Ha január, akkor menyhal

Januárban alszanak a halak, tartja a hiedelem. Ami igaz is, de nem teljesen úgy, mint hisszük. Mert legtöbbje télen is táplálkozik, bár korántsem olyan mohón, mint mondjuk májusban vagy szeptemberben.

Ilyenkor ne a nyári helyeken keressük a halakat. Meg kell találni a vermelő gödrüket, ami nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk. A közhiedelemmel ellentétben ugyanis a halak nem mindig az adott víz legmélyebb pontján lustálkodnak. A folyóvizeknél a vermelő kamrák általában valamilyen akadály közelében vannak – ez lehet egy nagyobb, vízbe roskadt fa, elsüllyedt bárka, kősarkantyú vagy akár egy hídláb is, melyek megtörik, lefékezik a sodrást. Az állóvizeknél kicsit nehezebb a dolgunk, hiszen ott a vermelésben nem sok szerepet játszik például egy kőszórás, ám egy-egy mélybe csúszott fatörzs árulkodó lehet.Mindkét vízen azonban télen is eredményesek lehetünk. Viszont nem minden hal kerül horogra télen. A természetes vizekben amurt, compót, angolnát a fagyos hónapokban szinte sohase fogunk, de a ponty vagy a harcsa is ritka. Kedvező vízállásnál viszont – még jég alatt is! – néha hihetetlen mennyiségű paducot, domolykót, jászt, koncért akaszthatunk. Paducból például sokszor többet lehet fogni télen, mint tavaszutón, őszelőn.

Volt olyan év amikor barátaim többsége  néha rogyásig fogták magukat. Ha nem lenne súlykorlátozás, tíz-tizenöt kiló is vígan összejött volna naponta. S nem ám holmi arasznyi paducok! Hanem harminc-negyven dekás példányok, megspékelve néhány termetesebb, kilósnál is nagyobb domolykóval. De a régebben bevált módszerek sajnos szinte teljesen hatástalanok. Hiába ül ki az ember a partra harmincas zsinórral, etetőkosárral, erős spiccű bottal. A halak rá se hederítnek. Hihetetlenül finom felszereléssel van csupán esélyünk. Az úgynevezett rezgőspicces botokkal ugyan meg lehet akasztani egyet-kettőt, de ha komolyan vesszük a téli keszegezést, akkor az öt-hat méter hosszú bolognai bot, hajszálvékony zsinór s közvetlenül a fenék fölött úsztatott csali a nyerő – ha vékony trágyagiliszta van a horgon. Mert a nyáron bevált csontkukachoz általában hozzá se nyúl a hal. Az igazi szezonja azonban ilyenkor nem a keszegfélének van, hanem a menyhalnak. Ezt a halat viszont csak a megszállott horgászok ismerik. A “menyus” valódi titok, nyáron szinte lehetetlen megfogni. Negyvenéves horgászpályafutásom alatt mindössze egy példányt sikerült fognom. A Feket-Körösön süllőztünk, amikor iszonyatos szélvihar kerekedett. A botokat a vízben hagyva menekültünk fedezékbe, s miután elvonult a zivatar, mentünk csalit cserélni. Egyik botom furcsán rángatózott. Legnagyobb megrökönyödésünkre egy húszdekás-forma menyhal tekergődzött rajta. Valószínűleg a vihar s a hirtelen támadt délutáni sötétség zavarta meg szegényt.Vannak időszakok, amikor ugyan nappal is meg-megjelenik, de a legbiztosabbak a szürkületi, a kora esti órák. Ide nem fontos a finom felszerelés. Ha éhes, felveszi a kishalat, a halszeletet, a gilisztát, de akár a virsli- vagy szalámi darabot is. Sokan ezért is szeretik a horgászatát. Raknak egy nagy tüzet, elbeszélgetnek, és csak akkor szaladnak a bothoz, ha rángatja a menyhal. De az se baj, ha mozdulatlanok maradnak a botok. Kádár Tibor