A szögek miatt, ne vesszen el a patkó

Egy korábbi, „pontosító” jegyzetemben, kézzelfogható jelét adtam annak, hogy írásaim érthetőségének, illetve érthetetlenségének a „mértékét” saját képességemmel hoztam kapcsolatba.

Olyasmit is írtam, hogy oka van annak, ha „sejtelmesen” fogalmazok.

Nem olimposzi magaslatból „nyilatkoztatok” ki valamit. Dehogy is képviselek én valamilyen magas színvonalat. Nem én mondom meg a „tutit”. Nincs birtokomban a „bölcsek köve”. Nevelni sem merek. Ítélkezni még kevésbé.

Felvetek egy kérdést. Többnyire egy kisebbet. „Határozatlan” vagyok a válasz keresésében. Kétségeim vannak abban is, hogy jól látom-e a dolgokat.

Akkor miért próbálkozom?

Provokálni akarom az olvasót, pontosabban gondolkodásra serkenteni. Értelmezzen ő maga, közelítse meg saját erejéből az igazságot. Azt hiszem, ezzel megtisztelem mindazokat, akik figyelemre méltatják egyik-másik írásomat. Nem akarom „beleverni” senki fejébe az elképzelésemet, „szájába rágni” a véleményemet. A „sulykolás” helyett inkább „latolgatok”. Öröm ér, ha értenek. Talán segít, ha egy mondatot újra olvasnak. Ma már nem nehéz utánanézni egy névnek, egy ismeretlen fogalomnak. Így bővül a látókör.

Magam, mindenképpen, igyekezni fogok. A szövegértés alapfeltétele az értelmes szövegalkotás. Úgy érzem, nem kell „leszállnom” az aradi színvonalra – nincs az alacsonyan –, legfeljebb pontosabban kell fogalmaznom.

Ennek a jegyzetnek ez az egyik tanulsága.

Meg is fogadom azt.