A német újrakezdés (I.)

A háború után eltelt közel hetven év nyugatnémet politikai rendszerében immár harmadszor kormányozhatnak nagykoalícióban. Gyakorlatilag ez mindhárom esetben a konzervatív CDU/CSU és a baloldali Szociáldemokrata párt koalícióját jelenti. 

Az idei választásokon az eddig aránylag sikeresen szereplő szabaddemokrata párt (FDP), nem érte el a szükséges ötszázalékos parlamenti küszöböt, a győztes konzervatív pártszövetségnek (DDU/CSU) pedig pár mandátuma hiányzott az abszolút többséghez. A szeptember óta tartó koalíciós tárgyalások sikeres befejezése után, pár napja aláírták a három párt közötti szerződést, megalakult az új kormány. Az immár 150 évre visszatekintő német szociáldemokraták a végleges döntést a kb. 475 ezres tagságra bízták, akik – meglepetésszerűen – 76 % -os arányban igennel szavaztak a koalíciós szerződésre. Az SPD-vel már két alkalommal sikerült a konzervatívoknak eredményesen kormányozni, a németek többsége ezúttal is támogatta ezt a megoldást.

Tulajdonképpen csodálni kellene a német politikát, és sokat lehetne tanulni tőlük. Lehetnek a politikában eltérő vélemények, különbözhet a konzervatív pártok kormányzási elképzelése a klasszikus szociáldemokrata ideológiától, de a németek azt vallják, hogy a nemzet érdekében félre kell tenni az ellentéteket, és közösen kell a megoldásokat megkeresni. Ilyesmit a „mi vidékünkön” nem lehet elképzelni.

Sokan persze kételkednek, aggályoskodnak. Talán a két nagy párt túlzott parlamenti fölénye árthat a német demokráciának, talán ez a kétharmados többség az összezsugorodott ellenzék tevékenységét maximálisan korlátozza majd – ilyen és ehhez hasonló észrevételeket lehet hallani, de a többség azért optimista.

Négy év hosszú idő, a világgazdaságban, és a világpolitikában rengeteg olyan esemény történhet, amire senki nem számíthat, Európa sorsa, ezen belül az Unió sorsa is egyik napról a másikra sarkalatosan megváltozhat. Mint az Unió legnagyobb, legerősebb államát, Németországot mindenki figyeli, a tagországok egyöntetűen „szurkolnak” a német sikernek, mert tudják, ha németeknél jól alakulnak a dolgok, akkor nekik is, nekünk is jobban mehet, ha nem, ha ott baj van, akkor nálunk is kisebb lesz a „kalács”.

Nem szép ünneprontónak lenni, de én, sajnos, szkeptikus vagyok. A német „jólét” (Wohlstand) egy kicsit mesterkéltnek tűnik. Ezt sokan tudják, vannak bátrak, akik ki is mondják, de Európa még mindig „büszkén” felnéz a német jóléti társadalomra.

Az igazság az, hogy a sokat emlegetett „jóléti társadalom” világviszonylatban növekedőben van. A gazdasági válság ellenére, a magánvagyonok értéke az utóbbi tíz évben mind az államokban, mind Európában szinte megkétszereződött. Egy svájci tanulmány szerint a németeknél 1,7 millió állampolgárnak a vagyona eléri az egymillió dollárt. Ez már szép kis vagyonnak számit. Az érem másik oldala viszont szomorú. 1991–2010 között a gazdagok és szegények közötti különbség 13%-kal növekedett, és egy elég pontos kimutatás szerint a német lakosság 15,8 %-át veszélyezteti a szegénység. Az EU-átlag 16,9. Persze ezek a számok elég relatívak, mert mindig az illető ország viszonyaihoz igazodnak. A magyaroknál ez a szám pl. „csak” 13,8 %.

Mit is jelent igazából szegénynek lenni? Az egyik ilyen „mérési szám” szerint, aki egy közösségen (országon) belül az átlagjövedelem 60%-nál kevesebbet keres (vagy birtokol), az szegénynek számít. Nos, egy egyedülálló németnél ez az összeg 952 euró. Romániában ez magányos személy esetén 105 euró havonta. Ezek az adatok relatívak, mert a németeknél közel ezer euróból, ha ugrálni nem is lehet, de életben lehet maradni, 105 euró viszont egy román polgár zsebében közel jár a semmihez.

Van egy másik tényező, ami bizonyítja, hogy a német jólét egy kicsit túlzás. Még a gazdasági krízis előtt tudott dolog volt, hogy a németek jólétét az óriási államadóssággal biztosították, ahogy a német szakértők fogalmaznak; „a német jólétet kölcsönbe kaptuk”. A mai államadósság több, mint 80 %-a a német GDP-nek, magasan a maastrichti 60%-os kritérium felett. Ha kíváncsiak vagyunk a teljes összegre, leírom ide, ezt találtam legutóbb, mint „napi” helyzetjelentést: 2 172 899 613 276 euró. Kereken ezt így szokták mondani: 2,2 billió.  Hát szép kis összeg, sokan úgy vélik, egy ilyen adósságot egyszerűen nem lehet kifizetni.

Hollai Hehs Ottó, Németország