Az ekés úriemberem

Imádom az átkosból önmagukat sikeresen átmentő szocialista vállalatokat, amelyeket a város közpénzből vásárolt köldökzsinórral tart életben. Felszereltségben, mentalitásban, munkaszeretetben jottányit sem változtak húsz év alatt.

De még vannak. Egyik ilyen kedvencem a községgazdálkodási vállalat. Amelyről az alábbi rövid esetecske mindent elárul.

Én minden reggel, szinte percnyi pontossággal, ugyanakkor haladok el a főutcán a vállalat székhelye előtt, helyesebben a kapubejáró előtt, amelyen járműveik közlekednek. Szinte minden reggel, amikor odaérek, a sárga markológép már kint parkol a kapubejárat előtt. A motor pöfög, gyakran kénytelen autók mögé húzni, elzárni az egyik sávot, amíg a kezeslábas úrvezető sorban áll perecért.

És minden alkalommal eszembe jut, mi lenne, ha az erőgép vezetője kisétálna a cég udvaráról, megvenné a pereceit, aztán visszabaktatna, fölpattanna a jármű nyergébe és elindulna dolgozni.

Tudják, mi lenne? Megsérülne a köves lelke, léket kapna nimbusza. Elvégre, ha már van feneke alatt erőgép, akkor hülye lenne gyalog közlekedni.

Egyszer, ha lesz időm, bekukkantok az udvarukba, hogy lássam, a budira is munkaeszközével jár?

Lehet.

Az viszont biztos, hogy a napi, reggeli, hülyeséghordozó csemegémet látva mindig eszembe jut a mondás: nem azért vagy te fiam paraszt, mert traktorral mész a diszkóba, hanem mert nem szereled le róla az ekét.