Tartalmaink egy része csak azok számára elérhetők, akik előfizetnek a Nyugati Jelenre. Az előfizetéssel megkapják azt a lehetőséget is, hogy naponta letölthetik a nyomtatott lap pdf verzióját (az Újság letöltésegombnál – a honlap jobb oldalán).
Az előfizetés a felső menüsorból vagy jobb oldalon érhető el.
Megértésüket köszönjük! Várjuk Önt is a Nyugati Jelen olvasóinak táborába!
Augusztus 1-jén újra közvitára bocsátotta a fiatal gazdálkodóknak szóló DR-30-as intézkedés pályázati útmutatóját a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség (AFIR).
A Mezőgazdasági és Intervenciós Kifizetési Ügynökség (APIA) bukaresti központjától kapott tájékoztató értelmében, folyó év augusztus 9-ig várják a szarvasmarha-tenyésztők pályázatait, akiknek a munkáját nagyban megnehezítették az Ukrajnát ért agresszió következményei.
Nagyszabású tiltakozóakciókat helyezett kilátásba a Sindalimenta Élelmiszeripari Szakszervezeti Szövetség, ha a kormány eltörli az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban dolgozók adókedvezményét.
Az idei első öt hónapban 13,4 százalékkal 11,06 milliárd euróra csökkent a külkereskedelmi hiány a tavalyi év azonos időszakához képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
A Bukaresti Törvényszék pénteken elrendelte a csődeljárás megindítását az Euroins Románia biztosítótársaság ellen, megállapítva, hogy megalapozott volt a Pénzügyi Felügyelet (ASF) erre irányuló kérelme.
Naponta észlelhetjük, tapasztalhatjuk az anyaországi ellenzék pártjainak ismételt próbálkozását a regnáló rendszer aláásására, a hatalom megszerzésére.
Az ókori klasszikus kultúrában kevésbé járatosak számára pontosítok: a fenti szólást akkor használjuk, amikor valaki olyasmiért, amit nem érhet el, nem valósíthat vagy nem kaphat meg, becsmérlően nyilatkozik.
Már egyszer megfogalmaztam, most ismétlem: nem tudom, melyik hírnek higgyek, amikor (többek között, de elsősorban) az orosz–ukrán háború eseményeiről hallok, látok, olvasok.
Jó két évtizeddel ezelőtt a szélsőségesen durva nacionalizmusáról közismert hazai pártvezér avval híresült el, hogy egyik pillanatról a másikra levetkőzte antiszemitizmusát, s a zsidó nép nagy barátjának kezdte népszerűsíteni önmagát.
Olvasom az Irodalmi Jelenben Brauch Magda Boldogság? című, figyelemre méltó, alaposan dokumentált eszmefutatását. Írásában visszautal Jámbor Gyula barátomnak két korábbi, a Nyugati Jelenben közölt hasonló témájú jegyzetére.