulussal – 65. életévében…

Az elismeréshez vezető mintegy fél évszázad azonban igen zegzugos volt, ám ama csónak, illetve az azt irányító hajóhúzó soha nem borult föl, bármilyen örvénybe került.

A „nagy” Iván 13. életévét taposta, amikor szüleivel Temes megyéből Aradra került. Hiszen édesanyját szólította tulajdonképpen e Maros-parti városba a szakmai sors, ahol közel negyed évszázadig volt a helyi magyar nyelvű napilap megbecsült főszerkesztője – 56 éves korában történt nyugállományba vonulásáig. Ami nem ment egyszerűen, hiszen egy tehetséges, emberséges, talpraesett vezetőről nehezen mondtak le, még az egypártrendszerben is…

Nos, a „nagy” Iván, aki egyébként örökmozgó és nyughatatlan volt a benne mocorgó „sportkukacok” miatt, Aradra érkezvén, a Városi Sportklub asztalitenisz szakosztályánál Prokopecz Emil mesteredzőnél próbált szerencsét. Proki bácsitól azonban hamar meg kellett válnia, mert az első edzésen lábát törte. Igen ám, csakhogy ez a csupa szív gyerkőc még „gipszcsizmában” sem volt képes féken tartani a sportszeretetből eredő izgágaságát, és a Voinţa SE kajak-kenu szakosztályánál jelentkezett. Határozottsága, bizonyítási vágya rövid időn belül aranyérmessé tette a kisifik (junior II.) korosztályos kajak-kenu bajnokság döntőjében. Sportpályafutása ezzel gyakorlatilag megalapozódott – Seredan Macedon vezetőedző szakmai ernyője alatt.

Persze, Ivan számára ez a rendkívüli sportsiker „ajzószernek” bizonyult, s annyira „izgatta” a hajókázás, hogy gyakran elfelejtett iskolába menni, illetve, ha eljutott oda, nem volt türelme végigülni az órákat, s gyakran elszökött… az edzésre. Kapott is ezért néhány sárga lapot a főszerkesztő-anyuka a Ghiba Birta Líceum (ma: Kollégium) igazgatójától…

„Kajakos” hősünk azért tisztában volt azzal, hogy a sport mellett némi iskolázottságra is szükség van/lesz az életben. A CFR inasiskola mellett döntött, ám azt „összecsapták” a vagongyári ipari iskolával, így aztán a Vasile Roaitába került, azaz a fuzionálás második oktatási láncszeméhez. Sikeresen abszolvált, majd magánúton elvégezte a líceumot, később a Testnevelési Főiskolát is.

1963-ban – a termelésből kiemelve – a Bukaresti Dinamóhoz szerződött, Időközben már az edzői szakvizsgákra is készült, no meg a menyasszonyjelöltnek a bemutatására. Ez egy bukaresti cukrászdában történt Rózsi néni itt ismerte meg először jövendőbeli menyét, Szombathy Erzsébet válogatott kajakozót, későbbi testnevelő tanárt.

Iván 1966-ban, igen fiatalon, mindössze 21 évesen megnősült, ám a pályafutása továbbra sem volt akadálytalan. A Bukaresti Milícia kötelékében visszahelyezték Aradra, így aztán a Voinţa SE-nél is újra felbukkanhatott, csakhogy állást, azaz testnevelési katedrát csak Kürtösön kapott, míg felesége Aradon, éppen abban a Vasile Roaită inasiskolában, ahol korábban a férje is tanuló volt.

1972 egy újabb gyökeres fordulat mérföldköve, Iván hatalmas szakmai feladatot kapott: felkérték, szervezze meg Orsován a kajak-kenu sportközpontot – négyszobás lakás fejében. Sportemberünk saját maga készítette el a tervrajzot, sportolóival az építkezésbe is besegített. Ragyogóan sikerült a feladat megoldása. Jutalom gyanánt átigazolhatott vezetőedzőnek a Bukaresti Steauához, illetve a román válogatott szövetségi edzője is ő volt egy személyben. Az 1983-as tamperei kajak-kenu világbajnokságon tanítványai bámulatos sikert értek el, ami a szakszövetségnél és a szaksajtóban a bűvös 3x3-as éremképletként (valamennyi éremből 3-3-at szereztek a román sportolók) rögződött örökre.

Az újabb sikerek újabb jutalomhoz juttatták Ivánt: 1993-ban öt évre Mexikóba szerződhetett – edzőként. 1998-ban csak azért nem újított szerződést a közép-amerikai országban, mert megszületett első unokája, s az ő szívét ez nagyon megdobogtatta, hiszen időközben életszemlélete kissé módosult: a család mindenek előtt!

Iván ez év nyarán már oly súlyos szívbeteg volt, hogy tolószékbe kényszerült. Tanítványairól azonban továbbra sem mondott le – még a kórházi ágyából is tömte szakmai tanácsokkal – mobiltelefonon – az augusztus közepén sorra kerülő poznani kajak-kenu Európa-bajnokságra készülő válogatott csapatot.

Augusztus 2-án bekövetkezett a kivédhetetlen, az elkerülhetetlen: szíve cserbenhagyta…

A sors folytán, ha korábban hármasokból állt egy emlékezetes képlet, ezúttal kettesek zárták azt a sport- és emberi pályafutást, mellyel kevés anya büszkélkedhet. Tehát: az augusztus 2-án távozó érdemes edző tanítványai két hét múlva két aranyérmet szereztek a lengyelországi Európa-bajnokságon.

Persze, Anyumama immár ötödik hónapja csak azt hangozatja: nekem már nincs gyermekem!... Tökéletesen megértem! Az egykori főnökasszony, édesanya, nagymama és dédmama egy valamit azonban – „jogtalanul” – el-elhallgat: 3 unokája (két lány, egy fiú) és 6 dédunokája (1 lány, 5 fiú) van. Elképzelhető, milyen gyönyörűen vetítődik vissza a „nagy” Iván a 9 utód által alkotott káprázatos mozaikképben.