Bumeránghatás

Midőn 2010-ben a Fidesz kétharmados győzelmet aratott, és megalakult a második Orbán-kormány, mely nyilvánvalóvá tette, hogy nemzetközi porondon másképpen fog politizálni, mint elődje, ki kívánja használni a megmaradt nemzeti játékteret, sejteni lehetett, hogy mindez nem marad következmények nélkül. 

A kormány ellenállt az IMF diktatórikus törekvéseinek, megadóztatta a bankokat, és törekszik a monopolhelyzetben levő energiaszolgáltatók gátja-szakadt harácsolását akadályozni. (Az energiaszektor ész nélküli privatizálása egyébként közép-európai szintű regionális probléma, nálunk is mindenki érezheti a bőrén, hogy mit jelent a külföldi kézben levő, csak és kizárólag profitérdek által mozgatott, árpolitikájában még a fizetőképességre sem ügyelő szolgáltatók arcátlansága, melyek a nem kis részben helyileg kitermelt gázt adják sokszoros áron a helyi lakosoknak.)

A Tavares-jelentés csak egy állomása az Orbánék ellen irányuló globalista hadjáratnak, de több szempontból is jelentős állomás. Ténykérdés, hogy a jelentés megszavazása és Magyarország „politikai gyámság alá helyezése” precedens nélküli, jogtalan, sérti az alapvető EU-s jogi normákat. Ugyanakkor könnyebb ellene fellépni, mert szövegszerűen elérhető (http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//NONSGML+REPORT+A7-2013-0229+0+DOC+PDF+V0//HU), s így cáfolható, ellentétben a magyar kormányt, Magyarországot és a magyar nemzetet gyalázó sajtókampánnyal, mely változó intenzitással, de lassan három éve zajlik, több fronton, lassan már követhetetlenül. Aki veszi magának a fáradságot és elolvassa a jelentést, az rájöhet: nem egyszerű politikai retorika volt Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese részéről, hogy a Tavares-jelentést a baloldal kívánság listájának nevezte, amit Magyarországon próbál a jelentéstevő s a balos-zöld többség számon kérni.

A jelentés sajátos egyvelege a publicisztikai szintű hangulatkeltésnek, a közjogi abszurdumoknak és a jogi-politikatörténeti tájékozatlanságnak. Szétfeszítené ezen eszmefuttatás kereteit a szakdolgozat méretű jelentés részletes elemzése, de illusztrációképpen érdemes felvillantani néhány kérdést.

„Láthatatlan alkotmány”

Legotrombább és leginkább alaptalan állítása a Jelentésnek az, hogy a magyar parlament kivette az Alkotmánybíróság hatásköréből az alkotmánymódosítások tartalmi vizsgálatának jogát, miközben ez soha nem tartozott e testület jogszabályban rögzített jogkörei közé. Húsz esztendővel ezelőtt, midőn az Alkotmánybíróság már felhalmozott kellő nagyságú döntési anyagot, érdeklődéssel olvastam Pokol Béla professzor írásait a magyar Alkotmánybíróság „aktivizmusáról” ellenpontozva a „textualista” alkotmánybíróságok gyakorlatával. Magyarra lefordítva arról van szó, hogy különböző államok alkotmánybíróságai más-más jogkörökkel rendelkeznek és más-más módon élnek ezen jogkörökkel. A „textualista” alkotmánybíróság ragaszkodik a normaszöveghez, és csak akkor semmisít meg egy törvényt (már ha az adott országban erre egyáltalán joga van a testületnek), ha az egyértelműen beleütközik az alkotmányba. Az „aktivista” alkotmánybíráskodás az alkotmányba foglalt absztrakt értékekből indul ki, s még akár kreál is ilyeneket az alkotmányszöveg alapján, kialakítva egy „alkotmányon túli alkotmányt”, amit Sólyom László, az Alkotmánybíróság első, szélsőségesen „aktivista” elnöke „láthatatlan alkotmánynak” nevezett, s melyre alapozva Sólyom kimondta azt is, hogy a végső szót alkotmánymódosítás esetén is az Alkotmánybíróság mondja ki. De azért álljunk meg egy szóra! A demokratikusnak nevezett európai jogállamokban a demokratikus felhatalmazottság, a „legitimitás” a néptől ered és elsősorban a törvényhozást illeti meg, melynek tagjait a szavazók választják meg. Az Alkotmánybíróság viszont a parlamenttől kap felhatalmazást. Józan paraszti ésszel is belátható, milyen abszurd lenne, ha egy közvetett legitimitású jogásztestület mondaná ki a döntő szót az egyén és állam viszonyát, a demokratikus hatalomgyakorlás módját, az állampolgárok jogait és kötelezettségeit rögzítő legfontosabb dokumentum, az Alaptörvény (Alkotmány) kérdésében s nem a parlament. A magyar Alkotmánybíróság egyébként a 2011-ben elfogadott Alaptörvényben foglaltak alapján is egyike a legszélesebb jogkörökkel bíró, hasonló funkciójú európai testületeknek.

Valóságként megélt negatív utópia

Ugyanígy visszaverhetők a Tavares-jelentésnek a hatalmi ágak szétválasztására vonatkozó kitételei, s egyenesen tragikomikus, hogy a romák diszkriminálásáról szól a Jelentés, miközben nap, mint nap kapjuk a híreket a romák magyarellenes támadásairól, késelésekről, rablásokról és gyilkosságokról,  fordított szerepleosztásról nem tudunk az utódpárti, (ex?)-kommunista korszak felettébb kétes, a titkosszolgálati indíttatás gyanúját is felvető roma-gyilkosságok óta. Végül az ember nem tudja, hogy sírjon, vagy nevessen, amikor a Jelentés azt kifogásolja, hogy Magyarország Alaptörvénye kimondja, hogy a család férfi és nő házasságán alapszik. Természetesen mélyen elítélendő, hogy bizonyos történelmi korszakokban Európában bűncselekménynek tekintették a homoszexualitást, s hogy ma is egyes államokban igen drasztikusan, akár halállal büntetik azt. De azért innen egészen odáig, hogy a homoszexuálisok házasságát, sőt, gyermekek örökbefogadását törvényileg lehetővé tegyék, hosszú az út. S mindez nem elég, oda jutottunk, hogy megszólnak egy államot azért, mert alkotmányos szinten véd egy négyezer éves tradíciót, a férfi és nő házasságát. Ez már felér egy valóságként megélt negatív utópiával. Innen egy lépés az, ami tőlünk nyugatabbra nem egy országban valóság, hogy már az óvodában arra nevelik a gyermekeket, hogy a természetellenes deviancia, a homoszexualitás társadalmilag és emberileg ugyanolyan értékű, mint az egészséges és természetes férfi–nő kapcsolat.

Végül érdemes két szót szólni a Tavares-jelentés magyarországi belpolitikai hatásáról. A jelentés vitája kitűnő alkalmat adott Orbán Viktornak, hogy a kormánya és hazája ellen fröcsögőket könnyed eleganciával, intellektuális fölénnyel leiskolázza. A baloldali és zöld képviselők lenyomták ugyan az Európai Parlament torkán a jelentést, de a gesztus bumeránghatásúnak bizonyulhat, s ahhoz járulhat hozzá, amit a megfogalmazói a legkevésbé sem akarnak.

Egy újabb kétharmados mandátum elnyeréséhez segítheti hozzá a magyar kormányfőt.

Borbély Zsolt Attila